1486. évi XLVII. törvénycikk

miképen szabad valakinek a királyhoz hütleneket tizenkét napon át és nem tovább, váraiban és fekvőjószágaiban tartani, és azok büntetése, a kik ellenkezőt cselekszenek

Végeztük: hogy a királyhoz hütleneket senki se merje váraiba, erősségeibe, városaiba vagy egyéb jószágaiba befogadni és ott tartani s védelme alá venni.

1. § Mindazonáltal, ha a hütlenek közül valaki bizalomból valamelyik urhoz vagy barátjához menekülne, ennek szabad őt befogadni és tizenkét napon át (de nem tovább) büntelenül magánál és házánál tartani.

2. § És ha az illető a királyi felség elébe akarna menni, akár azért, hogy kegyelmet nyerjen, akár azért, hogy engedelmességének bizonyságát adja vagy hogy ártatlanságát tisztázza, álljon szabadságában a befogadónak őtet, ha akarja, a királyi felség szabad menedéklevele alatt (melyet a jelen törvény erejénél fogva ezennel minden ilyen hütlen részére megadottnak és engedélyezettnek kell tekinteni) a királyi felséghez, bárhol legyen is ez, magával vinni vagy levelével és embereivel oda el is küldeni, és érette esedezni, megkegyelmezése érdekében fáradni s közbenjárni.

3. § Mindazonáltal, ha a királyi felségtől a kegyelem nem volt kieszközölhető és megnyerhető, semmiképen se merje őt ujból a maga váraiba, erősségeibe, városaiba, mezővárosaiba vagy más birtokaiba és fekvő jószágaiba befogadni és bebocsátani.

4. § A kik pedig netalán másként mernének cselekedni, azoknak az a vára, erőssége, városa, mezővárosa, faluja vagy birtoka, a melybe tudniillik az ilyen hütlent befogadnák, legott a királyi fiscusra háromoljék és azt azonnal ráháramlottnak kell tartani.

5. § A melyről a királyi felség, a jelen határozat erejénél fogva, tetszése szerint szabadon rendelkezhessék.


  Vissza az oldal tetejére