1492. évi XIX. törvénycikk

a hadviselés módja

Továbbá, hogy a hadviselés közben gyakran előfordulható nehézségeknek utját szegjük, kijelentjük és határozzuk:

1. § Hogy, ha a királyi felség bármikor saját előnye és magánhaszna érdekében ez országán kivül akar hadat viselni, a főpap urak és bárók meg az ország nemesei, valamint a többi birtokos emberek akaratuk ellenére nem kötelesek ő felségével menni, sem embereiket elküldeni és erre őket semmiképen sem kell kényszeriteni, hanemha a királyi felség tisztjei lennének vagy az ilyen hadjárat tartamára a királyi felségtől zsoldot huznának.

2. § A mikor pedig ezt az országot vagy annak végvidékeit valamely idegen hatalom vagy bármely nemzetbeli ellenség háboruval vagy hadsereggel ellenséges módon meg találná támadni: akkor mindaddig, mig a királyi tisztek, és zsoldosok az ilyen idegen hatalomnak és ellenségnek való ellentállást kibirják, a királyi felségnek nem kell közönséges fölkelést elrendelni és hirdetni.

3. § De ha az ellenség ereje akkora, hogy annak az emlitett királyi tisztek és zsoldosok erejével kellően ellentállni lehetetlen: a királyi felség a közönséges fölkelést mulhatatlanul rendelje el és hirdesse ki.

4. § Ha a királyi felség, vagy a nádor vagy az országnak ez idő szerint való főkapitánya személyesen menend e közönséges hadjáratra, akkor a főpap urak és a bárók, kiknek banderiumuk van, kiállitott banderiumaikkal, a többi bárók és nemesek pedig, az alább megjelölt és megállapitott módon szintén kötelesek az ország határáig és széléig elmenni, de nem azon tul, igy kivánván azt régi szabadságuk; kivéve, mint előbb emlitettük, a fentnevezett királyi tiszteket és zsoldosokat.


  Vissza az oldal tetejére