1492. évi XXIII. törvénycikk

a háboru befejezése után semmiféle hadcsapatok se szálljanak be mások fekvőjószágaira, nehogy kárt okozzanak. A kik ellenkezőt tesznek, azokat meg kell büntetni

Mivel némely hadcsapatok, főképen pedig a könnyü fegyverzetüek vagy huszárok megszokták azt tenni, hogy a hadjárat befejezése után, vagy zsoldjuk lejártával is nem saját fekvő jószágaikon, hanem másokéin vesztegelnek és pihennek meg, és ott büntetlenül igen sok kárt és másféle ártalmas dolgokat visznek végbe.

1. § Azért hát határoztuk és végeztük; hogy jövőre az ilyeneknek, legyenek bár fegyveresek, vagy huszárok avagy gyalogosak, sehol sem szabad mások fekvő jószágain maradniok és vesztegelniök, hanem kötelesek haza menni és otthon, ha tetszik, uj zsold után nézni.

2. § Hogyha netalán vakmerően ellenkezőt merészkednének megkisérteni, és azok, a kiknek jószágain tartózkodnak, ezt rossz szemmel néznék, akkor, ha e megkárosultak elüzhetik, legyen joguk őket elüzni; de ha nem tehetik, ezt az illető vármegye alispánjának be kell jelenteniök és őt megkeresniök, hogy távolitsa el őket. Ez pedig köteles azokat nyomban meginteni, hogy távozzanak el és az okozott károkat téritsék meg.

3. § És ha nem engedelmeskednének, fogja el és megfenyités végett szállitsa át s személyesen a királyt felséghez, azoknak és családjaiknak vagyonából pedig az okozott károkat hozza helyre és fizesse meg.

4. § Ha pedig erre az ispánnak egymagára nincs elég ereje és tehetsége: akkor a vármegye tartozzék mellette fölkelni.

5. § Ha pedig az ispán lanyha vagy hanyag lenne, és a káros fél ellene a királyi felséghez panaszt nyujtana be, a királyi felség köteles és tartozik annak az ispánnak a saját vagyonából az összes károkat helyrehozni és a költségeket is megtériteni és ezenfelül azokat a hadcsapatokat a panaszos birtokából eltávolitani.