1495. évi XXXVII. törvénycikk

miképen hajtsák be és igazitsák ki a dézsmákat? és az egyházi tilalomról

Minthogy az egyes országgyüléseken és az országlakosok közönséges gyülekezeteiben a többi rendelkezések és tanácskozások közt a dézsmák fizetésének módjára nézve különös vita és nehézség támadt és forgott fönn, oly annyira:

1. § Hogy a királyi felség szerencsés megkoronáztatása után is, akkor, a midőn ő felsége a közelebb mult években az országlakosok javára és hasznára közönséges gyülést hirdetett és abban a főpap és báró urak és országlakosok közös tanácsával közönséges decretumot bocsátott ki, a dézsmák tárgyában támadt nehézségek és egyenetlenségek miatt teljességgel semmit sem lehetett határozni, hanem azt a czikkelyt némely másokkal annak végleges megállapitása végett a jelen országgyülésre vagy közönséges gyülekezetre halasztották el:

2. § Ennélfogva, hogy a dézsmafizetés módjára nézve a főpap és báró urak meg az országlakók közt minden eddigelé fönforgott nehézség és vitatkozás megszünjék, határoztuk: hogy ennekutána jövőre, az egymást mindenkor követő örökidőkre, minden vármegyében, bármely, akár székes, akár társas egyházak összes főpap urai részére, ellent nem állván az eddigelé bárkitől és bármi módon behozott rossz szokás, az egész tizedet azon a módon kell megfizetni és beszedni, a mint e részben kiki az ő főpapjával egyezkedett, de csak az olyan dolgokból, a melyekből a főpap urak eddigelé szedtek tizedet.

3. § Fölösleges és szokatlan tizedszedéseket azonban semmiképen sem szabad divatba hozniok.

4. § Abban az esetben pedig, ha a dézsmálók jövőre fölösleges és szokatlan dézsmákat találnának szedni, azt a módot kell szemmel tartani; hogy, miután a főpap urak és a többi egyházi személyek a dézsmákat néha saját embereik utján szokták saját használatukra behajtani, néha pedig bizonyos személyeknek bérbe szokták adni; azért, ha némelyek azt állitanák, hogy őket a dézsmálók ilyen szertelen és fölösleges dézsmakirovás által a főpap uraknak saját emberei megkárositották és terhelték, akkor az ilyen sérelmesek kötelesek legyenek ezt a szokatlan és fölösleges kirovást a főpap urnak vagy sáfárjának bejelenteni s őt erről értesiteni.

5. § A ki, mihelyt erről értesült, az előbb mondottak kiigazitása czéljából küldje ki emberét arra a helyre a hol az ilyen kiigazitásnak meg kell történnie.

6. § És ha ennek az utján valami kiigazitás megeshetik, jól van, különben ezt a kérdést az illető vármegye törvényszékének helyére és határidejére a nemesek közönsége elébe kell vinni és a mit ez az előrebocsátottak tekintetében Isten és az ő igazsága szerint valónak fog elismerni, abban a főpap uraknak és a panaszló félnek meg kell nyugodniok.

7. § És ha ugy találják, hogy a dézsmálók a panaszos felet igaztalanul terhelték, a terhelt fél költségeiért a dézsmálók saját vagyonából kell elégtételt adni.

8. § Akközben azonban, a mig a mondottak teljesen el nem dőlnek, a panaszos felet vagy annak jobbágyait legkevésbbé sem szabad egyházi tilalom alá vetni.

9. § Ha pedig annak a kiigazitásnak a bérlők által kellene történnie, akkor a panaszló fél se a főpapnak se sáfárjának ne tartozzék jelentést tenni; hanem a bérlők legyenek kötelesek a dézsma behajtása előtt miután őket a szolgabirák vagy ezek valamelyike megintették, az illető vármegye törvényszékére jönni és a nemesek közönsége előtt, mindent, mit előrebocsátottunk, kiigazitani és azok itéletének és határozatának magukat alávetni és engedelmeskedni, egyszersmind, ha bebizonyul, hogy fölösleges és igaztalan kirovást csináltak, a panaszos félnek költségeire nézve is teljes elégtételt adni.

10. § A dézsmafizetésnek a határidejét pedig (a mint egyébként szokásos volt), meg kell tartani.

11. § A határidő elteltével pedig és nem előbb, azokat, a kik az igazságos és szokott dézsmát megfizetni elmulasztanák, mindaddig egyházi hatalom alá kell helyezni, mig a dézsmát valósággal meg nem fizetik.

12. § A földesurakra azonban, a dézsmát megfizetni vonakodó parasztok miatt, az egyházi tilalom ki ne terjedjen.


  Vissza az oldal tetejére