1498. évi LII. törvénycikk

keresztényadót és aratási pénzt azok fizessenek, a kik a borból vagy gabonából nem fizetnek tizedet

A keresztényadók és az aratópénzek tárgyában, a melyeket eddigelé nagyon helytelenül szedtek, ekképen rendelkeztünk:

1. § Hogy miután a főpap uraknak és egyházi férfiaknak dézsmajövedelmeik alapján ennek az országnak védelmére hadicsapataikat szükségképen fön kell tartaniok, a parasztok között pedig többen vannak, a kik, mivel sem szőlőjük nincs, sem oly földet nem szántanak, a mely után a főpap uraknak dézsmajövedelem járna, sok helyen minden dézsmafizetés nélkül tartózkodnak és azok előtt az egyházfők előtt, a kiknek megyéjében laknak, nem ismerik be, hogy keresztények;

2. § Ezért, hogy ennek utána az egyházfők és a keresztény hivők közt kellő rend álljon fönn, határoztuk, hogy ennek utána mindazok a parasztok vagy bárkinek azok a jobbágyai, a kik akár boraikból, akár buzájukból és gabnanemüikből bármely egyházfők és egyház férfiak megyéjében tizedet fizetnek, együtt és egyenkint sem keresztény adót sem aratópénzt ne tartozzanak fizetni.

3. § Az aratók pedig abból a részből, melyet munkájuk fejében (de csak azoktól, a kik eddig dézsmát szoktak fizetni és nem a nemesektől) kell kapniok, fizessenek dézsmát.

4. § Keresztényadót vagy aratópénzt azonban ne fizessenek s időközben részüket a mezőről elvinni vagy kivenni se merjék addig, a mig részüket a jobbágyoknak dézsma alá eső dolgaival együtt meg nem fogják dézsmálni.

5. § Azok pedig, kik sem borból, sem buzából vagy gabonanemüből dézsmát nem fizetnek, keresztény adó fejében csak hat dénárt kötelesek fizetni.