1504. évi I. törvénycikk

az egyes urak és vármegyék ne otthon vagy magánosan, hanem az országgyülésen vagy közönséges gyülésen mindeneknek közös egyetértésével ajánljanak a királynak segélyt vagy adót; és azoknak a büntetése, kik másképen cselekednének

Mivel gyakran meg szokott történni, hogy az országlakósok az országgyülésről vagy közönséges egybegyülekezésükből, midőn ez zavarosan végződött, szétmennek, kik miután egymás szándékát és akaratát meg nem fontolván, hazatértek és egymástól elváltak, az urak és vármegyék közül, sokan önszántukból vagy mások sugalmazására, néha magánhaszonból is, saját kebelükben ajánlanak fel a királyi felségnek valami adót vagy segélyt.

1. § Mit a többi megyék látván, magukra különváltan, némelyek ehhez a fölajánláshoz hozzájárulnak, mások pedig ellentmondanak, és ekképen közlük meghasonlás, zürzavar és egyenetlenség keletkezvén, egyik a másikat becsmérelve mint az ország szabadságának megháboritóját ócsárolja.

2. § A miből az következik, hogy soha sincs köztük béke és egyetértés és a szeretet kedves érzése; a királyi felség is annyiszor szokott közükbe küldeni, hogy az onnan eredő hasznot vagy jövedelmet gyakran a követek vagy az adókivetők költségei emésztik föl.

3. § Ezen kivül azoknak a fekvő jószágai is birtokjogai, kik a királyi felségnek azt tanácsolják, hogy igy cselekedjék, mindig mentességet élveznek, és ekképen a királyi felségre ebből nem haszon és jövedelem, hanem fölösleges költekezés, és az országlakósokra nyilvánvaló és világos egyenetlenség háramlik.

4. § Azért ennek a veszélynek a megszüntetése és kiirtása végett mindenekfölött azt határoztak: hogy ha az idők folytán az országot oly nehéz szükség és veszedelem fenyegetné, hogy másképen nem lehetne segiteni, hanem ha a királyi felség a Rákosmezőre, tudniillik a szokásos helyre közönséges országgyülést hirdetne, akkor, ha azt a királyi felségnek az ország ilyen veszedelmének elháritására és eltávoztatására valami segélyt vagy adót ajánlanának vagy szolgáltatnának, azt a főpap és báró uraknak, meg az ország többi nemeseinek közös egyetértésével kell megajánlani és szolgáltatni és ennek a segélynek vagy adónak a fizetése alól senkinek sem szabad magát kivonni vagy azt magától elháritani.

5. § Ha pedig valamely vármegye valami adót vagy bármi segélyt (a szokott kamaranyereségen kivül) önszántából és nem az egész ország megegyezésével és akaratából, tudniillik az országlakósok közönséges gyülésein kivül és igy az ország régi szabadsága ellenére ajánlana vagy szolgáltatna bármi módon és akármely keresett szin alatt a királyi felségnek: akkor az ilyen vármegye nemeseinek a közönségét egyetemben legott a hitszegés vagy hamis eskü büntetésében, és becsületének s emberségének elvesztésében marasztalnak s elitélnek és az ország többi nemeseinek a testületéből kizártnak és kirekesztettnek kell tekinteni.

6. § A mely ekképen elitélt nemeseket az országlakósoknak azután tartandó közönséges gyüléseiben az országlakósok közönsége, tetszés szerint, mint hitszegőket, és becsület- s emberségvesztetteket és azok testületéből kirekesztetteket ugy vagyonukban, mint személyükben szabadon megbüntethesse, megfenyithesse és elmarasztalhassa.

7. § Hacsak ottan az ilyen elitélt vármegyének a nemesei közül egyik-másik hiteles tanubizonysággal vagy nyilvánvaló okirattal azt nem igazolhatná s magát az iránt nem tisztázhatná, hagy ártatlan és ebben a dologban vagy ügyben semmi része sem volt és most sincs.


  Vissza az oldal tetejére