Először, hogy a biráskodás és a birói határozatok hozatala jövőre ne történjék hiában, hanem hogy a felperes, miután keresett jogát a melyre nézve inditott perét végig lefolytatta, már megnyerte, ehhez kétségtelenül hozzájusson, megállapitottuk, a mint ezt az Úrnak elmult ezerötszáz ötödik évében szent Mihály arkangyal napján tartott országgyülésen is elhatározták és a királyi felség is helybenhagyta volt), hogy ennekutána, a mikor és valahányszor valamely ügyben végleges végrehajtásnak kell történnie és annak az ügynek a perlésében további perfolyamatot nem kell kérni, hanem a per a hütlenség vétkének kimondásáig folyt le és az eziránt megkeresett királyi felség elrendelte, hogy a birói úton megnyert fekvő jószágok és birtokjogok, vagy pénzek avagy egyéb dolgok, a felperes részére fegyver, kard és királyi hatalom segélyével (a mely eszközökkel az itéletnek nem engedelmeskedőket kényszeriteni szokták) visszaadandók és kiszolgáltatandók és hogy őt a visszanyert javak uralmába kell iktatni és helyezni:
1. § Akkor az illető ügynek a rendes birája, ki előtt ez a per végig lefolyt, vagy ő felsége is (ha úgy akarja) az itélőleveleket a szokott módon állitsa ki, és ezekben a levelekben a királyi felség helyett a nádor vagy országbiró urakat és az egész ország fő vagy közönséges kapitányát keresse meg.
2. § Kik az itéletlevelek mellett, méltóságuk és tisztük örök elvesztése alatt kötelesek legyenek és tartozzanak a saját maguk, valamint ama vármegye urainak és nemeseinek a csapatait és zsoldosait, a hol az ilyen elmarasztalt lakik és a birói itélettel visszanyert jószágok feküsznek, - ha elégségesek, különben pedig a jelen törvény erejénél fogva más urak és szomszédos vármegyék, s ha szükséges, egész Magyarország csapatait is személyesen egybegyüjteni, s a visszanyert javakat vagy jogokat fegyverrel elvenni és elfoglalni, valamint az itélőlevelek rendelkezéséhez és tartalmához képest a felperesnek azokkal együtt, a kiket illet, arra a jogra nézve is teljes és haladéktalan elégtételt szolgáltatni, a melyet a mondott hütlenség vétkénél fogva kell megkapnia.
3. § Ha pedig netalán lennének olyanok, a kik ennek az elmarasztaltnak és vakmerőnek segélyt nyujtanak, akkor ezek is örökös hütlenség vétkében elmarasztaltaknak tekintendők.
4. § A kiknek a fekvő jószágait ugyancsak a nádor, vagy az országbiró avagy az ország fő és közönséges kapitánya (a kinek a tisztét ez idő szerint a nádor úrral együtt tekintetes és nagyságos Zápolya János, a szepesi kerület örökös ispánja viseli) hasonlóképen legott elfoglalhatják és költségei fejében a maguk részére örökösen megtarthatják.
5. § Azokat az urakat vagy megyéket pedig, a kik a nádor úr vagy az országbiró, avagy a főkapitány megkeresésére (az illető itéletlevelek láttára) ezek végrehajtása végett csapataikat elküldeni vonakodnának, hasonlóképen a hütlenség vétkének a büntetésében kell elmarasztalni.
6. § Annak határozott kijelentésével, hogy az emlitett nádor, országbiró vagy főkapitány úr más urak és vármegyék csapatait (a királyi felség tudtán és beleegyezésén kivül) más esetekben vagy egyéb ügyek alkalmából semmiképen se hivhassák össze.
7. § Hozzátévén azt is, hogyha az ispánok vagy alispánok és valamely vármegye csapatjai és nemeseinek közönsége az ilyen visszanyert jogok és dolgok visszafoglalására elégségesek és az ügy birája megkeresés következtében erre nézve a felperesnek ekképen adja ki az azoknak szóló leveleit, akkor azok a végrehajtásban szabadon eljárhatnak és a felperesnek elégtételt adhatnak.
8. § Ha pedig az előbb emlitett három úr valamelyike önmaga állana ellent és vonakodnék a törvénynek engedelmeskedni, akkor ezt az ellenszegülőt és a törvény iránt engedetlent a másik kettőnek valamelyike vagy mind a ketten büntessék meg az érintett módon.
9. § És ugyan ezt kell érteni és cselekedni a városiakra meg bármely személyekre nézve is, ha a meghozott itéletnek nem engedelmeskednének.
10. § És hogy az erdélyi vajda meg a székelyek ispán ura, valamint Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok bán ura az ő tisztségükben hasonló szabadságot élvezzenek.
