A ki nyilván és világosan az ország határozatai ás törvényei ellen cselekszik és ennekutána a törvényeket könnyelmű vakmerőséggel meg merné sérteni (a mint ezt eddigelé több hatalmas meg szokta tenni): azt, ha főpap vagy más egyházi személy, legott főpapi vagy egyéb méltóságának és javadalmának elvesztésében; ha pedig báró vagy nemes, összes fekvő jószágainak és birtokjogainak elvesztésében kell elmarasztalni, és az ilyen, mint a királyi felséghez és az országhoz örökké hütelen és számkivetett tekintendő.
1. § És az ilyeneknek a főpapi hivatalait, javadalmait vagy méltóságait avagy birtokjogait annak adományozhatja, és arra ruházhatja, a kire inkább akarja.
2. § És ha a királyi felség őket ekképen büntetni s tőlük a főpapi hivatalokat vagy javadalmakat, vagy méltóságokat avagy birtokjogokat elvenni és másnak adományozni s másra ruházni vonakodnék: akkor, ha alsóbb rangu egyházi vagy világi személy merte megtenni, azt annak a vármegyének az ispánjai vagy alispánjai és csapatai meg nemesi közönsége, a hol az illető lakik, érdeme szerint büntesse, és az olyannak összes vagyona közzsákmánynyá legyen.
3. § Ha pedig előkelők tették azt, akkor ezek vakmerőségének és ellenszegülésének megfékezése végett tartozzanak a fentebb nevezett nádor és országbiró vagy főkapitány urak, ama vármegye nemesi közönségének a megkeresésére, a hol a törvénynek ez a nyilt megsértése történt, a maguk és más főurak meg a vármegyék csapataival a föntebb emlitett módon fölkelni s méltóságuk és tisztségük emlitett elvesztése alatt azoknak fekvő jószágait és birtokjogait, méltóságait és javadalmait elvenni.
