1514. évi IV. törvénycikk

a keresztesek okozta károk megtéritésének a módja * 

A mi pedig azoknak a károknak a megtéritését és helyreállitását illeti, a melyeket a főuraknak és nemeseknek úgy a parasztok, mint a parasztok pártját fogó nemesek okoztak, mivel azok nyilván és nagy számban történtek és mentek végbe:

1. § Azért válaszszon az egyes vármegyékben a nemesek közönsége az alispánok és a négy szolgabiró mellé a legszigorubb eskü alatt tizenkét jó hirnevü és tisztességes életü és állapotú nemest, kik menjenek a nemesek minden házának és udvarának a szinhelyére, és tartozzanak ott ugy a házakban és épületekhen, mint a házi eszközökben és butorokban is, valamint a lovak, ökrök és egyéb barmok s marhák elhajtása által okozott összes károkat (a mennyiben azokat szemmel láthatják és méltó tanusággal fölismerhetik) Isten és az ő igazsága szerint jól megitélni, megbecsülni és megállapitani, és arról ugyanaz alatt az eskü alatt a nemesek közönségének jelentést tenni.

2. § És ezután a parasztok vagy azoknak a városoknak, mezővárosoknak, birtokoknak, faluknak a jobbágyai, a hol az előbb emlitett károk történtek és előfordultak, ezeket a sértett és kárvallott főúr vagy nemes részére a nemesek közönsége részéről arra kitüzendő határidőben megtériteni és helyrehozni tartoznak.

3. § A kártérités azonban azokra az urakra nézve, kiknek várait a parasztok e zürzavar idején ezeknek rosz fentartása miatt vették el (mert nem erőszakosan, hanem feladás következtében foglalták el azokat) e részben nem értendő: hanem azok legyenek kénytelenek ezeket a károkat elszenvedni.