1518. évi (bácsi) VII. törvénycikk

a király javait és jövedelmeit mindenki adja vissza; azokat vissza kell szerezni és mindenképen helyre kell állitani

E szerint (Isten segitségével) előre megvetvén az alapot, a melyen reméljük, hogy a csapatoknak emlitett fenntartása által minden meghozott és hozandó jó határozat is, mint érintve volt, tényleg foganatositható és végrehajtható lesz: első sorban a királyi felség ügyeinek a helyreállitására és javainak meg jövedelmeinek a visszaszerzésére kell gondot forditani.

1. § Ennélfogva a királyi felség javainak és jövedelmeinek helyrepótlása és visszaállitása az urnak ezerötszáztizennegyedik évében szent Lukács evangelista napján tartott közönséges országgyülésen tett rendelés szerint történjék és az e részben az ott kiadott decretumot kell megtartani.

2. § Mindazonáltal ugy, hogy a királynak minden jövedelmét (bármi név alatt forduljanak is elő) a királyi felségnek bérben vagy zálogban levő városaival és más javaival együtt mindenki azonnal és legott bocsássa vissza.

3. § A kiket a kincstárnok ur mind a király, mind a saját maga levelével is biztositani tartozik, hogy ezután azokkal, kiknél a királyi felség jövedelmei és javai voltak, a tanácsos és ülnök urak jelenlétében helyes számot vetvén, nekik azt az összeget, a mellyet a királyi felség adósuk maradt, visszatériti.

4. § És ez az elszámolás a legközelebbi Vizkereszt ünnep huszadnapján tartandó rövid törvényszékek határidejének tizenötödik napján történjék.

5. § Hogy akkor mindazok, kiknek kezén királyi javak és jövedelmek vannak, összes jogaikat és okirataikat, a melyek alapján az elszámolást meg kell ejteni, előmutassák.

6. § Az erdélyi vajdára nézve pedig határoztuk, hogyha az a minden egyesre kivetett husz-husz dénár, melyet az előbb emlitett decretum rendelkezése értelmében a kezénél levő harminczadok és királyi városok kiváltására és felszabaditására kell az ő részére fizetni, nem volna elegendő, meg kell határozni, mennyit köteles a királyi felség ráadni és honnan kell azt a hátralevő összeget megfizetni, a mit a vajda ur részére rövid idő mulva és mentül előbb ki is kell fizetni.