1519. évi I. törvénycikk

megirása annak, hogy a királyi javakat és jövedelmeket magánosoktól mikép kell visszaszerezni

Isten segitségével meglévén az alap, a melyen a hadcsapatoknak a királyi felség részéről már kijelentett fenntartása után, minden meghozott és ezután hozandó jó határozatoknak a megvalósulását és tényleges végrehajtását elérni reméljük; mindenek előtt a királyi felség javainak és jövedelmeinek a helyreállításához és visszaszerzéséhez kell hozzáfogni. Ennek okáért a királyi felség javainak és jövedelmeinek a helyreállitása és visszabocsátása, a kegyelem 1514-ik évében, Szent Lukács evangélista ünnepén tartott közönséges országgyülésen hozott határozat értelmében történjék, és az e részben ott kelt decretumot akkép kell szem előtt tartani, hogy az összes és bármely elnevezés alá eső királyi jövedelmeket, a királyi felségnek bérben levő avagy zálogban tartott városaival, váraival és egyéb fekvő jószágaival együtt, mostantól kezdve tényleg mindenki bocsássa vissza. A kincstárnok ur pedig őket ugy a király, mint a saját levelével tartozzék biztositani affelől, hogy azokkal, a kik a királyi felség fekvő jószágai jövedelmeit huzták, a tanácsosok és ülnökök jelenlétében megejtett igazságos elszámolás után, azt az összeget, a melylyel nekik a királyi felség adósuk maradt, mentől előbb vissza fogja adni. Ez elszámolás pedig a legközelébb jövő Vízkereszt ünnepe 20-ik napjára hirdetendő rövid törvényszékek határidejének a 15-ik napján történjék, hogy akkor mind azok, a kik királyi fekvőjószágukat és jövedelmeket birtokolnak, felmutassák mindazokat a jogaikat és okmányaikat, a melyeknek alapján az elszámolásnak történnie kell. Az erdélyi vajda urnak járó tartozásra nézve pedig ezt ugy kell érteni, hogy ha az a husz dénár, melyet az előbb emlitett decretum rendelkezéséhez képest, a kezén levő harminczadok és királyi városok váltsága és kiszabaditása fejében fizetni kell, elegendő nem lenne, tudják meg, hogy azt a királyi felségnek mennyivel kell pótolnia és a hiányt honnan fizetnie, és ezt is a vajda ur részére mentül rövidebb idő alatt ki kell fizetni.