1522. évi XXXV. törvénycikk

a kapitányok tiszte és fizetése

És mivel a kapitányok tisztéhez fog tartozni: a csapatokat (mint emlitve volt) a királyi felség nevében felfogadni és velük hüségesen s a lehető legkisebb zsold és fizetés mellett megalkudni; kémeket tartani, és ezekről valamint az ekkora hadjárat ügyéhez tartozó egyebekről gondoskodni s a felfogadandó csapatokat az előbb emlitett módon a kártételtől is, tehetségük szerint megóvni és visszatartani:

1. § Ennélfogva szükséges őket kellő és méltó fizetéssel ellátni, hogy az a tisztökhez tartozó teendőknek és dolgoknak megfelelhessenek; nehogy ebből talán hiány származzék.

2. § Kijelentvén azt, hogy ha a részükről fogadott vagy akár saját csapatjaik, vagy azok, a melyek nem a magok, hanem másnak a kapitánysága alá vannak rendelve, az a elvonulásukban valakinek kárt okoztak: akkor, mihelyt őket vagy valamelyiköket a sérelmesek és kárvallottak megkeresik, az okozott károkra nézve vagy önmagukra vagy a csapatok által tényleg elégtételt tartoznak szolgáltatni, kideritvén, mint előre volt bocsátva, e részben a dolog valóságát.