1523. évi VI. törvénycikk

mindezek kétszeres büntetéssel bünhődjenek

A mely urakról vagy nemesekről tehát ki fog tünni, hogy az említett adót az ő fekvő javaikról eddigelé be nem fizették és az adókivetők kezéhez át nem szolgáltatták és ez általi az ország törvényének ellene szegültek: azokat a királyi felség tényleg és legott a kétzeresnek a megfizetésére kényszeritse. Ez adó megfizetésének vagy meg nem fizetésének a sora pedig az adókivetők lajstromából és a számadásvitelből könnyen ki fog derülni, a mennyiben az adókivetők ama hátralékokat nem kedvezésből vagy gyülölségből, hanem igazságosan és hiven fogják számba venni.

Azok pedig, a kik az adót fekvő javaikra egyezkedés utján az ország közönséges rendelésén kivül álló feltétel alatt rovatták ki, az adókivetőkkel együtt az emlitett kétszeres büntetéssel lakoljanak, amazok, mert az országköztörvényér sértették meg; az adókivetők pedig azért, mert esküjöknek se részben való megbizatásuknak nem tettek eleget.

Azokat is, a kik az ország határozatán kivül küldöttek ki adókivetőket és azokat az adókivetőket is, a kik másképen jártak el, semmint a hogyan kiküldötték, hasonlóképen az okozott kár kétszeresével kell büntetni, kivévén azt az esetet, a midőn helyesbités utján igen szegények nyertek adóelengedést.