1542. évi (besztercebányai) IX. törvénycikk

esedezés a királyhoz, hogy másoknak az ő kezén levő fekvő jószágait adja vissza azoknak, a kiket illetnek

Az urak és az ország nemesei várainak, valamint egyéb javainak és birtokjogainak a visszaadására nézve, a melyek Ő felsége kezén vannak, az urak és országlakosok Ő királyi felségéhez mostantól fogva alázatosan fognak esedezni és kérésükkel mindaddig fogják Ő felségét ostromolni, mig a királyi felség a kezén levő várakat és egyéb fekvő jószágokat azoknak, a kiket jog szerint megilletnek, visszaadni nem méltóztatik.

1. § És nem kételkedünk, hogy Ő felsége ezt a közönséges esedezésünket kegyelmesen meghallgatja és elfogadja és azt, a mit Ő felségétől igazságosan kérünk, minden nehézség nélkül teljesitendi, már csak azért is, mert minket, mint fentebb emlitettük, apai jó indulattal buzdit erre az üdvös keresztény egyezségre és egyetértésre.

2. § És Ő felsége méltóságához meg az igazsághoz nagyon illő és nagyon természetes is, hogy a mit Ő felsége a köznyugalom érdekében a maga alattvalóitól követel, ugyanazt ő maga is méltóztatnék kegyelmesen és szerencsés kormányzással megtenni.