1542. évi (pozsonyi) VIII. törvénycikk

a királynak egy forint adót ajánlanak meg

Minthogy pedig a beszterczebányai törvénycikkelyek végrehajtásához úgy a kapitányoknak és egyéb igazságszolgáltatóknak, mint azoknak a szükségképeni ellátására, a kikre a királyi felség az ő távollétében az ország kormányzását fogja bizni, valamint a török ellen való részletes védekezésre is pénz szükséges:

1. § Azért az ország karai és rendei megajánlanak a királyi felségnek egy forint segélyt, a melyet a királyi adókivetők lelkiismeretes összeirásához képest minden egyes jobbágykaputól mindenkinek, tudniillik úgy az urak mint a nemeseknek és bármely más birtokos embereknek a javai után, semmi mentesség sem állván ellent, mindenütt híven be kell szedni és a legközelebbi gyertyaszentelő boldogasszony napján, minden további halasztás nélkül a királyi felség kamarájába szolgáltatni.

2. § Ugy mindazonáltal, hogy a szegényebb jobbágyok, a kiknek három forintot érő vagyonuk nincs, nem irandók össze.

3. § Azokat pedig, a kikre reábizonyul, hogy hamisan esküdtek, földesuraik büntessék meg.