A mi pedig a közönséges hadjárat idejéig a végvárak megerősitésére és a csapatoknak ottani fentartására szolgáló segélyt illeti, határozták:
1. § Hogy ezuttal az ország állandó védelmére ajánljanak meg egy forintot, a melynek behajtására két embert, egyet az urak és egyet a nemesek közül kell kiválasztani, a kik az országlakosok előtt most esküdjenek meg, hogy ebből az egyforintos segélyből sem bármely ur szolgálatára vagy fizetésére, sem más czélra nem fognak fizetést teljesiteni, hanem csakis a végvidékek megerősitésére és ellátására és azoknak a csapatoknak a zsoldjára, a melyek ezeken a végvidékeken szolgálnak.
2. § És hogy ezek a választottak a jövő hadjárat alkalmával, vagy ha országgyülést hirdetnek, az országlakosok elébe ugyanazon eskü alatt a segély bevétele és kiadása tárgyában számadási lajstromot terjeszszenek be, hogy ebből kiderüljön, ha valamely ur vagy nemes ezt a segélyt magánhatalmával akár visszatartotta, akár elvette.
3. § És a királyi felség ezeket, bármely állásuak legyenek is, javaikban s személyük letartóztatásával mindenütt megbüntethesse, ellent nem állván a nemesi kiváltság, hogy másoknak is örökös például szolgáljanak.
4. § Ezenkivül megállapitották, hogy a jelen adó összeirásához képest a kamaranyereséget (husz dénárt) minden fekvő jószág után a királyi felség részére az ő kamarájába hiven fizessék be és azt az emlitett egy forint behajtása tárgyában meghatározott büntetés és kötelezettség alatt szolgáltassák be.
