1545. évi törvénycikkek

Királyi megerősítés

Királyi válasz

A király Ő szent felsége, a mi legkegyelmesebb urunk és fejedelmünk, a legközelebbi nagyszombati gyűlésen egybesereglett hű főpap urainak, báróinak, nemeseinek, és az ő Magyarországa egyéb rendeinek és karainak a czikkelyeiből megértette azokat a határozatokat és végzéseket, a melyeket ama rendek ott hoztak; úgy szintén azt a hűséget, tiszteletet és hódolatot, a melyet ő felségének szabadokhoz illően fölajánlottak; nemkülönben a török ellen indítandó hadjárat előmozdítására és sikeres viselésére czélzó gondosságukat, igyekezetüket és jó indulatukat, valamint a közjólét, nyugalom és fönmaradás biztosítására irányuló törekvéseiket.

1. § A melyeket Ő szent felsége, mint kegyes, katholikus király és olyan fejedelem, a kinek hő vágya a keresztény köztársaságnak, főképen hű alattvalóinak a megvédése, jóléte és nyugalma, mind, apai szeretettel és különös kegyelemmel fogadott.

2. § A melyekért Ő szent felsége csakis igen nagy köszönettel tartozik az ő hű alattvalóinak és az ő felségének megküldött czikkelyeket, helyeseknek, kedveseknek és tetszésére levőknek tartván, jóváhagyja, csak keveset változtatván rajtok, a mit Ő felsége méltósága és maguk az alattvalók szabadsága érdekében néhány pontjukban módosítani, világosabban kifejezni és a következő alakba önteni szükségesnek tartott.

3. § Mit sem kételkedvén abban, hogy az ő hű alattvalói is jó lélekkel fogják teljesíteni mindazt, a minek a teljesítését azokban a czikkelyekben igérték és a mi nagyon is az ő nyugalmukra, jólétükre és védelmükre tartozónak fog látszani, a mint hogy ezekből Ő királyi szent felsége sem fog semmit sem elmulasztani.

4. § A mi a negyedik czikkelyt illeti, a melynek szövegében Ő felsége országának a karai és rendei szabadságot adtak úgy az uraknak, mint a nemeseknek, hogy örökségeiket, vagy az Ő királyi felségétől fölkért és törvényesen nyert javaikat azoktól, a kik a köztörvény és a törvénykezés rendje meg az ország rendes biráinak az itéletei ellenére visszatartanák, magánhatalommal is minden módon és a foglaló személyének letartóztatása útján is visszafoglalják.

5. § Ő felsége azt válaszolja, hogy ő már azelőtt elfogadta és jóváhagyta mindakét korábbi gyűlésnek, a beszterczebányainak és a pozsonyinak a decretumait, különösen pedig azokat, a melyek az idegen javak visszaadásáról és visszaszerzéséről szólnak és ezúttal is szükségesnek tartja, hogy úgy ezeket az elfoglalt, mint más, az ország törvényei értelmében jogosan nyert fekvő jószágoknak a helyreállítása és visszabocsátása mindenütt alkalmas eszközök alkalmazásával az ő kapitányai utján történjék. Ellenben Ő szent felsége nem véli megengedhetőnek, hogy bármely alattvalója is magánhatalmat és erőszakot használjon másnak a személye ellenében, mert ez csakis bizonyos nagy féktelenségre szolgálna okul, élesztené a visszavonást, egyenetlenséget és az első lépés volna a köznyugalom megháborítására, a mi pedig nagyobb veszedelmet hozna a köztársaságra, semmint valaki gondolhatná vagy hihetné. Ezenkivül a királyi méltóság csorbítása nélkül sem történhetnék az, és ezt a jó Isten kegyelméből nyert méltóságot és hatalmat Ő felsége a maga számára kivánja megtartani s ebből az okból senkinek sem akarja azt átengedni, mert különben mind az Isten rendelésén, mind Ő felsége hatalmán nem kis csorba esnék és a közjólét is zavarba és végveszélybe jutna. Ezeknél az okoknál fogva tehát Ő szent felsége azt, hogy ezentúl valaki magánhatalommal merjen valaminek neki menni, vagy más személye ellen erőszakoskodni, avagy hogy ez valakinek meg legyen engedve, az igazsággal és Ő felsége méltóságával teljesen meg nem férőnek és méltatlannak tartja, a mit is Ő felségének és a helytartónak és kapitányainak a tudta s beleegyezése nélkül semmiképen se merjenek és engedjenek megtenni.

6. § A harminczharmadik czikkelyben a karok és rendek megállapitották, hogy a kapitányoknak és ispánoknak vagy alispánoknak nem kell a királyi felség vagy a helytartó úr leveleit megtartani.

7. § Erre a czikkelyre a szent felség azt válaszolja, hogy ő a közleveleknek az ő kanczelláriájából való kiadásában mindig azt a rendet tartotta és tartja meg mostanság is, a melyet az ország decretumánál és a királyi méltóságnál fogva régtől fogva követtek, a mely ellen, ha valaki terhelve érzi magát, folyamodhatik az ország decretumához, törvényeihez és szokásaihoz. Ő felsége más magán parancsainak és leveleinek a kiadásában is az időviszonyokhoz és a dolgok állapotához képest, olyan módot és eljárást fog követni, hogy azoknak a meg nem tartása se lehetséges se tisztességes ne legyen, és hogy a hű alattvalók fejedelmük és uruk hatalmát ne kisebbítsék s parancsait meg ne vessék, mert az a királyi méltóság kisebbségére és minden jó rendnek és az egész köztársaság helyes kormányzásának a megzavarására szolgálna. Ennélfogva parancsolja Ő felsége, hogy az ő és helytartója parancsainak minden hű alattvaló engedelmeskedjék; mert Ő királyi felsége senkinek sem fog sem irásban sem szóval olyasmit megparancsolni, a mi az ő igazságosságához méltatlan, vagy az ország decretuma, szabadsága és rendelése meg a karok és rendek közhatározata ellen van, hanem csak olyasmit, a mi igazságos és tisztességes és a mi ész- és időszerű.

8. § A mi a negyvenkettedik czikkelyt illeti, a melyben Ő szent felsége országának hű rendei és karai azt határozták, hogy a pénzverésből, a magyarországi és szlavoniai, valamint a felséges Mária királyasszony és mások kezén levő harminczadokból is befolyó összes királyi jövedelmek a végvidéki helyek föntartására és az azokban létező csapatok ellátására fordítandók s hogy azokat a jövedelmeket nem szabad az országból kivinni, kezelésükre pedig nem idegen nemzetből való személyeket, hanem a magyarok közül alkalmas és hű kincstárnokot kell alkalmazni.

9. § Az a véleménye Ő szent felségének, hogy a mint illő, a közigazságot kell szem előtt tartani és még Ő felsége legcsekélyebb alattvalója ellen sem szabad az ő javaiban és jövedelmeiben igazságtalanságot vagy valami hatalmaskodást elkövetni; annál kevésbbé a felséges fejedelemnő, Mária királyasszony, a császári felség kedves nővére ellenében, kiváltképen azért, mert a felséges asszonynak a körmöczi kamara jövedelmeiből az ezüstbeváltási nyereség után való bányajövedelem czímén hitbére gyanánt bizonyos jövedelmet kell kapnia, a melyet neki az ő hitbére fejében a felséges fejedelem, néhai Ulászló király úr és aztán ennek az örököse és utódja, néhai áldott emlékü Lajos király, Mária királyasszony ura és férje (a ki Magyarország és a kereszténység védelmében és a közjó érdekében elszántan ment a halálba) adott zálogba és utóbb Ő felsége is megerősített, a melyet a közigazság sérelmével megcsorbítani, vagy felséges Mária királyné jogai ellenére elvenni, mindenek itélete szerint, sem nem tisztességes, sem a királyi felség igazságosságával (melynek kötelessége mindenkit a legkisebbtől a legnagyobbig, az ő jogaiban megtartani) összeegyeztethetőnek lenni nem látszik.

10. § Jusson eszükbe a főpap uraknak, báróknak, nemeseknek és az ország karainak és rendeinek az is, hogy Ő felsége az ő jólétük, a béke föntartása és a nyugalom megvédése érdekében, a maga örökségi javaiból és más országoknak meg tartományoknak, valamint ez országon kivül levő híveinek a jövedelmeiből magyarországi uralkodásának kezdetétől fogva (a mit Ő felsége most is tesz), a maga legnagyobb kárára és hátrányára megszámlálhatatlan kincset és vagyont költött el. Mert midőn látta, hogy az ő Magyarországának a jövedelme a zavargások ez egész ideje alatt, annyi háború és zürzavar elviselésére nagyon kevés és majdnem semmi, nem kimélvén saját örökségeit és javait, nem az ő külső országainak és tartományainak jövedelmeit, vagyonát és tehetségét: mindezeket a legbőkezüebben pazarolta az ő Magyarországának javára és védelmére s hű alattvalóinak az ellenség zsarnokságából való kiszabadítására, nem annyira önmagáért vagy valamely jövendő magánhaszon reményében, mint inkább az Isten, a keresztény köztársaság iránt való szeretetből és az ő alattvalóinak a jólétére való vágyakozásból, a kiket Isten az ő kormányzatára és védelmére bizott.

11. § Ezenkivül méltóztatott Ő felsége (a mint ezt mindenki tudja) a karok és rendek iránt érzett atyai kegyességénél fogva, nemcsak majd minden évben, nagy zsoldon gyűjtött külső nemzeteket hozni az ő védelmükre, a mire ők maguk a tanúk; hanem az ő magán- és más országok jövedelmeiből is többeknek, még a karok és rendek közül valóknak is (a mint jelenleg teszi), zsoldot fizetni és őket segélyben és egyéb jótékonyságban részesíteni. Ő királyi felsége most is egyedül ebből az okból jött ide hosszú és fáradságos utazás után és a császár Ő szent felségével, az ő urával s szeretett testvérével meg a többi keresztény fejedelmekkel leginkább azon van, hogy Magyarországot a legdühösebb ellenség zsarnoksága alól minden lehető segitséggel és erővel felszabadítván, mielőbb régi szabadságába helyezze vissza. És ha Ő szent felségének magyarországi jövedelmei ezekhez a Magyarország javára és védelmére fordított külföldi jövedelmekhez járulnak, azoknak kétségen kivül csak igen csekély része jut külföldieknek.

12. § Mindamellett Ő felsége hiveinek, valamint a karoknak és rendeknek nem kell az iránt kételkedniök, hogy a király Ő szent felsége az ő magyar jövedelmeit - a mi keveset azokból beszed - önszántából arra fogja fordítani és felhasználni, a hová az ország védelme és a végvárak ellátása kivánni fogja. Ő szent felségének az sem lészen a legkisebb gondja, hogy a harminczadokat is (a melyeknek némely jövedelmeit Ő felsége, mivel ezt Magyarországnak legfontosabb ügyei napról-napra sürgősebben követelték, kénytelen volt ideiglenesen másokra átruházni és a melyeket, habár gyakran óhajtott kiváltani, ezt mégis az ő méltóságának és hivei szabadságának sérelme nélkül eddigelé nem tehette, főképen, minthogy bizik Ő felsége abban, hogy Isten akaratával és a császár Ő szent felsége segitségével Magyarországot ezekből a bajokból legközelebb kiragadhatja) az idegen kezekből kiszabaditsa és miután azokat, a pénzverésből és másunnan befolyó jövedelmeivel együtt mások kezéből kiszabaditotta, az országnak és a köztársaság közönséges jólétének a megvédésére és föntartására fogja forditani.

13. § Nővérét, a felséges királynét is emlékeztetni fogja arra a nem mindennapi segélyre, a melyet magyarországi jövedelmeiből az előbb emlitett czélokra kell adnia, és kétségtelen, hogy a felséges asszony (a mennyire Magyarország jóléte és szabadsága után vágyott) az ő kegyességénél fogva önként többel fog talán Magyarország védelméhez hozzájárulni, mint a mennyit a karok és a rendek kivánnak Ő felségétől.

14. § Ennélfogva a király Ő szent felsége sem illőnek, sem szükségesnek nem tartja, hogy az ő királyi vagy a királyné jövedelmei számára köztörvénynyel kellene kincstárnokot kirendelni, vagy hogy a felséges királynén, az ő jövedelmeinek a saját akaratja ellenére való felhasználása által, valami jogtalanság történjék, mert, mint bárki más, ugy mindkét felség is azt akarja, hogy mind jövedelmeik, mind az ezek számára kinevezendő tisztviselők tekintetében föltétlen joguk s hatalmuk legyen, s kell is, hogy ez nekik meglegyen. De különben is Ő szent felsége a maga és (mint előbb volt említve) más országai jövedelméből sokkal többet ad Magyarország védelmére, mint a mennyit magyarországi jövedelmei kitesznek vagy mint a mennyit a rendek és karok gondolhatnak; és nem kételkedik, hogy felséges nővére is ugyanazt fogja tenni.

15. § Az ötvenedik czikkelyre, a melyben a karok és rendek megállapitották, hogy az arany- és ezüstbányák vagy aknák mélysége és a bennök levő viz növekedése miatt, valamint azért is, mert a bányaköltség és munka három akkorává lett, a kamarából minden márka ezüstért huszonöt dénár hiján hat forintot fizessenek.

16. § Azt válaszolja a királyi felség, hogy a bányák mivelése és gyarapodása, meg virágzó állapota mindenek fölött szivén fekszik és az ő, nem pedig másnak a tisztéhez tartozik a bennök előforduló visszaéléseket vagy szükségeseket úgy a maga, mint az ország díszére és ékességére eligazitani, minthogy többi országaiban is vannak ezüstbányái vagy aknái és ezeknek a miveléséből nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen gondozásra és ellátásra szorulnak leginkább. És ennélfogva, mihelyt innen visszatér (a mit Isten segitségével a legközelebbre remél), minden módon fog arról gondoskodni, hogy a bányák mivelése jól és a maga meg az ország kára nélkül haladjon előre, valamint hogy szándékának az ő felséges nővérével való közlése mellett a bányamunkások és mivelők is, a bányák állapotához és helyzetéhez, valamint mindegyiknek a munkájához és fáradságához képest, valami megengedett segélyben részesüljenek, hogy a bányákban semmi se hiányozzék és hogy e miatt jogos panaszt ne emelhessenek.

17. § Az ötvenharmadik czikkelyre, a melyben a rendek és karok azt határozták, hogy a királyi felség az egri érsekség dézsmáit a világiak kezeiből vegye ki és az egri vár föntartására forditsa:

18. § Válaszolja Ő felsége: Nem tartozott eddigelé utolsó gondjai közé, hogy azokat a dézsmákat a világi személyek kezéből kivegye és az egri egyháznak visszaadja, részint ennek a várnak a védelmére, részint az ott levő egyháznak a helyrehozására és a mindenható jó Isten tiszteletére teljesitendő szolgálatainak folytatására. S hogy az a dolog mégis eddig huzódott, annak az volt az oka, hogy azt a várat és egyházat (a melynek élére a király Ő szent felsége külömben már rég nevezett volna ki valamely főpapot és püspököt), Perény Péter minden tisztesség és igazság ellenére kezén tartotta és azt a várat, ámbár Ő felsége gyakrabban megintette, mindeddig vissza nem adatta. Miért is, mihelyt Ő szent felsége e várat Perény Péter kezéből kivette, (a mi, hiszi, hogy rövid idő mulva meglesz), legott úgy ez egyház részére alkalmas és megfelelő püspökről, mint arról is fog gondoskodni, hogy a dézsmák ehhez a várhoz visszakerüljenek és szálljanak, és maga a vár elegendő segélylyel és más szükséges dolgokkal annyira el legyen látva, hogy Isten segitségével, semmi veszedelemtől se kelljen tartania.

19. § Az ötvenötödik czikkelyre azt válaszolja a király Ő szent felsége, hogy miután előbb Eger vára az ő királyi kezébe visszakerülendett, akkor, a midőn Isten segitségével innen vissza fog térni, nem fog megfeledkezni az ő hiveinek Perény Péter érdekében tett kéréséről, hanem azt méltó és igazságos tekintetbe fogja venni.

20. § Az utolsó előtt való czikkelyre, a melyben a karok és rendek Likava várának Pekri Lajos részére való visszaadását kérik, azt válaszolja Ő felsége, hogy ha Isten segitségével, a jövendő hadjárat ügyeinek és dolgainak elvégeztével vissza fog térni, erről a kérésről hasonlóképen meg fog emlékezni.

21. § Végül a királyi felség, a mi legkegyelmesebb urunk az ő atyai szeretetével és kegyességével inti, buzditja mondott Magyarországának hű karait és rendeit és javasolja nekik, hogy szilárd és állhatatos lelküek legyenek és reméljék tőle mindazt, a mit ugy a maguk és Magyarország nyugalmára, jólétére és védelmére, mind a keresztény köztársaság föntartására megtenni szükségesnek fog látszani.

22. § S tudják meg mindnyájan, hogy a császár Ő szent felsége, az ő ura és szeretett fivére is, miután régi jó egészségét már visszanyerte és ujra erőhöz jött, Brabantból a napokban utra kelt s egyenesen ide jön, a kinek megérkeztével Ő felsége a többi keresztény fejedelmekkel együtt egész igyekezettel, gondossággal és buzgósággal azon lesz, hogy hű alattvalóinak és egész Magyarországnak s alávetett részeinek megszabadításáról, jólétéről, nyugalmáról és védelméről, Isten segitségével (a melytől a halandók minden ügye függ), közös elhatározással és erővel minél előbb intézkedés történjék.

23. § És hogy erre az annyira kegyeletes, üdvös és szükséges dologra minden hű alattvalója is fejenkint felkészüljön, segitségül jőjjön és eléalljon, más semmiért sem inkább, mint mindeniköknek, feleségeiknek és gyermekeiknek magán javáért, a király Ő szent felsége az ő hű alattvalóit és Magyarországnak karait és rendeit ismét és ismét atyailag és kegyelmesen figyelmezteti.

24. § Kelt Wormsban, április hó utolsóján, az Urnak ezerötszáznegyvenötödik esztendejében.


  Vissza az oldal tetejére