1550. évi XIV. törvénycikk

a pápát fel kell kérni, hogy az ujonnan választott püspököket erősitse meg

Hogy pedig a püspökök ugy magukra, mint az e czélra kiválasztott helyetteseik és a többi papok utján az ő tisztöket kellően teljesithessék (miután azok között a püspökök között, a kiket a királyi felség erre a hivatalra kinevezett, többen vannak, a kiket az apostoli szent szék még nem erősitett meg és e miatt mindazt, a mi tisztükbe esik, nem teljesithetik): mindenek fölött szükségesnek tartják, hogy a királyi felség a jövendő pápánál valamely oda küldött kiváló követe utján mentül előbb erősen szorgalmazni és kieszközölni méltóztassék, hogy az Ő felségétől Magyarországban kinevezett és a némely helyeken szükséges tartománybeli püspökök ingyenes megerősitését kegyesen megengedni és az erről kiállitott bullákat nagylelküen Ő felsége kezéhez elküldeni méltóztassék, hogy azokat Ő felsége azoknak a püspököknek, a kiket illetnek, kegyesen átadhassa, és az ily módon megerősitettek az ő lelkipásztori tisztökben ezután szabadabban eljárhassanak.

1. § Tudva van ugyanis, hogy a püspökségek jövedelmei és javai, ezek alatt a nyomoruságos idők alatt, a melyekben az országot az ellenség fegyverei sokáig pusztitották, vagy a legnagyobb részökben tönkre mentek, vagy melyek még megmaradtak, azok alig elégségesek a végvárak fentartásának a czéljára, nem hogy azokból a püspökök az ő mindennapi szükségleteiket méltóságukhoz képest kielégithessék, oly annyira, hogy azok a pápai adók, melyeket hajdan az ilyen megerősitésekért Rómában fizetni szoktak, ez idő szerint éppen nem, vagy csak igen kis részben látszanak beszerezhetőknek, és igy időközben sok dolog abba marad, a minek elhanyagolása által az ájtatosságnak és vallásnak szükségképen tönkre kell mennie, a minthogy a tapasztalás bebizonyitotta, hogy az eddigelé ez okból sok helyen megtörtént.

2. § Az ország sok részében ugyanis hiányoznak a felszentelt püspökök, a kik legalább a rendeket adnák föl; rendkivül leapadt és megfogyott az áldozároknak és az egyház többi szolgáinak a száma, és ennek következtében az istentelen tanok könnyebben beférkőztek.