1550. évi XXXVII. törvénycikk

miképen költözhetik a jobbágy?

Az ilyen költözni akaró jobbágynak (a kivel szemben tudniillik a mentességet és az erre nézve a mult országgyüléseken és a jelenlegiben megállapitott rendet meg nem tartanák) szabadságolásában követendő módra és rendre nézve

1. § Határozták: hogy a költözni szándékozó jobbágy panaszát az egyes vármegyékben az az ur vagy nemes, a kinek a fekvő jószágaira az a jobbágy költözni szándékozik, adja elő a nemesi szék szinén az alispánnak és szolgabiráknak és a mult évben beállitott esküdt nemeseknek, ugy mindazonáltal, hogy a vármegyében minden tizenöt nap alatt vagy legfölebb minden hónapban törvényszéket tartsanak; és a panasz meghallgatása után az alispánok, szolgabirák és esküdt nemesek küldjenek ki a magok kebeléből az egyik vagy másik szolgabiróval három nemest a hely szinére, a hol a költözni szándékozó jobbágy lakik.

2. § És ott az az emlitett ur vagy nemes bizonyitsa be előttük annak a falunak a birájával és két polgárával és egyszersmind a közelebbi falukból való három nemes vagy nem nemes szomszéddal és határossal, hogy azt a jobbágyot az ő ura az előrebocsátott határozat ellenére zaklatta.

3. § És az illető falu biráját vagy polgárát, valamint a szomszédokat és határosokat uraik, tizenhat márka büntetése alatt, ne tiltsák el az igazság megvallásától; és ha eltiltanák, a jobbágyot minden további biráskodás nélkül azonnal szabadon kell bocsátani, azért mert az eltiltást annyiba kell venni, mint az igazságos panasznak kellő bebizonyitását. Hogy ha a biró vagy a két polgár nem akarna tanuskodni, mindegyiket egy-egy márkában kell elmarasztalni, és a költözni kivánó jobbágyot egyedül az emlitett három szomszédnak és határosnak a vallomása alapján nem kevésbé fel kell szabaditani.

4. § Hogyha a szomszédok és határosok sem akarnának vallani, ezek is egy-egy márkában marasztalandók és a jobbágy az emlitett módon szabadon bocsátandó.

5. § Abban az esetben pedig, ha a bizonyságot tevő tanuk egymással ellenkeznek, és a bizonyságok ugy a jobbágy mellett mint ellene egyenlők volnának, akkor a fönt nevezett birák az ő lelkiismeretük szerint tegyenek törvényt és igazságot, tudniillik a szerint, a mint a bizonyságokat igazabbaknak és valószinüebbeknek tartják.

6. § A tanuk vallatása pedig olyan módon történjék, hogy a tanukat egyenkint és külön hallgassák ki, és az igazmondás iránt teendő esküre mind a két érdekelt felet megintsék.

7. § A kik, ha nem mindketten jelennének meg, akkor a nevezett birák a megjelenőnek kérésére mindamellett járjanak el a föntemlitett módon, és az előre bocsátott tanuvallomások szerint tegyenek mindenütt törvényt és igazságot.

8. § Ha a jobbágyot szabadon bocsátandónak itélik, akkor azoknak az adósságoknak a lefizetése után, a melyekkel netán a jobbágy az ő urának vagy ura jószágain más valakinek tartozik, bocsássák őt szabadon.

9. § Hogyha az itélet valamely félre nézve sérelmes és terhes volna, az ügyet mind a két fél tetszése szerint a megyeszék szinére az alispánhoz és a többi esküdt nemesekhez meg szolgabirákhoz viheti és feljebbezheti, és az alispánok, szolgabirák meg esküdt nemesek kötelesek azt az ügyet késedelem nélkül megvizsgálni és abban végleges itéletet hozni.

10. § A mely itélet ellen semmi további feljebbezésnek sincs helye; és az ilyen meghozott itélet után egy ur se merje a már szabadnak nyilvánitott jobbágyát akár erőszakkal, akár kezességül vagy bármely más ürügy alatt visszatartani, kétszáz forint büntetés alatt, a melyet az alispán elengedhetetlenül hajtson be, és melynek egyik fele egyenlő arányban az alispánt, szolgabirákat és esküdt nemeseket, a másik fele pedig a sértett felet illesse.

11. § És ugyanezt az eljárást kell követni mind az első itélet meghozásában, mind a feljebbvitelben az alispánnal szemben is, ha olyan jobbágynak az ügye merül fel, a ki az ő fekvő jószágairól akar elköltözni.

12. § Ezenkivül azt az urat vagy nemest, a ki azt a jobbágyát, a ki fölött biráskodnak, az itélethozás vagy felebbezés ideje alatt bármilyen büntetéssel vagy birsággal zaklatja, a fönt emlitett kétszáz forint büntetésben kell elmarasztalni.

13. § Időközben azonban tartozzék a jobbágy a maga szolgálatait, a per befejezéseig, más jobbágyok módjára, ura részére teljesiteni.

14. § De ha kitünnék, hogy a jobbágynak a panaszra semmi igaz oka sem volt, akkor urának méltatlan bevádolása miatt urának fizetendő élő dijában, vagyis husz forintban kell őtet elmarasztalni.