1550. évi XLVII. törvénycikk

hogy a borsmonostrai apátság az ország joghatósága alatt áll, mit ha az ausztriaiak tagadnának, ezt a vitás kérdést is a Kőszegre kirendelt biztosok vizsgálhassák meg

Ámbár bizonyos az, hogy a borsmonostrai apátság Magyarország határai között fekszik és azt az egykoron a fejedelmek között kötött szerződésnél fogva semmi zálogjoggal sem kötötték le az ausztriai főherczegségnek, sőt néhány szomszédos nemes, a néhai felséges Ulászló király idejében a közte és a néhai felséges Miksa császár közt létrejött egyesség után, annak a helynek az apátja ellen Budán, a királyi törvényszéken pert inditott, és az apát ott, mint az ő rendes birája előtt törvényesen megjelent, és felelt és itéletet nyert, a mire nézve, mint mondják, megvannak az itélőlevelek, és ezenfelül számos honfi van, a ki emlékezik arra, hogy az adót abból az apátságból és tartozékaiból Magyarország részére szedték:

1. § Mindamellett, mivel az ausztriai urak, állitólag, ez ellen szóló okokat hoznak fel, hogy ez a vita is valahára véget érjen, határozták, hogy a feljebb emlitett biztosok, a kik mindkét részről Kőszegen fognak összejönni, a többi vitás kérdéssel együtt ezt is vizsgálják meg és igazitsák el.