1550. évi L. törvénycikk

a négy törvényszéki határidőt kettőre szállitsák le

Továbbá mivel a jelen évben tett tapasztalásból kitünt, hogy nemcsak a biráknak, hanem a perlekedő uraknak is szerfölött nehéz s igy majdnem lehetetlen a mult évi határozat értelmében évenkint négyszer birói széket vagy nyolczados törvényszéket tartani:

1. § Ennélfogva megállapitották, hogy azt a négy törvénykezési határidőt csak kettőre kell leszállitani, tudniillik a közelebb fekvő és dunántuli vármegyék részére szent Mihály nyolczad napjára; a tiszántuli és a legutóbbi törvénycikkelyeiben megirt vármegyék részére vizkereszt napjára.

2. § Ugy mindazonáltal, hogy mivel a biró urak és itélőmesterek, valamint a törvényszéki ülnökök és más jogtudósok közül többeknek az ország határainak és a szomszéd országokkal és tartományokkal való más villongásoknak emlitett megvizsgálásával kell foglalatoskodniok (a mely vizsgálat ugy látszik egyhamar nem végezhető be és ennél fogva szükséges, hogy az e tisztre kiválasztott biztosok más gondoktól mentesek legyenek, mert az egész országra néző dolgokkal foglalkoznak) ez okból az a törvénykezési határidő, a melyet ebben az esztendőben Szent György napján kellett volna megtartani, maradjon el egészen.

3. § A jövendő időkben pedig, a föntemlitett két határidőt, tudniillik a dunántuli vármegyék részére a szent Mihály napja után következő nyolczadik napot, és a tiszántuli s távolabb fekvő vármegyék részére vizkereszt napját meg kell tartani; és ezekben a legutóbbi országgyüléseken meghatározott rend és mód szerint minden ügyet biráljanak el, és a biráskodás minden egyes határidőben hatvan-hatvan napon át folyjon.