1553. évi VI. törvénycikk

két határidő alatt, két forint havi segélynek megadása

A jelenévi adóra nézve pedig, az ország karai és rendei, a királyi felség parancsának és akaratának, a legnagyobb és legterhesebb hátrányukkal is - a mennyire lehet - eleget tenni óhajtván, ahhoz a másfél forinthoz, a melyet ő felségének az előző országgyülésen, *  a jelen évre fölajánlottak volt, a hadi segélynek a korábbi évről még mindenütt és minden fekvő jószágból föl nem hajtott hátralékai beszolgáltatásának elrendelése mellett, erre az évre még egy fél magyar forintot hozzáadandónak véltek.

1. § Aképen, hogy e két forinttal, minden egésztelkes jobbágyuk után, az urak háznépén és a nemesek béres szolgáin kivül senkit sem véve ki (az előző évi rendelkezéshez képest ugyanis) két izben, ugymint: az első határidőben a legközelebbi szent Lőrincz napkor; a második határidőben: a következő Szent Katalin napkor, ő szent felségének a hadak élelmezésére s egyéb szükségleteikre, meg a munkabérekre (a melyek az általános adózással mindenkit illetnek) adózzanak.

2. § Ott, a hol ennek a segélynek kivetése megtörtént, azt már ez évben a szerint szedjék fel; a hol pedig meg nem történt, ott az előbbi végzést tartsák szem előtt.

3. § Ellenkező utasitást a kincstárnok urak se adjanak és ha adtak volna: azt ne kövessék.