1553. évi XV. törvénycikk

a decretum *  megjavitása és az ország karai és rendei részéről való átvizsgálása, s miután ez megtörtént, a király részéről felülvizsgálása és majd jóváhagyása és megerősitése

A mi pedig a megjavitott „Decretum”-nak ezen az országgyülésen eszközlendő átvizsgálását illeti, miután ugy látták, hogy ennek a dolognak nagyobb jelentősége van, hogy sem azt, mint valamely csekélyebb ügyet rövid idő alatt és egyéb teendők között elvégezhetnék:

1. § Megállapitották, hogy a legközelebbi Szent Lukács napjára, csupán ez egy dolognak a megvitatására és elvégzésére, minden vármegyéből egy, vagy két nemest; hasonlóképen Erdélyből és Slavoniából, valamint az egyes káptalanokból és városokból is, a maguk költségére öt kiválóbbat Pozsonyba küldjenek és az igy kiküldöttek (a javitás szerzőinek, nemkülönben a rendes biráknak és ezek itélőmestereinek, vagy helyetteseinek jelenlétében) az egész munkálatot szorgalmasan és pontosan át és megvizsgálják és ugy végezzék, a hogy azt az ország szokása és az igazság megkivánja; és aztán a királyi szent felségnek kegyelmes elfogadása és vizsgálata alá terjeszszék, a melyet ő felsége is meg és átvizsgáljon.

2. § És azután végre, a legközelebbi országgyülésen, hű rendei előtt felolvasva, a mi további megvitatásra és elvégzésre való lenne, azt ezeknek tanácsával vitassa meg és a mit alkalmasabbnak lát, azt tegye és végezze; és ilymódon a javitást keresztül vive: királyi hatalmával azt helyben hagyja, megerősitse és kihirdesse.

3. § Ezen az országgyülésen mindnyájuknak helyeslésével azt is elvégezték, hogy erre a munkára, a megemlitett kiküldöttek a mondott napon és helyen minden más meghivás nélkül, megjelenni tartozzanak.