1553. évi XX. törvénycikk

az általános és a helytartói törvényszékek tartása

A törvényszékek tartása felől pedig elhatározták, hogy a mely általános törvényszékek, ezekben az években, ugy Kassán, mint Pozsonyban itéltek; ugyanazok (a mikép a legközelebb mult pozsonyi országgyülésen elhatározták) törvénykezési időszakaikon, ezután is biráskodjanak.

1. § És hogy azokat az ügyeket is, a melyeket szintén a legközelebbi pozsonyi végzés értelmében, a helytartósági hatalom utján való állandó elbirálás alár rendeltek és a melyeket a mult évben meg is kezdettek, de Veszprém megostromlása és elfoglalása miatt félben hagytak, a legközelebbről bekövetkező vasas szent Péter apostol napján biráskodás alá vegyék és azt harminczkét napon át folytassák.

2. § Azokra az erőszakosságokra nézve, a melyeket Veszprémnek az előző évi bevétele után, az akkor mult pünkösdtől kezdve a mai napig és ezután is, akárhol és akárki elkövetett, minden késedelem nélkül, csupán a törvényszüneteket véve ki, a melyek mindenütt aratás és szüret idején szoktak lenni, mostantól fogva itéletet mondjanak és igazságot szolgáltassanak: és a helytartó ur a rendes birákkal vagy ezek helyetteseivel avagy itélőmestereivel, a kik Pozsonyban teljes számban vagy részben állandóan vele vannak, bárkinek idézésére, a szokásos tizenötödik napra azoknak a peres feleknek, vagy a tizenötödik nap elkövetkeztével megjelenő törvényes ügyvédeinek, a felek valamelyikének sem makacssága, sem távolléte ellent nem állván, az ilyen dolgokban törvényt tegyen, igazságot szolgáltasson és itéletet hozzon és ezt a törvényes eljárás megtartása mellett végrehajthassa és végre is hajtsa.