1556. évi II. törvénycikk

a rendeknek az alább írt czikkelyekben való megegyezése

Ennekutána, miután az ország karai és rendei Ő szent felsége kegyelmes kijelentéséből bizonyosságot szereztek mindazon dolgok felől, a melyek Ő felsége és a török fejedelem közt, mind a levelezések, mind a követek utján a közelebbi időkben történtek, és azok felől, a melyeket letárgyaltak vagy a melyek még tárgyalás alatt állanak:

1. § Mind az Ő felsége jóakaratu intelméhez, mind pedig a maguk tartozó kötelességéhez képest, tekintetbe véve az időket és körülményeket is, azok mellett az egyéb előkészületek mellett, a melyeknek megtételét Ő szent felsége az ő országa hiveinek minden fölmerülhető eshetőségek között való megvédelmezésére a többi országaiból és tartományaiból ez évre megigért:

2. § Maguk is egymás közt, érett megfontolás után, az alább irt czikkelyekben egyhangulag megegyeztek.