Mi Lipót, Isten kegyelméből mindig felséges választott római császár, és Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavon- stb. országok királya, Ausztria főherczege, Burgund, Brabant, Styria, Katinthia, Krajna herczege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol és Görcz grófja stb., adjuk emlékezetül ezeknek rendében, jelentvén mindeneknek, a kiket illet:
1. § Hogy midőn lelkünk egyéb gondjai között, ősi Magyarországunk korábbi boldoglétének eszközlésére s visszaszerzésére az is üdvös segédeszköznek látszott volna előttünk, hogy szab. kir. Pozsony városunkba, az 1687-ik évi Szent Lukács evangelista napjára, az összes főpap, báró és mágnás uraknak és nemeseknek, s emlitett Magyarországunk s csatolt részei többi karainak s rendeinek közönséges gyülését hirdetvén, s magunk is azon jelen lévén, fenséges főherczeg József első szülött fiunkat leendő örökös urukká s királyukká koronáztassuk, s ez országunk megőrzésére czélszerü más ügyeket is ugyanez országgyülés alkalmával tárgyaljunk: e végre az oda összegyült karok és rendek üdvös előterjesztéseinket elfogadván, miután a közönséges országgyülést befejezték, emlitett jóságos előterjesztéseinkből, kiegyenlitett sérelmeikből s óhajtásaikból, s az azokra nézve tett kijelentéseinkből alkotott s közakarattal elhatározott alábbi czikkelyeiket, mindnyájan együtt előnkbe járulván, felségünknek bemutatták.
2. § Alázattal esedezvén, hogy mi azokat a czikkeket s minden azokban foglaltakat, együtt és egyenként helyeseknek, kedveseknek és tetszőknek tekintvén, királyi egyezésünkkel s hatalmunkkal kegyelmesen jóváhagyni, helyeselni s megerősiteni, s mind magunk megtartani, mind másokkal, a kiket illet, megtartatni jóságosan méltóztatnánk.
3. Mely czikkek sorozata a következő:
Előbeszéd, melyben a karok és rendek Ő felségének irántuk való kegyelmes s több mint atyai gondoskodásáért s pártfogásáért, és az emlitett országnak a török járom alul már nagy részben, szerencsésen történt felszabaditásaért s az országgyülésnek részükre az előbb emlitett módon történt kihirdetéséért, tartozó hálát nyilvánitanak s alázatosan esedeznek, hogy az ez alatt alkotott alábbi törvénycikkeket jóságosan megerősiteni méltóztassék.
Hogy Ő legszentségesebb felsége nemcsak az ő Magyarországával, mint az egész keresztyénségnek legrégibb védbástyájával, hanem ez országnak hozzá hű első rangu fejeivel s oszlopaival, és ezek követőivel, sőt az egész római szent birodalom legnevezetesebb kulcsával, Bécs városával, s többi örökös uradalmaival s tartományaival, s a mi még több, saját és az övéinek legfelségesebb személyével, s ez országnak szent koronájával együtt (melyet a haza némely nyugtalan és törvénysértő, önző és irigykedő s a keresztyénség végromlására fondorul törekvő veszedelmes pártosai, lázitó bujtogatásaikkal s a felingerelt török hatalomnak részükről czélba vett csábos felhivásával vagy kiinditásával nyilt és örökké siralmas veszélynek tettek ki) végre, Isten kegyelmének segélyével, saját és szövetséges társainak egész törekvését s atyai szivének kegyeletes szeretetét kegyesen arra a czélra méltóztatott irányozni: hogy ez emlitett országot, hű lakosaival s többi fent emlitett uradalmait, az annyira reménytelen s annyira sulyos veszély hajótöréséből a biztosság és megmenekülés kikötőjébe vezethesse:
1. § A minthogy a kegyelmes és mindenható Istennek alkalmas időben érkezett kedvező segélyével, szerencsésen ki is vezette, legfelségesebb fegyvereivel s hatalmas csapatokba s jól képzett hadseregekbe gyüjtött katonai erejével, majd a nevezett Bécs városánál, majd Budánál, hajdan e Magyarország legvirágzóbb fővárosánál s áldott királyi székénél, majd Esztergomnál, Ujvárnál, s más több tudvalevő helyen, a kegyetlen török ellenséget s annak erős mezei hadait több izben véresen leverve, s emlitett Budát, szerencsés jelek között, az ország nagyobb részével s a fenn érintett legnevezetesb várakkal együtt elfoglalva, s az ugyanazon karok és rendek elődei reményén felül, melyről már csaknam örökre lemondtak, előbbi királyi hatalma alá ujra visszahelyezve, s végre a keresztyén névnek oly nagy s annyi évek során át mindenfelé törhetetlenül s dölyfösen dühöngő esküdt ellenségét a haza, s Ő felsége többi országai és tartományai nyakáról távol időkre elüzve, a pártütőket s a belső fondorkodás részeseit pedig megfékezve s helyenként leálczázva, oly elmondhatatlan győzelmet s diadalmat nyert, melyhez hasonló, Isten kegyelméből, ily folytonos, állandó s tartós hadi sikerrel, Ő Felsége bármily dicsőséges elődeinek, az üdvezült királyoknak egyikére sem ragyogott.
2. § Ő felségének az ő hüséges karai és rendei irányában, legkegyelmesebb lelkének teljességéből kiáradott, e különös s több mint atyai hajlama, szeretete, gondoskodása és jósága, ugyszintén győzedelmes fegyvereinek ebből kisugárzó dicsőséges és kimondhatatlan szerencséje, mely rég elmult századok óta Ő felsége számára a jelen időkig fenmaradt, a boldog emlékezetü elődeiéhez képest, sokkal nagyobb, mint hogy azt emberi nyelvvel és tollal kellőleg kifejezni lehessen.
3. § Hogy végre, mostan is folyton tartó felséges harczi heve s szerencsés előhaladása közben, az ő karainak és rendeinek ide Pozsonyba, az ő jóllétüknek helyreállitása s fennmaradásuk végett kihirdetett közgyülésre közibük jönni, s ezeknek annyi és oly tartós hadi szenvedés és nyomoruság viszontagságaival (minden hihetőségen felül) rendkivül sulyosan elgyötört lelkeiket legfelségesb személye láthatásával ujra felemelni, s a felséges császárnénak és királynénak, valamint az ujonnan megkoronázott fenséges királynak, ugymint legkedvesebb fiának óhajtott megérkezésével s jelenlétével földeriteni és felviditani, s hű karainak és rendeinek bemutatott üdvös előterjesztéseivel, mindazokat, melyek a fentebbi módon visszafoglaltaknak az ország részére való állandó megtartására, a még hátralevőknek szerencsésen eszközlendő visszaszerzésére, s az emlitett nyomoruságnak enyhitésére, s mindeneknek kölcsönös és békés fennmaradására vonatkozni látszanak, velök tárgyaltatni, és hogy napról-napra Ő felsége halmozott atyai kegyelmének, még gazdagabb kincseivel gyarapodjanak, s azoknak késő halála után is soha hiányában ne legyenek s hogy elmondhassák róla, hogy mint legkegyesebb atya, fenséges fiörököseiben is jótékonyan élni fog s a róluk való halhatatlan gondoskodást s pártfogásukat szivén fogja viselni, fentisztelt elsőszülött fiát a szent koronával szokott módon megkoronázandó jövendőbeli örökös királylyá s urrá tenni méltóztatott.
4. § Ő felségének eme kegyelmes hajlamáért, gondoskodásáért s atyai kegyességéért, a mely az ő alázatosságuk s hüséges engedelmességük minden nemét és az ő kegyelme bőségének viszonzására irányuló törekvésüket felülmulja: nem szünnek meg, legalázatosabb engedelmességüknek hódoló kötelezettségével, a szivükből kitelhető köszönetet mondani;
5. § Ő legszentségesebb felségének és az ő felséges házának tartós jólétet s legszerencsésebb országlást, s minden lépésében állandó boldogságot forró óhajtással foglalván imáikba, egyszersmind alázatosan esedeznek, hogy hűséges karait és rendeit szokott s vele született kegyelmességébe s atyai indulatába továbbra is befoglalni, s az előbb emlitett üdvös előterjesztésekből, s kiegyenlitett sérelmeikből és kegyesen elintézett kivánataikból alkotott s közszavazással megállapitott alább beigtatott czikkeiket, jóságosan elfogadni, királyi hatalmával minden pontjaikban és záradékaikban jóváhagyni, megerősiteni, s mind maga megtartani és végrehajtani, mind bárki mással megtartatni s végrehajtatni kegyeskedjék.
