1687. évi I. törvénycikk

fenséges József, fejedelem, ausztriai főherczeg urat, Magyarország királyává avatják, kiáltják és koronázzák

Noha Ő legszentségesebb császári és királyi felsége kimondhatatlan, több mint atyai kegyességének, jóságos gondoskodásának s pártfogásának érdemei, melyeket e Magyarország s a hozzákapcsolt részek hű karai s rendei iránt, szerencsésen felvett uralkodásának kezdete óta tanusitott, oly nagyok s végtelenek, s viszont a karok és rendek köteles csorbitatlan hüségének Ő legszentségesebb felsége iránt már ennélfogva is örökre lekötött tartozása s hódolata szintén akkora, hogy ha ezt a mindenható jó Istentől imáikkal megnyerni lehetne, a karok és rendek nem szünnének meg folyvást kérni, hogy Ő császári és királyi felsége e világ háralevő összes századain keresztül az egész keresztyénség, s ez ország s annak kapcsolt részei felett szerencsésen, dicsőségesen és atyailag uralkodva s kormányozva, életben maradjon:

1. § Midőn mégis annak megfontolásával, hogy a királyok és fejedelmek sorsa is a halál változásainak van alávetve: ennek tekintetéből gondolataikat minden időben oda irányozzák, hogy Ő legszentségesebb felségének felettük való szerencsés uralkodása s kormányzása, késő elhunyta után is, felséges örököseiben folytatást nyerjen és a midőn e miatt azon vannak, hogy jövendőbeli királyuk és uruk felavatásáról (a veszélyes uralkodási szünetek megelőzése okából is) idejekorán gondoskodás történjék, bámulatos vigasztalódással vetik tekintetüket a fenséges fejedelemre, József ausztriai főherczeg stb. urra, az atyai erények élő példaképére s Ő legszentségesebb felségének az atya utján igen kedvelt elsőszülött fiára, a kit nekik erre az égi gondviselés rendelt

2. § Ki után vágyakozva (mihelyt őt meglátták) a karok és rendek az ő valóban különös s épen kiváló királyi lelkületétől hihetetlenül elragadtatva, Ő fenségét, a jóságos hitlevelébe beigtatott czikkek elfogadása s az alábbirt alakban letett eskü után, hozzájárulván Ő császári és királyi felségének jóváhagyása s atyai áldása is, az isteni gondviselés segélyül hivásával, egyértelmüleg s üdvözlő felkiáltások közt jövendő királyukká s legkegyelmesebb urukká ünnepélyesen megkoronázták, biztosan reménykedve, hogy a most megkoronázott felség, legkegyelmesebb atyjának legkegyelmesebb fia, hű karaitól és rendeitől jóságát és kegyességét soha és sehol el nem vonja.

Az előirt esküforma tartalma a következő legyen:

Mi József, Isten kegyelméből Magyarország királya stb. Esküszünk az élő Istenre, annak legszentebb anyjára, szüz Máriára s minden szentekre: hogy mi Isten anyaszentegyházait, a főpap urakat, bárókat s nemeseket, a szabad városokat s minden országlakost, mentességeikben és szabadságaikban, jogaikban, kiváltságaikban s régi jó és helybenhagyott szokásaikban, a mint ezeknek értelmezése s használata iránt a király s a karok és rendek országgyülésileg közösen megegyeznek, megőrizzük, s mindnyájuknak igazságot szolgáltatunk, néhai felséges András király decretumát (kizárva s félretéve azonban ugyanazon decretum 31-ik czikkelyének záradékát, mely igy kezdődik: Hogyha pedig mi stb. e szavakig: ellentmondhassanak mindörökké) megtartjuk, Magyarországunk határait, s mindazt, a mi ahhoz bármi jogon vagy czimen tartozik, el nem idegenitjük, s meg nem csorbitjuk, sőt, a mennyire lehet, öregbitjük s kiterjesztjük, s minden egyebet megteszünk, a mit az összes karoknak s egész Magyarországnak közjavára, diszére s gyarapodására igazságosan tehetünk, Isten minket ugy segéljen s minden szentek.