1687. évi XXV. törvénycikk

megengedik, hogy a kishonti járásban alispánt tegyenek, s ennek hatáskörét meghatározzák

A különben Nagy-Hontmegyével törvényesen egyesült s továbbra is ez egyesitésben maradt kis-honti járás nemeseinek alázatos folyamodására, s Ő legszentségesebb felségének jóságos beleegyezésével, - azért, mert e járás az ő most emlitett testétől távolabb esik, és igy az emlitett nemesség ahhoz, hogy a mondott megye közgyüléseiben s köztárgyalásaiban, melyeket szabad és királyi Korpona városában szoktak tartani, a maga hasznára és előnyére jelen lehessen, avagy hogy az igazságszolgáltatás czéljából az ő körükbe innen kiviendő megyebeli birák megjelenhessenek, mihez ekkorig csak terhesebb költséggel juthatott:

1. § Ő legszentségesebb felsége előleges jóságos egyezésével határozták: hogy e kis honti kerületben e megye főispánjai és a mondott járás közönsége, annak nemesei kebeléből egy alispánt, s melléje a szokott módon szolgabirákat s esküdteket jelöljenek és válaszszanak és annyiszor, a mennyiszer erre szükség leend, állitsanak be, a ki ugyanolyan a hatalommal, a milyennel a mondott Hont megye másik alispánja müködik, az előtte perlekedő feleknek kellő igazságot szolgáltathasson, és a járás közszüksége ugy kivánván, annak részére közgyüléseket hirdethessen és tarthasson.

2. § Mindamellett az annyiszor emlitett megye mind a négy járásának ügyeit közösen és megkülönböztetés nélkül érintő többi közgyüléseknek a megye szokott és közönséges helyén való kihirdetése a kis hontmegyei alispánnal kölcsönösen egymásközt fenntartandó egyetértés mellett, az előbb emlitett megye alispánját illesse; a törvényszékeknek, valamint a peres ügyeknek, idézéseknek és felebbviteleknek a mondott kis honti kerület részéről a saját kebelében leendő kihirdetését, illetőleg eszközlését hasonló érintkezés mellett fennhagyják.