1747. évi erdélyi VIII. törvénycikk

az aranymosókról, a kik mesterségüket szabadon folytatni kivánják, meg a czigányoknak az e czélra kiváltságolt egyesületéről, a melyen kivül a többi czigányokat ki kell rekeszteni

Az aranymosók, bármely álláshoz tartozó emberek legyenek is, a maguk mesterségüket, a hegyekben és a sárga aranyeret magukkal sodró folyókban, sebesen rohanó folyóvizekben és patakokban, ne csak a három napi időközben, hanem addig, a mig nekik tetszik, szabadon üzhessék és a területeknek urai, a kiknek azok terhükre és kárukra nem tehetnek, őket semmiképen meg ne akadályozzák, hanem a bányabiróságtól nyilt szabadalmakkal ellátva a többi bányabirtokosokkal egyenlő kiváltságokat és mentességeket élvezzenek; de a talált aranyérczet ugy ezek is, mint a többi bányabirtokosok, a törvényekben kifejezett büntetés alatt és a megállapitott ár mellett, a szervezett királyi beváltó hivatalhoz be kell szolgáltatniok; kivevén azokat, a kiknek az aranymosás körül különös kiváltságaik vannak; de ezek is a bányabiróság előtt és azután a kincstárnok jelenlétében a királyi főkormányszék előtt a bejelentést megtenni tartoznak.

A czigányokat, a kiknek Erdélyben az aranymosás üzésére kiváltságolt egyesületeik vannak, a többi aranymosókkal egyenlő kiváltságok illessék ugyan, de hogy azok a földesuraknak terhükre ne váljanak, ezeknek a területükön tovább, mint a mennyire az aranymosás megkivánja, ne késedelmeskedjenek, ellenkezőleg jelentsék be a bányabirósághoz és ez zabolázza meg őket; az emlitett egyesületekbe be nem vezetett többi czigányoknak pedig az aranymosás üzése feltétlenül és általában tilos legyen.