1747. évi erdélyi XIV. törvénycikk

azoknak a felebbezéséről, a kik magukat a bányabiróság előtt sértve érzik, meg arról, hogy általában az összes bányászok és bányászattal foglalkozók ott és ne egyebütt pereljenek, kivéve azokat az eseteket, a melyeknél kiváltságokkal kell bizonyitani

A miképen általában szükséges annak a megállapitása, hogy a bányászok és közvetlenül a bányászathoz tartozó személyek között felmerülhető összeütközéseket és pereket a bányabiróság előtt tárgyalják és döntsék el, ugy hasonlóképen szükséges az elhatározása annak is, hogy az ezen biróság itéletével netán terhelt peres félnek, a kincstárnoksághoz a felebbezés utja nyitva álljon ugy, hogy azt a bányabiróság a felebbezők közül senkinek, semmi ürügy alatt meg nem tagadhassa, sőt e felebbező félnek a kérésére a peres iratokat köteles legyen az itélet megokolásával vagyis indokaival együtt, a melyeknek alapján az itéletet meghozta, a kincstárnoksághoz minden ellenvetés és a meghagyó levél bevárása nélkül felterjeszteni; ha pedig valaki magát a kincstárnokság itéletével sértve találná, szabadságában álljon az örökös tartományokban fennálló udvari pénz- és bányaügyi igazgatóság utján Ő szent felségéhez fölfolyamodnia. A mely esetekben a kiváltságleveleknek a felmutatása szükséges, azokat ne másutt, hanem a királyi táblán tárgyalják; a közben a hatalmaskodások szüneteljenek és a mit elfoglaltak, azt visszaadják.