Még most is hálás emlékezettel tisztelvén a karok és rendek a néhai szentséges atyának XI. Incze pápának, és az ő nagybátyja Odeschalchi Livius herczegnek, több más izben is ugyan, de főképen Bécsnek az 1683-ik esztendőben történt megszállása alkalmával, a keresztyénség ügyének oltalmára és védelmére és esküdt ellenségének nyakunkról való lerázására forditott s kiváló, előrelátó gondoskodással fölajánlott segitségét, és a háboru viselésére szolgáltatott eszközeit, s ebből folyólag magának és utódainak szerzett nem közönséges érdemeit; valamint a mostani főméltóságu másik Odeschalchi Livius herczegnek saját érdemeit is méltó megfontolás alá vevén: ugy a most nevezett herczeget, mint a nagyméltóságu és méltóságos grófokat, ugyanis: Kőnigsegg Károly Szigfrid; Windischgrätz József Ferencz; néhai Traun Ferencz Józsefnek hitvestársával, gróf Erdődy Katalinnal nemzett fiait, Ferencz és Károly; továbbá néhai Dernath Gotthard Józsefnek, hitvestársától vásonkői Zichy Terézia grófnőtől származott fiait, Imre, Henrik, Gerhard, Gotthárd és Frigyes; végül néhai gróf Berthold Antalnak, hitvesével, a Spaczai nemes családból származó Ejersberg Zsófiával nemzett fiait Antal József és Ferencz urakat, elődeiknek kiváló, illetőleg maguknak tulajdon érdemeikért s bizonyos külön figyelmet érdemlő körülményeknél fogva, őket és összes finembeli örököseiket, Magyarország és a hozzá kapcsolt részek valóságos és kétségtelen honfiai sorába, azon föltétel mellett azonban, hogy mind az 1741:41. czikkelyben előirt dijra és az eskü letételére, mind a honfiuság más föltételeire nézve is az ország törvényeinek eleget tegyenek, fölvették és beczikkelyezésüket elrendelték; remélvén, hogy ők a hazának hálás és hasznos polgárai s hüséges védelmezői leendenek.
