1751. évi XLI. törvénycikk

méltóságos Koch Ignácz és Tausainct Ferencz József báró urak, az ország honfiává fogadtatnak

A felséges római császár és az ország társuralkodójának kegyelmesen tett közbenjárására, hozzájárulván saját személyes érdemeik is, a méltóságos báró urakat: Koch Ignáczot, a császári és királyi szent felség udvari belső titkos tanácsosát, és a kereskedelmi főigazgatóság ülnökét; valamint Tausainct Ferencz Józsefet, a föntnevezett felséges császár titkárát, pénzügyi belső tanácsosát s magyarországi jószágaiban teljhatalmazottját, és összes finembeli örököseiket, az ország karai és rendei, Magyarország valóságos és kétségtelen honfiai sorába, ugy azonban, hogy az erre nézve szentesitett törvényekkel egyezőleg, mind a honfiusitottak szokásos esküjét letenni, mind egyéb föltételeknek is ugyanazon törvények rendelése szerint, eleget tenni köteleztessenek, közös értelemmel és egyetértő akarattal és szavazattal befogadták és törvénycikkelyileg felvették; erős reménynyel igérvén maguknak, hogy ők a hazának hasznos polgárai lesznek, s az ország és a honlakosok ügyeit Ő szent felségüknél minden alkalommal előmozditandják.