Megfontolván főméltóságu Khevenhüller-Metsch, római szent birodalmi herczeg ur, aranygyapjas vitéz, Ő császári és apostoli királyi szent felségének valóságos belső tanácsosa, minisztere és főkamarása tulajdon érdemeit, melyeket különböző alkalmakkor, hivatalokban és követségekben, ez apostoli királyság javára is kiváló szorgalommal tanusitott; mint a ki ez ország honfiuságának az 1633:LXXIII. tc. és 1694:C. törvénycikkei szerint, régi családja jeles érdemeiért őseitől nyert élvezetében is szakadatlan sorozatban bent volt, de a honfiusággal megajándékozott emlitett elődeitől való fokozatos leszármazását nem bizonyitotta: az ország karai és rendei egyértelmü szavazatokkal a nevezett herczeget fiaival, Zsigmond Frigyessel, Ő szent felsége kamarásával és császári udvari tanácsossal s a fenséges szárd királynál levő követével; továbbá János Józseffel, hasonlóképen Ő szent felsége kamarásával, Szent István apostoli király jeles rendje kiskeresztes vitézével, és az Eszterházy Miklós-féle magyar gyalogezred ezredesével, tulajdonosával; azután Ferencz Antallal, a magas udvari kamara tanácsosával, és János Emánuellel s ugyanezeknek összes finembeli leszármazóikkal együtt, megerősités alakjában, bevettnek és az ország többi honfiainak sorába befogadottnak nyilvánitják, a szokásos honfiusitási dij elengedésével; remélvén, hogy ő, ki a megerősitő kegyelmes oklevél mellett a szokásos honfiusitási esküt is már letette, valamint utódai jövendőben is e nemzet iránt annyival hálásabb és hasznosabb honpolgárok s az ország javainak s kiváltságainak föntartói és védelmezői leendenek.
