Mi Második Lipót, Isten kedvező kegyelméből választott római felséges császár, Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonországok, Galiczia, Lodoméria, Ráma, Szerb-, Kun- és Bolgárország apostoli királya, Ausztria főherczege; Burgundia, Lotharingia, Styria, Karinthia és Karniolia herczege; Etruria nagyherczege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja, Brabánt, Limburg, Luxemburg, és Geldern, Würtemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Majland, Mantua, Parma, Piazenca, Guastalla, Auschwitz és Zatoria, Calabria, Bar, Ferrete és Teschen herczege; Svévia és Charleville fejedelme; Habsburg, Flandria, Tyrol, Hannonia, Kyburg, Görcz, Gradiska grófja; a római szent birodalom, Burgau, Felső-és Alsó-Luzica, Pont-a-Mousson és Nomenum őrgrófja, Namur, Valdemons és Albimons tartomány, Zütphen, Sarverda, Salma és Falkenstein grófja, a vend őrgrófság és Mecheln ura stb.
Ezennel adjuk tudtokra, jelentvén mindeneknek, a kiket illet, hogy minekutána Isten akaratának kifürkészhetlen végzéséből néhai II. József, római császár és Német-, Magyar-, Csehország királyi felsége, szeretett testvérünk, a legközelebb mult esztendő Bőjtelő-havában e halandó életből és mulandó országlásból az örökkévaló dicsőség koronájára elhivatott és elköltözött volna, és mivel tulélő férfiivadékot nem hagyott maga után, azért Mi, mint korra nézve közvetlen utána következő, atyáról és anyáról való testvére s közvetlen örököse, következésképen ezen örökös magyar királyságban és a hozzá kapcsolt részekben is utóda, az ezerhétszázhuszonharmadik évben berekesztett magyar országgyülés első és második czikkelyeinek rendelése szerint fönt nevezett dicső emlékezetü testvérünk trónjának a magyar királyságban és a hozzá kapcsolt részekben törvényesen örökösévé lettünk, s nevezett Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek összes urainak, egyházi főrendeinek, országzászlósainak, mágnásainak, nemeseinek s többi karainak és rendeinek, mondott örökös Magyarországunk köztörvényei szerint, ünnepélyes szertartással, a nagy Isen segitségével leendő királylyá koronáztatásunk végrehajtására, ugyszintén nádor választása s azután egyéb dolgokról való intézkedés és tanácskozás végett is, melyek országunk közös boldogságának előmozditására, bizton maradására s a magyar nemzetnek a szeretet és bizodalom szorosabb kötelékeivel hozzánk való csatolására alkalmasaknak s szükségeseknek fognak látszani, az elmult 1790. évi Szent Iván hava hatodik napjára, pünköst utáni második vasárnapra Buda szabad királyi városunkba általános összejövetelt, azaz országgyülést rendeltünk és hirdettünk; midőn mi a közben, mig az országgyülési tárgyak feletti tanácskozás hosszabban tartott, ügyeink és császárrá koronáztatásunk végett onnan elhivatánk, a hü karok és rendek pedig hőn kivánták megkoronáztatásunkat, Pozsony szabad királyi városunkba tettük át az országgyülést, melyen személyesen is részt vettünk; berekesztetvén azután s bevégződvén a tanácskozások, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes urak, s fönt emlitett Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek egyéb karai és rendei, azon országgyülésen közkivánságuk és szavazatukkal, valamint egyenlő és közmegegyezésökkel, kegyelmes jóváhagyásunk hozzájárulásával végzett következendő törvénycikkeket felségünk elé terjesztették s bemutatták, alázatosan esedezvén felségünknek, hogy mindazon törvénycikkeket s az azokban összesen és egyenkint foglaltakat helybenhagyottaknak, tetszőknek és elfogadottaknak vallván s királyi megegyezésünkkel azokhoz hozzájárulván, királyi hatalmunknál fogva kegyelmesen elfogadni, helybenhagyni s megerősiteni, és mind mi magunk megtartani, mint minden mások által, a kiket illet, megtartatni méltóztatnánk.
Mely törvénycikkek tartalma a következő:
Előbeszéd
Azt, a mit II. József, római császár s Magyarországnak és a hozzákapcsolt részeknek örökös királya, a néhai felséges császárné és apostoli királynő, Mária Teréziának 1780. évben bekövetkezett halála után, az 1723:I. tc. és 1723:II. törvénycikk által megállapitott trónöröklés rendje szerint Magyarország és a hozzákapcsolt részek kormányát, miután előbb a törvények megtartására ünnepélyes fogadalmat tett, kezébe vevén, a legközelebb lefolyt 1790. évben igért teljesiteni, és a minek végrehajtására való törekvésében, abban ugyanis hogy törvényesen fölavattassék, megkoronáztassék s országgyülést tartson, őt az 1790. évi Bőjtelő hava 20. napján bekövetkezett halála meggátolta: azt felséges II. Lipót ur, római császár és Magyarország királya, a kit II. Józsefnek fiivadék nélkül lett elhalálozása után az 1723. évben tartott országgyülés emlitett 1. és 2. törvénycikke szerint a magyar királyságban való örökösödés és trónutódlás illetett, azonnal teljesiteni kezdette.
Mert minden késedelem közbejövetele nélkül a pünköst utáni második vasárnapra, azaz Szent Iván hava hatodik napjára, Buda szabad királyi és fővárosba összehivta az országgyülést, és (a mint kegyelmes előterjesztéseiben kinyilatkoztatni méltóztatott) a királyi trónöröklésről szóló törvények hüséges megőrzésével akarván kezdeni uralkodását, először és mindenekelőtt a fönt emlitett Magyarország irott törvényei értelmének helyreállitása végett, királyi fölavatása és megkoronáztatása ünnepélyes szertartással való végrehajtását, a hitlevél kiadását, s az eskünek azon alakban, melyben ősei mondották, letételét sorozta királyi tisztének teendői közé, megigérvén azt is kegyesen, hogy mivel a fönt emlitett Magyarország nádori méltósága üresedésben van, a mondott üresedésben levő méltóságra némely jelölteket karai és rendei sorából megnevezni, azokat válaszás alá bocsátani, s a kellő és törvényes módon megválasztottat szokásos joghatóságában és hatalmában az ország törvényei értelmében kegyelmesen megtartani méltóztatik.
Midőn pedig az országgyülési tárgyak fölötti tanácskozás hosszabbra nyult volna el, ügyei és császári koronáztatása által onnan elhivatván, hogy az Ő felsége megkoronáztatását hőn kivánó karok és rendek óhajtásának eleget tegyen, az ország karainak és rendeinek készséges helyeslése mellett, az országgyülést Pozsony szabad királyi városba áttevén, ott Ő császári királyi felsége személyesen megjelent és az országgyülésen részt vett; majd a nádor választásról szóló törvények betöltetvén, és a hitlevél aláiratván s kiadatván, Szent András hava 15. napján mindenek legfőbb és hihetetlen nagy örömére fölvette a királyi koronát, és az esküt is ugyanazon alakban, melyben nagyemlékü anyja, Mária Terézia apostoli királynő, letette, és igy ünnepélyes fölavatását, ősi szertartás szerint, szerencsekivánó fölkiáltások és könyörgések közt végrehajtotta.
Az Ő császári királyi felsége iránt a törvények és jogok biztonságának megadása által fölkeltett bizodalom és hódolat még nagyobb gyarapodást kapott abból, hogy jósággal és kegyelemmel teljes szavaival és tettivel valóban megerősitette azt, a mit nyiltan és mindenek vigasztalására mondani méltóztatott, hogy ő az ország karai és rendei közé nem ugy jött, mint király és ur, hanem mint az atya családjának keblébe, a mely a fejedelemhez és nép atyjához oly méltó kijelentést soha sem fojga a jövendő feledsége elhomályositani.
A mely jóság által a karok és rendek bizalomra, tiszteletre, szeretetre serkentetvén s fölismervén, hogy Ő felségének érdekét és méltóságát a közboldogsággal a legszorosabb kötelék füzi egybe: készeknek nyilatkoztak a király, a felséges ház és az ország méltóságának védelmére minden erejöket és tehetségöket szentelni, s a törvények rendeletének teljesitésére még életöket is föláldozni, kérvén a halhatatlan Istent, hogy Ő felségét és fenséges ivadékát nagyon sokáig egészségben megtartani s akaratkészségét és erőit hatalmas segélyével gyámolitani méltóztatnék; hogy az ország és trón fénye Ő felségének kormányzása alatt, melyet hosszantartónak óhajtanak, nemcsak semmi kisebbülést ne szenvedjen, hanem mindeneknek erői által támogattatva, napról-napra jobban növekedjék.
Megtörténvén a koronázás szertartásai, midőn az országgyülési tárgyalások Ő császári királyi felsége s hü karai és rendei közt befejeztettek, és igy a törvénycikkek közös akarattal és egyetértéssel, a felség kegyes jóváhagyásával meghozattak: kérik, hogy ezeket Ő felsége kegyelmesen elfogadni, királyi hatalmával megerősiteni, s mind maga kegyesen megtartani, mind minden mások által megtartatni méltóztassék.
