1790/91. évi L. törvénycikk

a végrehajtás alá vont perekről

A végrehajtás alá vont, vagy az alperes fölmentésével végződött pereket illetőleg: ezek abban az állapotban, melyben vannak, fognak megtartatni, s annálfogva a bennök hozott és végrehajtásba vett itéletek is érintetlenül hagyatnak; szabadságukban álland azonban a terhelt feleknek ezekben is az illetékes biró előtt, az ország törvényei és a gyakorlatilag megállapitott szokás szerint, az egyszerü pörujitás utjára lépniök, a melyben, ha az alapper itélete uj alapokon megváltoztatott, a fölebbezés a fokozatos fölebbviteli biróságokhoz csupán a törvények értelmében, vagyis az ügy természetéhez és minőségéhez képest lesz megengedendő.