1790/91. évi LXVII. törvénycikk

a közpolitikai és birósági ügyeknek s más tárgyaknak, melyek az országgyülésen nem voltak bevégezhetők, rendszeres kidolgozására bizottságok rendeltetnek és megbizottak neveztetnek ki

Midőn ugy e kegyelmes királyi javaslatok, valamint a vármegyék, szabad királyi s illetőleg bányavárosok utasitásaiból vett több kivánalmak s illetőleg országos sérelmek nagyobb részben oly tanácskozási tárgyakat tartalmaznak, melyek rendszeres és csak hosszabb idő alatt elvégezhető kidolgozást igényelnek: azért nehogy a jelenlegi országgyülést ugy a magánosok, mint az adózó nép nagy megterhelésével hosszabb időre kelljen elhuzni, az ország karai és rendei alázatos előterjesztéséhez képest Ő szent felsége kegyelmesen beleegyezni méltóztatott, hogy azon összes, akár kegyelmes királyi javaslatok, akár pedig országos kivánalmak és sérelmek tárgyai, melyek ez országgyülésen teljesen nem voltak elvégezhetők, mindjárt az országgyülés után külön, abban az alakban, melyben a karok és rendek javasolták, Ő felsége által is megállapitott s országgyülésileg kirendelendő bizottságokban tanácskozás alá vétessenek és ugy dolgoztassanak ki, hogy a legközelebbi 1792. évben Buda szabad királyi városban bizonyosan meghirdetendő és összehivandó jövő országgyülésen előadhatók és köztörvényekké, oly módon, mint az országgyülés elfogadandja, alakithatók legyenek.

Az előrebocsátottak következményéül tehát, a tanácskozás alá veendő tárgyak megjelölésével, a következő országos bizottságok rendeltettek ki:

1. A közpolitikai bizottságban tárgyalandók:

Az országgyülések rendezése.

A magyar királyi helytartótanács és

A vármegyék rendezése, a hol fölveendő lesz az örökös főispánok kérdése.

A városoknak, azután

A külön portákkal biró törvényhatóságoknak rendezése; érintetlenül maradván azonban mindenkor ugy az országgyüléseknek, mint pedig a vármegyéknek és az ország más törvényhatóságainak alkotmányos jogkörük; tehát csupán csak az országgyülési és más közügyek rendezettebb kezelésére és a törvények szellemével összhangzó tárgyalására kell a munkálatnak irányulnia.

A közegészségügy.

A könyvvizsgálat, egyetértőleg azonban a tudományos bizottsággal.

Azok a részszerü tárgyak, melyek a kivánalmak és sérelmek tömegéből a közpolitikai bizottság elő lettek utasitva s valóban oda is tartoznak. Továbbá:

2. Az adó és bizottsági bizottmányban:

A porták helyesbitése.

A rovatal és az adó fölosztásának szabályozása.

Az adóbehajtásnak és a közpénztárak biztosabb kezelésének könnyebb módszere.

A házi pénztár és az azt illető közterhek rendezése.

Katonai szabályzat, és az állandóan beszállásolt vagy átvonuló katonaság ellátásának könnyebb módja.

Az elszállásolás terve.

3. Az urbéri bizottságban:

Urbéri szabályzat.

A jobbágyoknak e jelen országgyülés 35. czikkelye által megállapitott költözködésének, ugy a földesurak kölcsönös jogait, mint magát a közállományt is érintő következményekkel együtt különlegesen és egyénileg kidolgozandó rendszere.

4. A kereskedelmi, harminczadi és közgazdasági bizottságban:

A harminczados vám elveinek szabályozása.

A közkereskedelem előmozditásának és sokféle akadályai elháritásának terve, hová az utak s csatornák és a folyók szabályozása tartoznak.

Továbbá, különféle gyárak létesitése s gyártmányok behozatala, müvészek és mesteremberek számának szaporitása.

A közgazdasági tárgyak tekintetében, a milyen a selyemtenyésztés, nagyobb testalkatu lovak tenyésztése s egyéb efféle.

Mindezek az ország gyarapitására közalap nélkül nehezen volnának létesithetők, azért a jelen országgyülés 21. czikkkelyének megfelelőleg, ennek fölállitására és javadalmazására nézve is, az 1723:XCIX. törvénycikk következményeül, eszközök lennének javaslatba hozandók.

Közalap jellegével biró alapitványok.

5. A bányászati és pénzverési bizottságban: a bányaügyek, továbbá a biráskodási tárgyak nyilvános rendezése.

És végül azon akadályok eltávolitásának terve, melyek a bányák nagyobb mérvü müvelését gátolják: a bányavárosoktól s a bányamivesektől előterjesztett panaszok könnyitése.

6. A jogügyi bizottságban:

Az ország és a hozzákapcsolt részek jogszolgáltató székeinek és az összes törvénykezési hatóságoknak rendezése.

A perrendtartás javitása, a mennyiben azt akár a perek gyorsabbitása, azonban a perlekedők elegendő biztonságával kapcsolatban, akár pedig a nagyobb költségkimélés követeli.

Néhány hasznos polgári törvény tervezete, a melyek talán a birtokosok teljesebb biztonságáról való gondoskodásra vagy azon források betömésére, melyekből az alaptalan perek keletkeznek, vagy végül a létező törvények nagyobb áttekinthetőségének eszközlésére szolgálnak, a hová tehát az ugynevezett curiai döntvények megbirálása is tartozik.

Büntető törvénykönyv készitése.

Az árvaügyek kezelése, mely a mennyiben a közjoggal kapcsolatban áll, a politikai bizottsággal egyetértésben dolgozandó ki.

Továbbá törvények a váltó és a hajózás ügyében.

7. A tudományi bizottságban:

A nevelés- és tanulmányi rendtartás vizsgálat alá lesz veendp és javaslat veendő arra nézve, a mit akár hozzáadni, akár belőle elvenni, akár benne megváltoztatni kellene.

Tervezet arra nézve, hogy a nyilvános akadémiák s bentlakások, valamint a hazai ifjuság nevelésére tett mindenféle alapitványok és ösztöndijak miként állitassanak helyre.

Egy katonai akadémia fölállitásának tervezete, katonatiszti nevelő-intézet alakitása végett; olyanokat is hiván meg a tanácskozásra, kik az ilyen intézetről tüzetesebb ismerettel birnak.

Egy fokozatosan fölállitandó tudományos akadémia tervezete.

A hazai nyelv kimüvelésének, valamint a nemzeti müvelődés egyéb szükséges eszközeinek, továbbá:

Szépmüvészeti, ugymint szobrászati, festészeti akadémiának s egyéb effélének; végül

Valamely leánynevelő-intézet fölállitásának tervezete.

8. Az egyházi bizottságban:

A szerzetes rendek kérelmezett visszaállitásának;

Valamint más kegyes alapitványoknak ügye; továbbá

A mindkét szertartásu katholikus egyházak sürgős szabályozásának és javadalmazásának kérdése, a nélkül, hogy ebből a kincstárra s a földesurakra és az adózókra akartatuk ellen ujabb teher hárulna.

9. Az országos kivánalmak és sérelmek kidolgozására alakult bizottságban:

Mindazon kivánalmak és sérelmek, melyek az előbb fölsorolt bizottságok tárgyaival kapcsolatban vannak, azokhoz utasitandók; minélfogva ezen bizottság teendőihez egyedül azon kivánalmak és sérelmek fognak tartozni, melyek különleges természetüek és akár köztörvényhatóságokat, akár más magánosokat különlegesen illetnek, vagy egyébként a fönt emlitett valamelyik fajta bizottságra vissza nem vihetők és országgyülési tanácskozások tárgyát képezik.

Továbbá azok, melyek ámbár a bizottsági tárgyak ezen vagy azon anyagával kapcsolatban állanak, de azon tárgyaknak rendszeres szabályozása alá nem vonhatók, hanem sajátlagos sérelmeket, vagy a már előbb létezett törvényeken alapitó kérelmeket foglalnak magukban: szintén e bizottság tárgyai közé lesznek sorozandók. Egyébiránt pedig, ha Ő szent Felsége külön rendeletei által valamely tárgyakat kidolgozás, véleményadás s az országgyülésen hozandó határozat czéljából az illető országos bizottságokhoz utasitand, az illető bizottságok ezeket is az előbbi módon tárgyalás alá veendik s kidolgozzák: érintetlenül maradván továbbra is a különleges királyi jogok.

E bizottságok közül a bányászati ugyan Selmeczen ül össze, de ott bevégezvén munkáját, azonnal Buda városába lesz átjövendő; a többiek pedig Budán és Pesten fognak ülésezni; és Ő szent felsége kegyelmes rendeleteket bocsátand ki, hogy azon okiratok, melyek egyenesen a rájok bizott munkák czéljára tartoznak, Ő királyi fenségének, az ország nádorának megkeresése ellenében a kormányszékek levéltáraiból kiadassanak.

Az összes bizottságok Ő királyi fenségének, az ország nádorának vezetése alatt állanak és Ő szent felsége az iránt is rendeleteket fog kibocsátani, hogy a vármegyék és az ország többi törvényhatóságai vagy magánszemélyek is, melyek az ezen országos bizottságok elé utalt tárgyak felől véleményöket kifejezni akarnák, javaslataikat Ő királyi fensége, az ország nádora elé terjeszthessék, ki azután azokat azon bizottságokhoz utasitja, melyekre az a tárgy tartozik; és viszont, ha akár a politikai, akár az egyházi bizottságok a tárgy természetéhez képest a püspöki megyék elöljáróitól, a vármegyéktől vagy a városoktól fölvilágositásokat kérnek, hogy a nevezett hatóságok azokat megadni tartozzanak.

Minthogy pedig némely tárgyak oly természetüek, hogy két vagy három bizottság teendőinek körébe is vághatnak, azért ily esetekben, az illető elnökök előleges megállapodása alapján, vegyes bizottságok lesznek tarthatók.

Az imént fölsorolt bizottságokhoz pedig, Ő szent felsége kegyes jóváhagyásának hozzájárulásával, a fönt jelzett sorrend szerint a honfiak közül a következő egyének neveztetnek ki és rendeltetnek, ugyanis:

A közpolitikai ügyekben

Ő királyi fenségének, a nádor urnak elnöklete alatt:

Főmagasságu gróf Batthyány József, a sz. r. e. presbyter bibornoka, a r. sz. b. herczege, Németh-Ujvár örökös ura, az esztergomi főszékesegyház érseke, az apostoli szent szék született követe, nemes Magyarország primása, titkos főkanczellár, Sz. István apostoli király jeles rendjének nagykeresztes vitéze, nemes Vas vármegyének örökös, Esztergom vármegyének pedig főispánja s ugyanannak örökös ispánja, a császári apsotoli királyi szent felség valóságos belső titkos tanácsosa és a hétszemélyes tábla társbirája.

Vásonkői gróf Zichy Károly, országbiró, Ő cs. és kir. apost. felség kamarása, valóságos belső titkos, valamint a magyar kir. helytartótanácsnak is tanácsosa, Győr vármegye főispánja, a hétszemélyes tábla társbirája és tanügyi védnök Magyarországon.

Ghymesi gróf Forgách Miklós, Ő cs. és kir. apost. felségének kamarása és valóságos belső titkos tanácsosa, Nyitra vármegye főispánja.

Ürményi József, a Sz. István apost. király rendjének vitéze, Ő cs. és kir. ap. felségének valóságos belső tanácsosa, Bács vármegye főispánja és királyi személynök.

Tóth-prónai br. Prónay László, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa, és Csanád vármegye főispánja.

Hallerkői gróf Haller József, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása, valóságos belső titkos tanácsosa, Máramaros vármegye főispánja.

Zabráczky József, vegliai püspök, az egervári Sz. Péter egyház préspostja, egri őrkanonok, nemkülönben Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Ócsai Balogh Péter, a hétszemélyes tábla ülnöke, udvari tanácsos és Nógrád megye követe.

Zsadányi és török-szent-miklósi Almásy Ignácz, a hétszemélyes tábla ülnöke, udvari tanácsosa, Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék követe.

Kumuri Bedekovits Ferencz, a magyar kir. helytartótanácsnál tanácsos s Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok követe.

Aczél István, a királyi személynök itélőmestere, s Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Székhelyi Majláth József, a magyar királyi helytartótanács tanácsosa.

Csebi Pogány Lajos, Bereg vármegye főispáni helytartója, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Prileszky Károly de eadem, Trencsén vármegye helyettes alispánja és követe.

Margalits János, Buda város követe.

Stettner Mihály, Pozsony város követe.

Az adó és bizottsági ügyekben

Ugyancsak Ő királyi fensége, a nádor ur elnöklete alatt:

Az országbiró, ugyanaz, ki a közpoltikaiakban.

Zsadányi és török-szent-miklósi Almásy Pál, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa, a királyi itélőtábla bárója és Arad vármegye követe.

Keresztszeghi gróf Csáky József, Szepesföld örökös ura, ugyanazon nevü vármegye örökös főispánja, Esztergom vármegyének pedig főispáni helytartója, Ő cs. kir. ap. felségének belső titkos tanácsosa, valamint a magyar kir. helytartótanács tanácsosa, a tartományi biztosságnak Magyarországban igazgatója.

Galánthai gróf Eszterházy Ferencz, Fraknó örökös ura, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása és Moson vármegye főispánja.

Zsolnay Dávid, a veszprémvölgyi B. Sz. M. apátja, veszprémi olvasó-kanonok, apostoli főjegyző, püspöki helynök a lelkiekben és főügyész.

Végh István, aranysarkantyus vitéz, és a magyar. kir. helytartótanácsnál tanácsos.

Tóth-váradgyai Kornis József, aranysarkantyus vitéz, országbirói itélőmester és Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Vajai Vay József, a magyar királyi helytartótanácsnál tanácsos.

Boros-jenői Muslay Antal, Ő cs. kir. ap. felségének udvari tanácsosa, Nógrád vármegye alispánja és követe.

Szalkai Mihály, Moson vármegye alispánja és követe.

Palóczy Horváth Pál, Ung vármegye alispánja és követe.

Rakovszky Elek, de eadem, a dunáninneni kerületi tábla ülnöke és Turócz vármegye követe.

Jankovits György, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa s Verőcze vármegye alispánja és követe.

Lomniczai Skerlecz Ádám, Zágráb vármegye alispánja s Dalmát-, Horvát- és Szlavonország követe.

Vörös Ignácz, Temes vármegye rendes főszolgabirája és követe.

Boráros János, Pest város követe.

Smicsek József, Eperjes város követe.

Az urbéri ügyekben

Elnök: Vásonköi gróf Zichy Ferencz, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása, valóságos belső titkos tanácsosa, Zemplén vármegye főispánja és magyar királyi főpohárnokmester.

Mandics Antal, prisztinai püspök, a péterváradi hegyről nev. B. Sz. M. apátja, zágrábi kanonok, szlavoniai főesperes, apostoli főjegyző, a theologiai tudományok doctora.

Szécsén Sándor, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa, Körös vármegye főispánja s királyi kincstárnok.

Sárvári felső-vidéki gróf Szécsényi Ferencz, Ő cs. kir. ap. felségének belső titkos tanácsosa.

Báró Orczy József, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása és Békés vármegye főispáni helytartója.

Apponyi gróf Apponyi Antal, Tolna vármegye főispánja és Ő cs. kir. ap. felségének kamarása.

Görgői Görgey Márton, Toporcz örököse, somogymegyei sz. László prépostja, borsi főesperes, esztergomi kanonok és a királyi itélőtábla főpapja.

Mikos László, a királyi itélőtábla ülnöke és Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Szentiványi Sz. -Iványi János, Bars vármegye alispánja és követe, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Nagyszigethi Szily József, Pest vármegye alispánja és követe, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Kiscsoltói Ragályi József, Borsod vármegye alispánja és Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Marich Tamás, aranysarkanytyus vitéz, Fejér vármegye alispája és követe, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsnoka.

Strisics Fülöp, Pozsega vármegye alispánja.

Hertelendi Hertelendy József, Torontál vármegye alispánja és követe, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Kászonyi Ferencz, Bács vármegye követe.

Liptó-teplai Dvornikovits Miklós.

A kereskedelmi bizottságban

Elnök: gróf Forgács Miklós, ugyanaz, a ki közpolitikaiban.

Lomniczai Skerlecz Miklós, sz. István apostoli kir. rendjének lovagja, Zágráb vármegye főispánja, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa.

Almásy Pál, ugyanaz, a ki az adóügyi bizotttságban.

Gróf Szapáry János, de eadem, Mura-Szombat és Szécsi-Sziget örökös ura, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása és tanácsosa, a fiumei szabad kikötő és az egész magyar tegnermellék kormányzója, valamint Szerém vármegye főispánja.

Báró Podmaniczky József, a magyar kir. helytartótanácsnál tanácsos, Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék követe.

Reviczky József, de eadem, Árva vármegye alispánja és követe, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Sárdi Somsics Lázár, Zala vármegye követe, Ő cs. kir. apostoli felségének udvari tanácsosa.

Domokos Lőrincz, Békés vármegye követe.

Mokossinyi Antal, Bártfa város követe.

Demény Mátyás, Zeng város követe.

A bányászati ügyekben

Elnök: Gróf Révay Péter, Szklabina és Blatnicza örökös ura, Turócz vármegye örökös főispánja, Ő cs. kir. ap. felségének kamarása, nemkülönben erdélyi kormányszéki tanácsos.

Báró Mitrovszky Károly, főkamaragróf.

Báró Seeberg Fülöp, titkár a magyar kir. helytartótanácsnál.

Báró Hellenbach György.

Báró Pulai Gerliczy Ferencz, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos bányatanácsosa.

Berzeviczei Berzeviczy András, aranysarkantyus vitéz és alnádor.

Radvánszky János, de eadem, aranysarkantyus vitéz, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa, Zólyom vármegye alispánja és követe.

Greamb Theofil, bányatanácsos.

Ruprecht Antal, bányatanácsos.

Drevenyák Ferencz, bányaügyi előadó ülnök.

Ozmicz Mátyás, bányaügyész.

Vadász Imre, Selmecz bányaváros követe.

Haraszlen Antal, Körmöcz bányaváros követe.

Baumeiszter János, N. -Bánya bányaváros követe.

A jogügyi bizottságban

Elnök: Az országbiró, ugyanaz, a ki a közpolitikai bizottságban.

Végh Péter, Szt. István apostoli király rendjének vitéze, Ő cs. kir. ap. Felségének valóságos belső titkos tanácsosa, Baranya vármegye főispánja, magyar királyi tárnokmester és a hétszemélyes tábla társbirája.

Póka-teleki Kondé Miklós, cathariai püsp., schavniki B. Sz. M. apátja, esztergomi kanonok és a hétszemélyes tábla főpapja.

Illésházi gróf Illésházy János, Trencsén örökös ura, Trencsén és Liptó vármegyék örökös főispánja, Ő cs. kir. ap. Felségének kamarása és valóságos belső titkos tanácsosa.

Ürményi József, királyi személynök, ugyanaz, a ki a közpolitikai bizottságban.

Korompai gróf Brunszvik József, Ő cs. kir. ap. Felségének valóságos belső titkos tanácsosa.

Szentiványi Szent-Iványi Ferencz, Sáros vármegye főispánja, Ő cs. kir. ap. Felségének valóságos belső titkos tanácsosa.

Báró Révay Pál, Szklabina és Blatnicza örökös ura, Turócz vármegye örökös főispánja, Ő cs. kir. ap. Felségének udvari tanácsosa és a kir. itélőtábla bárója.

Szentkirály-szabadgyai Rozsos Pál, a hantai sz. Mihály arkangyal préspostja, veszprémi kanonok és a kir. itélőtábla főpapja.

Besenyői Beöthy Imre, Ő cs. kir. ap. felségének udvari tanácsosa, a hétszemélyes tábla ülnöke és Bihar vármegye követe.

Ürményi Bernát, a hétszemélyes tábla ülnöke és Ő cs. kir. ap. felségének udvari tanácsosa.

Zirmai Szirmay Antal, Ő cs. kir. ap. Felségének udvari tanácsosa és a tiszáninneni kerületi tábla elnöke, Zemplén vármegye követe.

Tihanyi Tamás, alországbiró és Ő. cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Németh János, királyi személynöki itélőmester és Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Bernátfalvi Bernáth József, Ő cs. kir. ap. felségének tanácsosa és a királyi tábla ülnöke.

Millos József, cs. kir. ap. felségének tanácsosa, és a királyi tábla ülnöke.

Jeremiczky Károly, de eadem et Báhony, Ő cs. kir, ap. felségének tanácsosa, Nyitra vármegye követe.

Revisnyei Reviczky József, a tiszántuli kerületi tábla ülnöke.

Pásztory Dániel, Sopron vármegye rendes szolgabirája.

Márton Bertalan, Sopron város követe.

Bosnyák Pál, Lőcse város követe.

A tanulmányi bizottságban

Elnök: Ürményi József, királyi személynök, ugyanaz, a ki a közpolitikai bizottságban.

Mandich Antal, prisztinai püspök, ugyanaz, a ki az urbéri bizottságban.

Szabó András, novii püspök, silisiumi sz. Jakab apátja, budai Ker. Sz. János prépostja és esztergomi kanonok.

Korompai gróf Brunszvik Antal, Ő cs. kir. ap. felségének valóságos belső titkos tanácsosa és a m. kir. helytartótanács tanácsosa, Bars vármegye főispánja.

Tóthprónai báró Prónay Gábor, Gömör vármegye főispánja.

Szendrői gróf Török Lajos, a tanügy és iskolák igazgatója a kassai kerületben.

Báró Podmaniczky József, tanácsos a királyi helytartótanácsnál, ugyanaz, a ki a kereskedelmi bizottságban.

Novák Chrysostom, bakonybéli sz. Móriczról nevezett Sz. Benedek-rend apátja.

Aranyos-medgyesi Somogyi János, nádori itélőmester és a cs. kir. ap. felségének tanácsosa.

Benedekfalvai Luby Károly, Szatmár vármegye alispánja és követe, a cs. kir. ap. felség tanácsosa.

Vajai Vay István, Szabolcs vármegye követe.

Kelemesi Melczer László, arany sarkantyus vitéz, Borsod vármegye helyettes alispánja és követe.

Péchy Mihály, de eadem, Kis-Szeben város követe.

Ezekhez járul a királyi helytartótanács mellett fönálló tanulmányi bizottság.

Az egyházi és alapitványi bizottságban

Elnök: Ő főmagassága, a bibornok primás, ugyanaz, a ki a közpolitikai bizottságban.

Kollegradi gróf Kolonics László, Zay-Ugrócz örökös ura, a kalocsai és bácsi kánonilag egyesült fő székesegyházak érseke, Ő cs. kir. apostoli felségének valóságos belső titkos tanácsosa.

Verhovácz Miksa, zágrábi püspük, B. Sz. M. topuszkai apátja.

Mitterbacher Dániel, skutarii püspök, a B. Sz. M. czikadori apátja, a pécsi székesegyház kanonokja és a kir. helytartó-tanács tanácsosa.

Korompai gróf Brunszvik Antal, Bars vármegye főispánja, ugyanaz, a ki a tanulmányügyi bizottságban.

Monyorókeréki gróf Erdődy József, Varasd szabad királyi város és vár örökös kapitánya, Monoszló és Varasd vármegye örökös, Pozsega vármegyének pedig főispánja, a cs. kir. ap. sz. felség kamarása.

Dongó Mihály, Sz. Péter és Pál apostolokról czimzett tatai apát és győri kanonok.

Pastelli János, a görög szertatásu munkácsi kath. székesegyház primiceriusa, vagyis énekes kanonokja.

Klobusiczky József, a kir. helyt. -tanács tanácsosa.

Sz. Királyi Pletrich László, a cs. kir. ap. sz. felségének tanácsosa, Gömör vármegye követe.

Ebergényi Ebergényi István, a cs. kir. ap. sz. felségének tanácsosa és Vas vármegye követe.

Bányai Mihály, Kassa város követe.

A sérelmi bizottságban

Elnök: Végh Péter, kir. tárnokmester, ugyanaz, ki a jogügyi bizottságban.

Nyitra-zerdahelyi Zerdahelyi Gábor, titolopoli fölszentelt, corsolai választott püspök, B. Sz. M. -ról czimzett poroszlói apát, a váczi székesegyház nagyprépostja és kanonokja.

R. sz. bir. górf Széki Teleki József, a cs. kir. ap. sz. felség kamarása, valóságos belső titkos és a kir. helytartótanács tanácsosa, Ugocsa vármegye főispánja.

Báró Orczy László, de Eadem, a cs. kir. ap. sz. felség kamarása, valóságos belső titkos és a kir. helyt. -tanács tanácsosa, Abauj vármegye főispánja.

Gróf Nádasdy Ferencz, Fogaras-föld örökös ura, a cs. kir. ap. sz. felség kamarása, Komárom vármegye örökös, Fejérnek pedig főispánja.

Gróf Szapáry Pál, de eadem, Mura-Szombat és Szécsi-Sziget örökös ura, Hont vármegye főispáni helytartója.

Grubanovics Zsigmond, B. Sz. M. czimz. saári, másképen monostrai apát, a székesfejérvári székesegyház prépostja és kanonokja, apostoli főjegyző.

Székhelyi Majláth György, a királyi tábla ülnöke és a cs. kir. ap. sz. feleség tanácsosa.

Kapivári Kapy József, Sáros vármegye követe.

Keselkői Majtényi László, Hont vármegye alispánja és követe, a cs. kir. ap, sz. Felség tanácsosa.

Japrai Spisich János, Zala vármegye alispánja és követe.

Nagy-lónyai Lónyai Menyhért, Ugocsa vármegye követe.

Kurilloveczi Pogledich György, a turmezei nemsek grófja és a cs. kir. ap. sz. felség tanácsosa .

Szombathy István, Debreczen város követe.

Dorfner Jakab, Győr város követe.

Ő fenségének, az ország nádorának föntartatván az a jog, hogy az elhunytak, vagy törvényes okból távollevők helyébe Ő felsége jóváhagyása alá másokat terjeszthessen.