1790/91. évi törvénycikkek

Befejezés

Mi tehát emlitett hiveinknek, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes uraknak és föntnevezett Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek többi karainak és rendeinek esedezését és kérelmét jóságosan meghallgatván és kegyelmesen fogadván: a föntebb elősorolt összes törvénycikkeket, melyeket nekünk előleges bemutattak, ezen levelünkbe szóról-szóra beiktattuk és beirattuk, s azokat és egyenkint minden azokban foglaltakat helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokhoz kegyes királyi beleegyezésünket s jóváhagyásunkat adtuk, valamint királyi hatalmunkkal helybenhagytuk, elfogadtuk és megerősitettük, biztositván az előbb mondott hüséges karokat és rendeket, hogy a föntebb beiktatott czikkelyekben foglaltakat mind ugy mi magunk megtartandjuk, mint más bármely hiveink által is megtartatjuk; valamint hogy azokat jelen levelünk erejével és bizonyságával elfogadjuk, helyeseljük, jóváhagyjuk és megerősitjük. Kelt őszintén szeretett hivünk, tekintetes és nagyságos erdődi gróf Pálffy Károly, Vöröskeő örökös ura, arany gyapjas s egyben szent István apostoli király jeles rendjének nagykeresztes vitéze, Pozsony vármegye örökös főispánja, ugyanazon nevü királyi várunknak hasonlóképen örökös főkapitánya, kamarásunk és valóságos belső tanácsosunk, magyar főudvarmesterünk, valamint magyarországi udvari kanczellárunk és a nevezett szent István rendnek kanczellárja kezei által, Bécs főherczegi városunkban, Ausztriában, Bőjtmás-hava tizenkettedik napján, az Ur ezerhétszázkilenczvenegyedik, római császári, valamint Magyar-, Cseh- és többi országunkban való uralkodásunk első esztendejében. Főtisztelendő, méltóságos, valamint tisztelendő és a Krisztusban tisztelt atyák, ugymint: gróf Batthyány József, Német-Ujvár örökös ura, a római szent egyház bibornoka és római szent birodalmi herczeg, esztergomi; kollegrádi gróf Kollonich László, a kalocsai és bácsi kánontörvény szerint egyesült főegyházak érsekei; galánthati gróf Eszterházy Károly, egri; Bacsinszky András, a görög szertatásu katholikusok munkácsi, Kerticza Máté Ferencz boszniai vagy diakovári és szerémi: gróf Berchtold Ferencz, beszterczebányai; Bajzáth József, veszprémi; Szily János, szombathelyi; Kristovics Imre, csanádi; szentkirályi és krasznahorkai báró Andrássy Antal, rozsnyói; gróf Batthyány Ignácz, Német-Ujvár örökös ura, erdélyi; galánthai gróf Eszterházy Pál, pécsi; miháldii báró Splényi Ferencz, váczi; Verhovácz Miksa, zágrábi; Fengler József, győri; Fuchs Xav. Ferencz, nyitrai; Kalathay Xav. Ferencz, nagyváradi; gróf Révay János, szepesi; Darabant Ignácz, görög szert. kath. nagyváradi; Bastatich Jozefát; ugyancsak görög szert. kath. körösi; Jessich János, zengi és modrusi vagy corbáviai; Milassin Miklós, székesfehérvári; hodosi Pierer József, fölszentelt tinnini; buzini gróf Keglevich Zsigmond, választott makáriai; nyitra-szerdahelyi Zerdahelyi Gábor, választott curcolei; Okolicsányi Imre, de eadem, választott ansariai; Pethő József, választott drivestenai; báró Prényi Imre, választott baceni; Miklósy Ferencz, vál. biduánai; Zabraczky József, vál. vegliai; Mandics Antal, vál. pristinai; Szabó András, vál. novii; gróf Sauer Kajetán, választott arbei; Vajkovics Imre, vál. almisiai; Hersching Dániel választott sardicai püspökök kormányozván szerencsésen Isten egyházait.

Nemkülönben, fenséges Sándor Lipót ur, ausztriai főherczeg, Magyarországunk nádora és királyi helytartónk; továbbá tekintetes és nagyságos vásonkeői gróf Zichy Károly, királyi országbiró; monyorókeréki gróf Erdődy János, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországunk bánja; Végh Péter, tárnokmester; nagykárolyi gróf Károlyi Antal, a magyar nemes testőrsereg kapitánya; erdődi gróf Pálffy Lipót, főajtónálló; emlitett erdődi gróf Pálffy Károly, főudvarmester; méltóságos gyaraki Grassalkovich Antal róm. sz. bir. herczeg, főlovászmester; gróf Batthyány József György, Német-Ujvár örökös ura, főasztalnok; vásonkeői gróf Zichy Ferencz, főpohárnok; székhelyi gróf Majláth József, főkamarás mestereink Magyarországon, és a föntnevezett erdődi gróf Pálffy Károly, pozsonyi gróf, s sok más birván a gyakran emlitett Magyarországunk vármegyéit és hivatalait.