1791. évi erdélyi I. törvénycikk

ő szent felségének az erdélyi nagyfejedelemségben való örökletes utódlásáról és az erdélyi rendektől való esküvételnek az ünnepélyességéről

A néhai felséges II. József császár, Magyarország örökös királya és Erdély fejedelme, e földi életből gyermekek hátrahagyása nélkül kimulván és az ő halála és elhunyta következtében az uralkodói hatalom amaz öröklési rend értelmében, a melyet Magyarország 1723. évi 2. czikkelyével megegyezően, eme fejedelemség karainak és rendeinek szabad akaratával és elhatározásával is elfogadott s az 1744. évi 3. és 4. czikkelynél fogva örökké tartó törvényül is megerősitett pragmatica sanctio állapitott meg, ugy az örökös országokban és tartományokban, mint az erdélyi nagyfejedelemségben és az ebbe kebelezett részekben törvényesen a szentséges fejedelem urra, II. Lipót urra, mint fentisztelt elődjének közvetlenül következő, apáról és anyáról való édes testvérére szállván, miután e szent felség mint Magyarország törvényes királya magát ünnepélyes szertartással Magyarország királyává megkoronáztatta és az erdélyi fejedelemség karait és rendeit, részint a kormányra lépése alkalmával eme fejedelemség királyi kormányszékéhez előzetesen kibocsátott kegyes biztositó levelével, részint a jelen országgyülésre kinevezett biztosa és teljhatalmu meghatalmazottja: Rall Christiani Nepomuk János báró, a jeles szent Rupert rend nagykeresztes lovagja és altábornagy utján előadott és közölt királyi előterjesztések során, megvigasztalni, megnyugtatni és biztositani méltóztatott arról, hogy a fentisztelt felség a törvényeket sértetlenül meg akarja tartani és a gondjaira bizott népeket a szeretet kötelékével óhajtja magához csatolni és hogy a karok részéről nyilvánitandó kivánságokat mindenre nézve, a mi a fejedelemség hasznára, gyarapodására és állandó fenmaradására nézve szükségesnek és előnyösnek fog látszani, kegyelmesen meghallgatja és a közjólét előmozditására legkészségesebb fejedelmi hajlandóságánál fogva semmit sem fog elmulasztani, a mit e fejedelemség gyarapodására és karainak és rendeinek nagyobb diszére és ékességére tartozónak fog felismerni; továbbá arra nézve, hogy a jó fejedelemnek semmi kötelességét sem fogja elhanyagolni, hanem mindeneket együtt és egyenkint mindazokban a jogokban, törvényekben, kiváltságokban és engedményekben, a melyeket tudniillik ennek a nagyfejedelemségnek a Lipót-fele szentséges oklevél és az erre következett felső elhatározások és rendeletek megadtak, általában és különösen sértetlenül meg fog tartani és a kegyelmesen megigérteket mind, együtt és egyenként végre fogja hajtani, nemcsak a karokat és rendeket, az 1790. évi deczember 3-án kelt kegyes biztositó levele rendén királyi szavára biztositani, hanem legkegyelmesebb biztositását a karoktól kivett hüségi eskü után az emlitett biztosa és teljhatalmu meghatalmazottja utján Ő felsége nevében és lelkére letett hit szentségével is megerősiteni méltóztatott, másrészt pedig a karok és rendek is készségüknek ugy az ünnepélyes küldöttségük utján az emlitett királyi biztos előtt előlegesen nyilvánitot, mint nyilvános ülésükben ismételt alázatos kijelentése mellett a szokásos hüségi esküt az 1744. évi 4. czikkelybe iktatott minta szerint, nagy örömmel és mély hódolattal letették, és az erről szóló okiratot, melyet az egyesek aláirásaival és mind a királyi kormányszéknek, mind a három nemzetnek és az egyes aláiróknak szokott pecsétjeivel elláttak és a karok alázatos jelentése mellett a királyi biztos utján fölterjesztettek, Ő szent felsége a mult év februárius havának 28-án kelt ama legkegyelmesebb elhatározással méltóztatott elfogadni, hogy a karoknak a fölterjesztett jelentés értelmében az ő legmagasabb szine elé terjesztendő minden kivánságát kegyelmesen meg fogja hallgatni és ezekre nézve az e fejedelemség iránt érzett atyai jó indulatával fog határozni, végül a karoknak az emlitett eskü-okirat fölterjesztése kiséretében előadott alázatos kérésébe is annyiban kegyesen beleegyezni méltóztatott, hogy jövőre hasonló eskü-okiratok kiadása a más országgyülési kiadmányokba szokás szerint megtartott ünnepélyességgel a királyi kormányszék tagjainak és a karok többi alkatelemeinek, az okirat elején való részletes elősorolása és a kormányszék pecsétjének reányomása nélkül történjék. Ezeknek, valamint Ő felségének e fejedelemség iránt tanusitott különös kegyelmének örök emlékezetére, Ő szent felségének emlitett kegyes biztositó leiratát az azzal megegyezőleg letett királyi esküvel együtt, nemkülönben a karok hüségi esküjének a letételéről készült okiratot, a jelen czikkelybe ünnepélyesen beiktatják.

Ő szent felségének a biztositó leirata, továbbá az alattvalói esküokirat ekképen szól

II. Lipót mindenkor felséges választott római császár, Német-, Magyar- és Csehországok királya, Ausztria főherczege, Burgundia és Lotharingia herczege, Erdély nagyfejedelme és a székelyek ispánja stb. stb.

Méltóságos, tisztelendő, tekintetes, nagyságos, nemzetes, tiszteletreméltó, érdemes, nemes és serény, valamint bölcs és körültekintő, őszintén és méltán kedvelt hiveink! Tetszett az isteni gondviselésnek, áldott emlékü, szeretett testvérünket, II. József urat, a szent fejedelmet, római császárt és Német-, Magyar-, Csehországok apostoli királyát, Ausztria főherczegét, Erdély nagyfejedelmét és a székelyek ispánját a folyó év elmult Februarius havának 20-dik napján e mulandó életből kiragadni.

Az isteni gondviselés ebben az igen szomoru esetben, a mely minket a legigazabb fájdalommal töltött el, a Mi hivatásunkká tette, hogy felséges házunk valamennyi örökös és ugyancsak öröklési jogon reánk szállott országának és tartományának és közöttük ennek az erdélyi nagyfejedelemségnek a kormánygyeplüit is kezünkbe vegyük és a nekünk már alávetett népek jólétéről gondoskodjunk. És valamint erről királyi kormányszékünket értesitettük, miután azt folyó évi márczius 14-én ama hüség, kötelezettség és utasitások fentartása alatt, melyeknek eddig is alá volt vetve, kegyesen megerősitettük, s egyuttal meghagytuk, hogy a három bevett nemzet összes karait és rendeit, továbbá vármegyéit és székeit előlegesen biztositsa az iránt, hogy őket jogaikban, kiváltságaikban szabadságaikban és mentességeikben csorbittatlanul és sértetlenül meg akarjuk tartani és azokat semmiképen sem akarjuk megszoritani: ugy jónak láttuk, hogy azt nektek, összes hiveinknek, előbb nevezett erdélyi nagyfejedelemségünk már egybegyült és együtt levő karainak és rendeinek is, kegyelmesen bejelentsük, királyi szavunkra biztositván titeket, nemkülönben bármely más rangu és rendü alattvalóinkat is, hogy a jó fejedelemnek semmi kötelességét sem fogjuk elmulasztani, sőt inkább mindnyájukat együtt és egyenkint az ő jogaikban, törvényeikben, kiváltságaikban, mentességükben és engedményeikben, a melyeket tudniillik erdélyi nagyfejedelemségünk a néhai I. Lipót szentséges fejedelem urtól, római császártól és Német-, Magyar- s Csehországok királyától, Erdély nagyfejedelmétől és a székelyek ispánjától, akár oklevele utján, akár az eme szentséges oklevelet követő kegyes elhatározásai és rendeletei alapján kapott és nyert és a melyeket az ő utódai, a mi dicső emlékü elődeink is megerősitettek, az irántatok, mint hü karok és rendek és egész kedvelt fejedelemségünk iránt érzet hajlandóságunknál fogva, nemcsak általában és különösen meg fogjuk kegyelmesen erősiteni, hanem csonkittatlanul meg is fogjuk tartani és a kegyelmesen igérteket mind, együtt és egyenkint végre fogjuk hajtani. A többire nézve stb. Kelt Bécsben, ausztriai főherczegségi városunkban, deczember hó harmadik napján, az Urnak ezerhétszázkilenczvenedik, római, valamint örökös országainkban való uralkodásunknak első évében. Lipót s. k. Majláth József gróf s. k. A császári és apostoli királyi szent felség saját meghagyásából, Semsey András s. k.

A letett királyi eskü mintája pedig következő tartalmu

„Én Rall Christiani Nepomuk János, szabad báró, mint Ő szent felségének, legfelségesebb és leghatalmasabb II. Lipót urnak, választott római császárnak, Német-, Magyar- és Csehországok apostoli királyának, Ausztria főherczegének, erdélyi nagyfejedelemnek és a székelyek ispánjának stb. stb. különös megbizásából a jelen erdélyi országgyülésre kegyesen kinevezett teljhatalmu királyi biztos, a fentisztelt szent felség lelkére, esküszöm az élő Istenre és szent anyjára, szüz Máriára és minden szentekre, hogy a fentisztelt szent felség ez erdélyi nagyfejedelemségnek mindhárom bevett nemzetéből való, bármely állásu összes karait és rendeit, a nekik adott kegyes királyi biztositó leirat értelmében, együtt és egyenkint, általában és külön-külön, jogaikban és kiváltságaikban, mentességeikben és engedményeikben törvényesen, szentül és csorbittatlanul megtartandja és azokat semmi szin alatt meg nem kisebbitendi és ezenfelül a jó fejedelemnek semmi kötelességét sem fogja elmulasztani. Isten engem ugy segéljen és minden szentjei.”

Mi, az erdélyi nagyfejedelemség és Magyarország hozzákapcsolt részei három nemzetének az egész fejedelemség képét viselő összes karai és rendei, tudniillik a királyi főkormányszék, a királyi itélő tábla, a legfőbb tisztek, a királyi hivatalosok, valamint a vármegyék, a székely székek és kerületek, nemkülönben a szász székek és vidékek, meg a taksás helyek követei, Ő császári királyi felsége parancsából az előbb 1790. évi augusztus 30-ikára, utóbb pedig deczember hó 1-ikére a hüségi eskü kivétele és a közügyek tárgyalása végett Kolozsvár szabad királyi városba hirdetett jelen közönséges országgyülésre egybejövén és ott jelen levén, a dolog örök emlékezetére adjuk tudtul az összes jelenlévőknek és jövendőknek:

Hogy miután az isteni gondviselésnek a szent fejedelem urat, II. József római császár urat és Német-, Magyar-, Dalmát-, Horvát-Szlavonországok, továbbá Galiczia és Lodoméria apostoli királyát, erdélyi nagyfejedelmet és a székelyek ispánját, f. évi februárius 20-án e mulandó életből gyermekek hátrahagyása nélkül ki tetszett ragadnia és neki, valamint minden más örökös országban és tartományban, igy ebben az erdélyi fejedelemségben és az ebbe kebelezett részekben, is az 1722. évben tartott közönséges országgyülésen az erdélyi nagyfejedelemség részéről is elfogadott pragmatica sanctióban a fejedelem és a karok szabad elhatározásával megállapitott és később örökös törvénynyel, tudniillik az 1744. évi 3. és 4. czikkelyben Magyarország 1723. évi 2. czikkelyével egyezőleg megerősitett öröklési rend értelmében a fentisztelt császári királyi szent felség, II. Lipót ur, a kor szerint közvetlenül utána következő, apáról és anyáról való édes testvéreként, mint Magyarország törvényes királya, törvényes utódjává lett, és amaz örökös országainak és tartományainak, valamint e nagyfejedelemségnek és az abba kebelezett részeknek a reá néző és őt illető joggal reá háramlott kormányzását a neki alávetett népek jólétéről és boldogságáról való gondoskodás czéljából elvállalta és a hüségi eskü letételére és más közügyek tárgyalására Kolozsvár szabad királyi városába, előbb folyó évi augusztus hó 30-ikára, később pedig a korábbi határidő kitolásával deczember hó 12-ére közönséges országgyülést hirdetett, és egy folyó évi november hó 5-ik napján kelt másik kegyes királyi leirat rendén kegyelmesen meghagyta, hogy eme valóságos és tényleges háramlás és utódlás erejére és szilárdságára méltóságos Rall Christiani Nepomuk János szabad báró, a jeles szent Rupert Rend nagykeresztes lovagja, altábornagy ur, mint e közönséges országgyülésünkre kiküldött teljhatalmu királyi biztos előtt, a fentisztelt császári királyi felségnek, legkegyelmesebb urunknak, fejedelem urunknak és felséges házának tartozó hüségünkre esküt tegyünk: ámbár a leghőbb óhajjal vágyakodunk is a szent fejedelem iránt való jobbágyi hódolatunkat mentül előbb tanusitani és a fentisztelttel a szent frigy utján mentül szorosabban egyesülni, mégis szemünk előtt tartván törvényeinknek amaz igen sajnos kicsinyléseit, a melyek ugy máskor, mint különösen az utóbbi kormányzat idején történtek, valamint a magunk és kedves nemzedékünk biztonságát, mielőtt annak végrehajtásához hozzáfognánk, szükségesnek tartottuk a hüségi eskü ünnepélyes letétele előtt, a főméltóságu királyi biztos ur előtt küldöttség utján illő tisztelettel kijelenteni, hogy mi, az őseinktől öröklött hüségünknél fogva hajlandók és készek vagyunk ugyan a szent fejedelemnek a hüségi esküt letenni, mindazonáltal attól a reménytől és bizalomtól buzditva, hogy Ő szent felsége ennek a fejedelemségnek az összes törvényeit, helyhatósági szabályait, okleveles rendeleteit, továbbá jogait és szabadságait, melyek ugy általában ezt a fejedelemséget és az abban levő három némzetet és bevett négy vallást, mint különösen bármely egyest illetnek, nem csak megerősiteni és megtartani s megtartatni, hanem a karokat és rendeket előlegesen az iránt is kegyesen biztositani méltóztatik, hogy a kegyes Lipót-féle oklevél után bekövetkezett jogtalanságokat és sérelmeket még a jelen országgyülés folyása alatt orvosolja és ennek a fejedelemségnek az alkotmányát régi törvényes állapotába visszahelyezi; s mi sem fogunk késni, hogy közkivánságainkat a Lipót-féle oklevél pontjainak sora szerint, az eme oklevél kibocsátása után a karok beleegyezésével közbejött változásoknak megfelelően kidolgozván, mentül előbb legfelsőbb megerősités alá terjeszszük és ezekhez képest a Lipót-féle kegyelmes oklevélnek olyan módon való megujitását eszközöljük ki, hogy azt ennek utána a felséges házból származó fejedelmi utódok is Magyarország királyaivá való megkoronáztatásuk előtt, annyiszor a mennyiszer, újonnan kiadják és Erdélyt az ő saját törvényeinek s az eme fejedelemségben levő három nemzetet és a négy bevett vallást illető jogok és szabadságok tekintetében, a leteendő királyi eskübe külön és határozottan belefoglalják, ugy kivánván ezt mind e fejedelemségnek, mint a magyar koronához tartozónak ősi alkotmánya, mind pedig a Magyarországtól való különválása állapotában ez országgal kötött egyességei, nevezetesen az 1595. évben Rudolf, Magyarország királya és Báthori Zsigmond, Erdély fejedelme közt létrejött prágai egyesség 2. czikk 8. § valamint a kijelentések és megállapitott szerződések, név szerint 1688-ik évi május 9-én kelt Karaffa-féle egyesség, a melyek a dicsőült I. Lipótnak az imént mondott év junius 17-én kelt nyilatkozatában, továbbá mind a Lipót-féle oklevélnek, mind a kormányzó részére 1693. évi április 9-én adott utasitásnak a bevezetésébe föl vannak véve s a melyekben ez a fejedelemség az előbbi állapotba visszahelyezkedve, Magyarország koronájához visszatért és a felséges ausztriai ház örökös utódlását elfogadta, nemkülönben Magyarország 1741. évi decretumainak a 18. czikkelye is.

És ilyen értelemben és ilyen kivánsággal fölajánlottuk a hüségi eskü letételére való készségünket, egy másik küldöttség utján kérvén ezenfelül azt, hogy mivel a nemzetet fejedelmével a biztositék viszonos kötelékének kell egybefüznie, a rendeknek e kötelékre vonatkozó törvényes óhaja pedig, a melyet külön egybegyült megyék és székek Magyarország rendei előtt abban adtak elő, hogy Erdélyt az ő óhajtott biztositéka tekintetéből a felavatási hitlevélbe és a királyi eskübe különösen iktassák be, nem mehetett foganatba, ez okból méltóztassék Ő szent felsége a jelen különös esetre az ő kegyes királyi biztositását a főméltóságu királyi biztos ur utján leteendő szent esküvel is megerősiteni, jövőre pedig Erdélyt arról, hogy törvényeiben, jogaiban és szabadságaiban a Lipót-féle kegyes oklevél és az arra következett királyi rendeletek és biztositások értelmében meg fogják tartani, ennek a királyi koronázási eskübe beiktatandó különös felemlitésével és azzal biztositsák, hogy az emlitett és a rendek törvényes kivánsága értelmében megujitandó Lipót-féle oklevelet az utódok a koronázás előtt, minden kor ujból megerősitik és kiadják.

A mely kijelentésünkre, miután a főméltóságu királyi biztos ur irásban átküldött válaszában értésünkre adta, hogy Ő szent felségének az a kegyes szándoka, hogy a rendeknek minden törvényes óhaját meghallgassa és abból, a mit e nagyfejedelemség diszére és gyarapodására tartozónak ismerend föl, semmit se mulaszszon el, továbbá, hogy Ő felségének a hüségi eskü letétele előtt felolvasandó biztositó levele várakozásunkat nemcsak kielégiti, hanem azt felül is mulja, és végül ugyanaz a főméltóságu királyi biztos ur egy későbbi küldöttség utján kijelentette, hogy miután a hüségi esküt leteendjük, a törvény csorbittatlan megtartására Ő szent felsége nevében a szent esküt leteendi (a minthogy azt a főméltóságu királyi biztos ur a részünkről letett hüségi eskü után a fentisztelt felség nevében és lelkére a jelen országgyülésnek egy különös czikkelyébe iktatott minta szerint előttünk le is tette), végre, miután az előbb emlitett királyi biztos ur a folyó évi deczember hó 3-ikán kelt kegyes királyi biztositó leiratot előttünk felmutatta és nyilvánosan felolvasta, a melynek erejénél fogva Ő szent felsége minket királyi szavára biztositani méltóztatik, hogy a fentisztelt felség a jó fejedelemnek semmi kötelességét sem fogja elmulasztani, és hogy mindnyájunkat, együtt és egyenkint az összes jogokban törvényekben, kiváltságokban és engedményekben, a melyeket tudniillik ez a nagyfejedelemség a Lipót-féle szentséges oklevélben és az erre következett kegyes elhatározásokban és rendeletekben kapott, általában és különösen csorbittatlanul meg fogja tartani és a kegyesen igérteket mind, együtt és egyenkint végre fogja hajtani:

Mi is, ugy a kegyes királyi igéretekre, mint a mi előleges kijelentéseinkre támaszkodva, a szokásos hüségi esküt az 1744. évi ujabb 4-ik czikkelyben előszabott és a főméltóságu teljhatalmu királyi biztos ur részéről előttünk felmutatott minta szerint a legnagyobb örömmel és szivünk ujjongásával, ünnepélyes szertartással és hódolattal letettük és valamennyien aláirtuk.

[Aláirások]

A mely hüségi eskünk letételéről kiadjuk a kormányszék és e fejedelemség három nemzete pecséteinek a reáütésével, sajátkezü aláirásainkkal és az egyesek pecséteinek a reáillesztésével megerősitett jelen oklevelet, hogy azt örökös hódolatunk és alárendeltségünk jeléül s tanubizonyságául, a császári királyi szent felség, a mi legkegyelmesebb urunk elibe terjeszszék. Kolozsvár szabad királyi városban az ezerhétszázkilenczvenedik év deczember havának huszonharmadik napján, közönséges országyülésünk harmadik napján. Bánffy György gróf s. k. főkormányzó, Kemény Farkas gróf s. k., a rendek elnöke. Csernátoni Ferencz itélőmester s. k. Nagy-Ajtai Cserei János itélőmester s. k. Sarkadi Türi László s. k. itélőmester.