1791. évi erdélyi CXXXV. törvénycikk * 

a zálogperről

A zálogok kiváltásában követendő módra és azoknak a büntetésére nézve, a kik a zálogot az igaz örökösöknek ki nem bocsátják, a törvények során világos és üdvös intézkedések találhatók: mindazonáltal ezeknek tág és helytelen magyarázata miatt a zálogperekbe sok visszaélés csuszott be, a melyek miatt az igaz örökösök későn juthatnak az ő örökségeikhez. Ennélfogva a zálogperek tárgyában országgyülésen kivül hozott rendelések eltörlésével a zálogos javak visszaszerzésének megkönnyitése czéljából határozták, hogy:

1-ször: megtartván a Hármaskönyv II. R. 24. czimét a maga valódi értelmében, a zálogtartót, ha megtalálható, személyesen, ha pedig személyében föl nem lelhető, szokott lakhelyének, a házából a jószágon fekvő pénzösszeg felvétele s a zálognak 15 nap alatt való visszaadása iránt meg kell inteni, a mely megintés mellé a záloglevél vagy a zálog valóságát bizonyitó más okiratok is csatolandók; és ha a megintett fél párt kérne, az intésről szóló tudósitó- vagy bizonyságlevéllel ennek a záloglevélnek a mása is közlendő vele, mindazonáltal szem előtt tartván azt a megkülömböztetést, hogy ha a megintendő ugyanaz volna, a kinek részére az elzálogitás történt, - minthogy felteendő róla, hogy saját tettéről tudomása van, - a bizonyitékokat nem szükséges vele közölni és ebben az esetben elegendő a megintésben azokat az okokat és azt a czimet megjelelni, a melyek alapján a javak visszaadását követelik: ellenben pedig, ha a megintés az ő utódainak szól, mivel ezek másnak tettében forognak, ebben az esetben a zálog valóságát bizonyitó okiratok a megintés mellé csatolandók a végből, hogy a beruházások elvesztése tekintetében ne menthessék magukat tudatlansággal.

2-szor. Ha az illetők a befektetett összeget föl nem veszik és a zálogot a megintéstől számitott 15 nap alatt vissza nem bocsátják, idézzék a zálogtartót a leközelebbi törvénykezési időszakra a királyi tábla eleibe, vagy pedig, ha a zálogos jószág csak egy vármegyében, székelyszékben vagy vidéken feküdnék, a zálogösszeg mennyiségének nagyságához képest, az illető kerületnek al- vagy derékszéke eleibe, a hol az ügyet, a kikiáltás megtörténtével, ugyanazon törvénykezési időszakban végképen intézzék el. És a mennyiben a felperes az ő keresetét kellően bebizonyitja, ha a zálogtartó távol maradván, a törvényszék előtt meg nem jelenne, vagy ha megjelenne ugyan, de a zálog vissza nem adásának elégséges okát nem adná és a zálogot a befektetett összegnek a törvényszék előtt történt fölajánlására sem bocsátaná vissza: akkor a zálogot a Hármaskönyv II. R. 24. czimében meghatározott módon, tudniillik a befektetett összeg elvesztésének kimondásával itéljék oda a felperes részére, ezenfelüI pedig a zálogtartót akkora pénzösszegben marasztalják el, a mekkorában neki a fekvőjavakat elzálogitották; és mindezt bocsássák tényleg végrehajtás alá, a melyet az alperesnek semmi módon sem szabad meggátolnia, hanem állitólagos jogait vagy kárát akár felebbezés, akár perujitás, akár más per utján birtokon kivül keresse. Mindazonáltal homályos esetekben, a midőn tudniillik akár a zálog valódisága vagy minősége, akár pedig a befektetett összeg mennyisége elégséges okoknál fogva vitás, egyedül a birtokon belül való felebbezést kell megengedni; ezenkivül azonban a biró azoknak, a kik a hazán kivül tartózkodnának, lelkiismerete szerint időhaladékot adjon.

3-szor. Minthogy régi zálogok esetében megtörténhetik, hogy az elzálogitó utódainak akár a befektetett tőkepénznek, akár a javitások és a tartozékok kiváltása következtében hozzájáruló összegnek a mennyiségéről nincs biztos tudomásuk: azért ilyen esetben a megintés a kisebb összeg megkinálásával is előre bocsátható, ama további kijelentéssel, hogy miután a zálogtartó a befektetett öszszeg mennyiségét felszámitotta, a megintető kész a pénz hátralevő részét is lefizetni; a mely ilyetén kijelentés az egész összeggel való megkinálás számába jövén, a megintett a befektetett összeg hijával történt megintés ellen semmi kifogást sem tehet, hanem a beruházott összeget felszámitani és a zálogot kiváltani szándékozó azt lefizetni köteles. Ha pedig az alperes tulsokat követelne, de követelését be nem bizonyitaná, a mit a felperes észrevevén, az alperes részéről követelt öszszeget lefizetni vonakodnék, a biró az alperes törvénytelen követelésének elvetésével a föntebbiek értelmében hozzon itéletet. Ha mindazonáltal a dolog annyira homályos volna, hogy nem lehetne biztos itéletet hozni, abban az esetben az alperest követelésének a bebizonyitására ki kell bocsátani a legközelebbi törvénykezési időszakig, ugy mindazonáltal, hogy ha még ebben a második határidőben sem bizonyitaná be a maga követelését és kitünnék, hogy a felperesnek igaza volt, a midőn a zálogtartó egész követelését megfizetni vonakodott: az alperest, a fekvő jószágoknak a Hármaskönyv idézett czimében meghatározott terhek fizetése mellett, a felperes részére való odaitélésén és kiszolgáltatásán kivül, még az ilyen késedelemmel okozott károk és költségek megtéritésében is el kell marasztalni, a mely itélettől az alperes csakis birtokon kivül felebbezhessen, a végrehajtást pedig semmi szin alatt sem szabad megakadályozni.