1792. évi erdélyi I. törvénycikk

ő szent felségének, öröklési utódlásáról az erdélyi fejedelemségben, meg a rendek részéről a hódolatnak és az Ő szent felsége részéről a teljhatalmu királyi biztosa utján letett eskünek bevételéről és az I. Lipót magyar király szentséges diplomáját megerősitő kegyelmes királyi hitlevélnek a beczikkelyezéséről

Minekutána néhai II. Lipót császár, Magyarország örökös királya és Erdély fejedelme, az ő alattvaló népeinek véghetetlen nagy gyászára, az élők sorából elköltözött és halála következtében a királyi ház összes országainak és örökös tartományainak s ezek között az erdélyi nagyfejedelemségnek s az ahhoz kapcsolt magyarországi részeknek is a dicső uralma a „Pragmatica sanctio” értelmében, a melyet a magyarországi 1723-ik évi czikkelyekkel megegyezőleg, emez erdélyi fejedelemség karai és rendei is önként és szabadon elfogadtak és következőleg az 1744-ik évi III-ik és IV-ik czikkelyekben megállapítottak s örökös törvény hatályára emeltek, a természetes és közvetlen utódlás rendén és az öröklés jogánál fogva, a felséges fejedelem urra, Ferenczre, mint Magyarország királyára és e néven elsőre és a fentisztelt kedves emlékü II. Lipót császár és király elsőszülött fiára törvényesen átháramlott; és miután ezt a szent felséget a szokott ünnepélyességgel Magyarország királyává koronázták, ő emez erdélyi fejedelemség három nemzetből álló összes karait és rendeit, dicsőséges uralkodása kezdetén, a királyi főkormányszékhez intézett kegyelmes leiratával, az irántuk való jóindulatáról, meg jogaiknak, kiváltságaiknak és szabadságaiknak megtartásáról nem csak, hogy előzetesen biztositotta és megnyugtatta, hanem a szokásos királyi biztositó levél helyett, a dicső emlékü I. Lipót, magyar királynak az erdélyi fejedelemség jogai és alkotmánya biztositására, az 1691-ik évben kiadott diplomáját megerősitő hitlevelét és az ő teljhatalmu királyi biztosa, gróf Mitrovszki József, tüzérségi főparancsnok, az erdélyi hadsereg fővezére s egy gyalogezred tulajdonos ezredese utján, közönséges országgyülésen a hűségi eskü letétele előtt, a karoknak és rendeknek kiadatta; a karok és rendek pedig azt, mint az erdélyi fejedelemség és a néhai felséges I. Lipót magyar király és a felséges ausztriai házból való örökösei, mint magyar királyok között létező alapszerződést, a melyet a karok és rendek hódolati esküje előzetes letétele mellett, az előbb nevezett teljhatalmu királyi biztosa utján az Ő szent felsége lelki üdvére letett királyi esküvel is megerősitett, a legnagyobb lelki örvendezéssel elfogadták, és hogy Ő szent felségének ezt az atya kegyelmességét állandó hűségük és örökké tartó hálájuk bizonyitékaival ki is érdemeljék, a fent nevezett teljhatalmu királyi biztos jelenlétében, a hűségi esküt az 1744-ik évi IV-ik czikkelybe iktatott és a teljhatalmu királyi biztos utján elibük adott esküminta szerint, a legnagyobb készséggel és lelki örvendezéssel le is tették és az annyiszor emlitett teljhatalmu királyi biztos is Ő szent felségének a nevében és lelki üdvére ezen fejedelemség törvényei, jogai, szabadságai és mentességei sértetlen megtartása iránt, az Ő szent felsége részéről most ujból kegyelmesen megerősitett szentséges Lipót-féle hitlevél értelmében és tartalmához képest, a királyi esküt elmondta, és erről a hódolati eskü letételéről, a hitelesen elkészitett s az országgyülésen jelen levő tagoknak az aláirásával és saját pecsétjeikkel ellátott és ezen kivül a három nemzet pecsétjeivel is megerősitett okmányt a rendek alázatos jelentése mellett Ő szent felségénék fölterjesztette Ő szent felségének az örökös erdélyi nagyfejedelemségben és az ahhoz kapcsolt magyarországi részekben a legszerencsésebb jövendőt igérő emez uralkodói utódlását a letett királyi esküvel együtt valamint a karok és rendek hűségi fogadalmának a teljesitéséről kiállitott emez okmányt, a király eme fejedelemség iránt tanusitott kegyelmességének örökös emlékezetére és a rendek és Ő szent felsége közt való kölcsönös bizalom és szeretet tanusitására, a jelen czikkelybe beiktatják; a dicső emlékü I. Lipót magyar király által, az erdélyi fejedelemség jogai és törvényei biztositására 1691-ik évben kiadott felséges diplomát megerősitő kegyelmes hitlevél az 1791-ik évi második czikkelybe már bevezetve levén, a letett királyi esküminta tartalma igy következik:

Én, gróf Mitrovszki József, mint a jelen erdélyi országgyülésre kegyelmesen kinevezett teljhatalmu királyi biztos, Ő szent felségének, hatalmas uramnak II. Ferencz választott római császárnak, Németország, Magyarország, Csehország apostoli királyának, Ausztria főherczegének, Erdély nagyfejedelmének és a székelyek ispánjának stb., stb., különös parancsára, esküszöm a fentnevezett Ő szent felsége lelki üdvére, az élő Istenre és ennek szent anyjára, Szüz Máriára és minden szentekre, hogy a fent nevezett szentséges felség, az ezen erdélyi fejedelemség mind három befogadott nemzetének karai és rendei számára kiadott kegyelmes királyi biztositó leiratához képest, ezeket, bármely renden levők legyenek is, mindnyájukat és egyenként, az ő akár közös, akár különös jogaikban, kiváltságaikban, mentességeikben és kedvezményeikben, a maga rendén szentül és sértetlenül meg fogja tartani, azokat semmiképen megcsorbitani, s azon felül egy jó fejedelemnek semmiféle tisztét elmulasztani nem fogja. Isten és minden szentei engem ugy segéljenek.

A hódolati eskü-okmány szavai pedig igy következnek:

Mi, az erdélyi nagyfejedelemség és az ehhez kapcsolt, magyarországi részek három nemzetből álló összes karai és rendei, a kik a császári király felségnek, a mi urunknak, II. Ferencz római császárnak, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmátia, Horvátország, Szlavonia, Galiczia és Lodoméria e néven első apostoli királyának, Erdély nagyfejedelmének és a székelyek ispánjának a parancsolatjából, az ezerhétszázkilenczvenkettedik év Szent István apostoli király ünnepére, azaz: augusztus hó huszadik napjára, a Kolozsvár szabad királyi városba hirdetett mostani közönséges országgyülésre, a hódolati eskü letétele és más közügyeknek a tárgyalása végett egybehivattunk és megjelentünk, adjuk örök emlékezetre mindenkinek, a mostaniaknak ugy, mint a jövendőbelieknek, hogy minekutána a néhai felséges és szentséges fejedelem, a mi urunk, II. Lipót, római császár, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmátia, Horvátország, Szlavonia, Galiczia és Lodoméria apostoli királya, Erdély nagyfejedelme és a székelyek ispánja, a mostani szent felségnek boldog emlékezetü igen kedvelt atyja és elődje, az ő népeinek véghetetlen nagy szomoruságára, a most folyó ezerhétszázkilenczvenkettedik év márczius 1-én ebből az életből kimult és ugyan az a nevezett császári királyi felség a természetes és közvetlen öröklés rendén, a királyi háznak összes országai és örökös tartományai s ezek között az erdélyi nagyfejedelemség és az abba keblezett részek fölött is, az erdélyi fejedelemség karai és rendei részéről is, a magyarországi ezerhétszázhuszonharmadik évi czikkelyekkel megegyezőleg, önkéntesen és szabadon elfogadott s azt követőleg az ezerhétszáznegyvennegyedik évi harmadik és negyedik czikkelyekben megállapitott és örök törvényül megerősitett „Pragmatica Sanctio” értelmében, Ő szent felségére, mint magyar királyra, törvényesen átháramlott uralkodását megkezdette, jóllehet, hogy Ő szent felsége szerencsés jövendőt igérő uralkodása kezdetén a királyi főkormányszékhez intézett királyi leiratával, minket, az erdélyi nagyfejedelemség összes hű karait és rendeit, az irántunk való hajlandóságáról, meg a jogaink, kiváltságaink és szabadságaink megtartásáról előzetesen biztositott és megnyugtatott; mindazonáltal az ő királyi kegyelmességének még bővebb bebizonyitása és a mi egész erdélyi fejedelemségünk iránt való atyai jóindulatának a kimutatása, meg mindnyájunknak a kölcsönös bizalom szorosabb kötelékével való magáhozfüzése czéljából, az ezerhétszázkilenczvenkettedik évi junius huszonnyolczadikáról kibocsátott és hozzánk intézett leiratának erejénél fogva, az erdélyi nagyfejedelemség és az ehhez kapcsolt részek három nemzetének, egyrészt a hódolati eskünek a nagyméltóságu gróf Mitrovszki József tüzérségi főparancsnok és az erdélyi hadsereg fővezére, mint kiküldött teljhatalmu királyi biztos jelenlétében való letétele, mint egyéb közügyek tárgyalása végett az ezerhétszázkilenczvenkettedik évi Szent István apostoli király ünnepén, azaz augusztus hava huszadik napján, Kolozsvár szabad királyi városban, a szokott módon megtartandó, közönséges országgyülést hirdetett, és a megnevezett teljhatalmu király biztos a mi országgyülésünknek augusztus huszonharmadikán tartott ülésében, mindenek előtt felmutatván az ezen országgyülés megtartására nézve kiadott királyi leiratot, azt követőleg a szokásos királyi biztositó levél helyett, a dicső emlékü I. Lipót magyar királynak 1691-ik évben, az erdélyi fejedelemség jogai és törvényei biztositására kiadott felséges diplomáját megerősitő kegyelmes királyi hitlevelet, a hódolati eskü teljesitése előtt nyilván felolvastatta és kiadatta; mi pedig ezt, mint az erdélyi fejedelemség és a néhai felséges I. Lipót magyar király és az ő örökösei, mint magyar királyok között létező alapszerződést, a melyet a mi hüségi eskünk előzetes letétele mellett az előbb nevezett teljhatalmu királyi biztosa utján, az Ő szent felsége lelki üdvére letett királyi esküvel is megerősitett, a magunk és kedves maradékaink biztositására, a legnagyobb lelki örömmel és mindnyájunk közös megegyezésével elfogadtuk, és Ő felségének ezt az atyai kegyességét, hogy a köteles hűségnek és örökös hálának tanusitásával kiérdemeljük, az ezerhétszáznegyvennegyedik évi negyedik ujabb törvénycikkelyben előirt és a nagyméltóságu királyi biztos ur utján előnkbe adott esküminta szerint, a hüségi esküt a legnagyobb készségel és lelki örvendezéssel, a szokott ünnepélyesség mellett, letettük és mindnyájan aláirtuk:

[Aláírások]

A mely hüségi eskünk letételéről, e fejedelemség három nemzetének pecsétei reányomásával, mindnyájunknak a sajátkezü aláirásával és a pecsétje odaillesztésével megerősitett jelen oklevelünket, Ő császári és királyi szent felségének, a mi legkegyelmesebb urunknak, felterjesztés végett, örökös alattvalói hódolatunk jeléül, kiállitottuk; Kolozsvár szabad királyi városban, az ezerhétszázkilenczvenkettedik évi augusztus hó huszonharmadik és a mi közönséges országgyülésünk második napján.