1792. évi X. törvénycikk

az illyr kanczellária eltörléséről, továbbá a nem-egyesült görög szertartásu püspökök szavazat- és ülésjogáról

A karok és rendek alázatos kivánatára Ő királyi felsége kegyelmesen kijelenteni méltóztatott, hogy néhai felséges Mária Terézia császárné és apostoli királynőnek, feledhetetlen nagyanyjának, a karok és rendek által fölhozott példáját oly becsben tartja, melynél fogva, nem is tekintve arra, hogy az országnak görög nem-egyesült szertartásu lakosai azon időközben, miután az illyr kanczellária fölállitása elrendeltetett, már a honpolgári joggal köztörvénynél fogva megajándékoztattak, az illyr kanczelláriának a karok és rendektől óhajtott eltörlését már tényleg elhatározta volt, és nincs is egyéb hátra, mint hogy Ő felsége, majdan szerencsésen visszatérvén különféle utazásaiból, melyeket tennie kell, s meghallgatván a javaslatot, hogy ez az eltörlés miképen legyen az ügyek összebonyolitása nélkül eszközölhető, tényleges megszüntetését elrendelhesse.

Hogy pedig az ország ezen vallásu, már különben is a törvények óltalma alá helyezett lakosairól minden módon gondoskodva legyen, és hogy ők maguk a róluk alkotott törvény foganatát érezzék: igazságosnak ismerte el Ő felsége a karok és rendek azon javaslatát, hogy az azon valláshoz tartozó egyének közül valahányan, kik a szükséges minősitéssel birnak, a magyar királyi udvari kanczelláriához, valamint a királyi helytartó-tanácshoz is alkalmaztassanak, a kiket Ő felsége mindjárt a nevezett kanczelláriának bekövetkezett eltörlése után e végből meg fog nevezni.

Ő szent felségének e fölötte kegyes és biztató nyilatkozatát a karok és redek az alattvalói hódolat és hála igaz érzésével fogadván, hogy a maguk részéről se hagyjanak fönn semmi kivánni valót, megtett alázatos előterjesztésökkel összhangzásban kijelentik, hogy a nevezett felekezet metropolitáját és püspökeit már mostantól fogva az országgyülésen szavazat illeti, és Ő felségének kegyes beleegyezésével nyilvánitják, hogy e szavazat- és ülésjog minőségéről az országgyülés rendezése ügyében kiküldött bizottság adjon véleményt, mely a jövő országgyülésen megszabott módon előterjesztetvén, tárgyalandó lesz.