1792. évi XXI. törvénycikk

Gróf Pellegrini Károly, báró Blankenstein Ernő, báró Wallisch Kristóf, Blainville Kristóf, báró Bolza Péter a honfiak közé fölvétetnek

Az ország karai és rendei ezuttal is tanusitandók, hogy a hadi vitézség mindenkor megtalálja jutalmát a magyar nemzetnél, a karok és rendek előtt ez iránt tett kérelmökhöz képest gróf Pellegrini Károlyt, az apostoli királyi szent felség kamarását és valóságos belső titkos tanácsosát, a Terézia királyi jeles katonai rend nagykeresztes vitézét, tábornagyot, egy gyalog katonai ezred tulajdonosát és a katonai épitési ügy főigazgatóját, a ki katonai vitézségének évek hosszu során át tanusitott egyéb érdemein kivül a belgrádi várnak 1789. évben megkezdett és dicsőségesen végrehajtott hires ostrománál jeles segitséggel járult a hadjárat szerencsés sikeréhez, valamint általa Pellegrini József grófot is, a föntebb nevezett tábornagy unokaöcscsét, minden dij letétele nélkül; továbbá báró Blankenstein Ernőt, az apostoli királyi szent felség kamarását, altábornagyot, egy magyar lovas-ezred tulajdonosát, a ki ugy a hét éves porosz, mint a legközelebb az ottomán porta ellen viselt háboruban, több erősség megvivásánál derekasan viselte magát, és egy magyar lovas-ezred parancsnoka volt, törvényes örökösei pedig nem lévén, testvérétől: János Györgytől származott unokaöcscseit is, báró Blankenstein Henriket és Ernőt; nemkülönben báró Wallisch Kristófot, a Terézia királyi jeles katonai rend vitézét és altábornagyot, a ki ugy az előbbi háborukban katonai ügyességének jeles példáival tünt ki, valamint az utolsó török háboruban Horvátországot a skutarii basa ismételt ellenséges betörései és hatalmas serege ellen védelmezte; továbbá Blainville Kristóf vezérőrnagyot, régi katonát, ki magyar nővel kötött házassága révén már szorosabb kötelékkel van a nemzethez kapcsolva, a szokásos eskü letétele mellett; báró Bolza Pétert pedig, a Terézia királyi jeles hadi rend vitézét, és az Ő felsége nevét viselő könnyü lovas-ezred alezredesét, ki a török háboruban serényül vitézkedett, már valósággal letevén az esküt a magyar királyi udvari kanczellária előtt, mindnyájokat a féldij lefizetése mellett, a többi magyar honpolgárok gyülekezetébe és társaságába, Ő királyi felsége beleegyezése és kegyes jóváhagyása hozzájárulásával, fölvették.