1796. évi törvénycikkek

Befejezés

Mi tehát emlitett hiveinknek, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes uraknak, s fönt nevezett Magyarországnak és a hozzá kapcsolt részek többi karainak s rendeinek alázatos esedezését s kérelmét jóságosan meghallgatván s kegyelmesen fogadván: a föntebb fölsorolt összes törvénycikkelyeket, melyeket nekünk előlegesen bemutattak, ezen levelünkbe szóról-szóra beiktattattuk s beirattuk, és azokat s egyenkint minden bennök foglaltakat, helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokhoz kegyes királyi beleegyezésünket és jóváhagyásunkat adtuk, valamint királyi hatalmunknál fogva helybenhagytuk, elfogadtuk, helyeseltük s megerősitettük; biztositván az előbb emlitett hüséges karokat és rendeket, hogy minden a föntebb beiktatott törvénycikkelyekben foglaltakat ugy mi magunk megtartandjuk, mint más bármely hiveink által is megtartatjuk; valamint hogy azokat jelen levelünk erejével és bizonyságával elfogadjuk, helyeseljük, jóváhagyjuk és megerősitjük. Kelt őszintén szeretett hivünk, tekintetes és nagyságos erdődi gróf Pálffy Károly, Vöröskeő örökös ura, aranygyapjas és a Szent István apostoli királyi jeles rendjének nagykeresztes vitéze, pozsonyi gróf, s az ugyanazon nevü vármegye örökös főispánja, ugyszintén pozsonyi királyi várunk örökös főkapitánya, kamarásunk és valóságos belső titkos tanácsosunk, magyar királyi főudvarmesterünk, valamint magyar udvari kanczelláriánk, nemkülönben emlitett Szent István-rendünk kanczellárja kezei által. Pozsony királyi városunkban Karácsony-hava tizedik napján, az urnak ezerhétszáz kilenczvenhatodik, római császárságunk, Magyar-, Cseh- és többi országainkban való uralkodásunk ötödik esztendejében. A főtisztelendő, méltóságos, valamint tisztelendő s Krisztusban tisztelt atyák, ugymint: gróf Batthyány József, Német-Ujvár örökös ura, a római szent-egyház bibornoka és római szent birodalmi herczeg, az esztergomi; kollegrádi gróf Kollonich László, a kalocsai és bácsi kánontörvény szerint egyesült főegyházak érsekei; galánthai gróf Eszterházy Károly, egri; Bacsinszky András, a görög szertartásu katholikusok munkácsi; Kerticza Máté Ferencz, boszniai vagy diakovári és szerémi; Bajzáth József, veszprémi; Szily János, szombathelyi; Kristovics Imre, csanádi; szentkirályi és krasznahorkai báró Andrássy Antal, rozsnyói; gróf Batthyány Ignácz, Német-Ujvár örökös ura, erdélyi; galánthai gróf Eszterházy Pál, pécsi; Verhovácz Miksa, zágrábi; Fengler József, győri; Fuchs Xev. Ferencz, nyitrai; gróf Révay János, szepesi; Darabant Ignácz, a görög szertartásu katholikusok nagyváradi; Jessich János zengi és modrusi vagy corbaviai; Milassin Miklós, székesfejérvári; Bubanovich Sylveszter, a görög szertartásu katholikusok körösi; a beszterczebányai, nagyváradi és váczi székek üresedésben levén; hodosi Pierer József, fölszentelt tinnini; pókateleki Kondé Miklós, fölszentelt belgrádi és szendrői; buzini gróf Keglevich Zsigmond, választott makáriai; nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor, vál. cursolai; Pethő József, vál, drivesténai; báró Prényi Imre, vál. baceni; Miklósy Ferencz, vál. biduánai; Zábráczky József, vál. vegliai; Mándics Antal, vál. pristinai; Szabó András, vál. novii; gróf Sauer Kajetán, vál. arbei; Mitterpacher Dániel, választott skutarii; Vajkovits Imre, vál. almisiai; Hersching Dániel, vál. sardicai; báró Schwarzer János Lajos, vál. bosonai; Mártonffy József, vál. szerbiai; szentkirály-szabadgyai Rosos Pál, vál. ansariai; Szányi Ferencz, vál. dulcinói egyházak püspökei kormányozván szerencsésen Isten egyházait. Továbbá a fenséges ausztriai főherczeg József úr, Magyarországunk nádora és királyi helytartónk; nemkülönben tekintetes és nagyságos Végh Péter, országbiránk; monyorókeréki gróf Erdődy János, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok bánja; székhelyi gróf Majláth József, tárnokmester; erdődi gróf Pálffy Lipót, főajtónálló; előbb nevezett erdődi gróf Pálffy Károly, főudvarmester; vásonkeői gróf Zichy Ferencz, főpohárnok; gróf Batthyány József György, Német-Ujvár örökös ura, főasztalnok; buzini gróf Keglevich József, főlovászmester; keresztszegi gróf Csáky József, főkamarásmesterünk Magyarországon; a magyar nemes testőrsereg főkapitánysága üresedésben levén; és fönt emlitett erdődi gróf Pálffy Károly, pozsonyi gróf s sokan mások tartván gyakran emlitett Magyarországunk vármegyéit és hivatalait.