1802. évi törvénycikkek

Előbeszéd

Mi II. Ferencz, Isten kedvező kegyelméből választott római, mindenkor felséges császár, Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonországok, Galiczia, Lodoméria, Ráma, Szerbia-, Kun és Bolgárország apostoli királya; Ausztria főherczege; Burgundia, Lotharingia, Styria, Karinthia és Kárniolia herczege; Etruria nagyherczege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja; Brabantia, Limburg, Luxemburg és Geldern, Würtemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Majland, Mantua, Parma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zátor, Calabria, Bar, Ferrete és Teschen herczege; Svevia és Charleville fejedelme; Habsburg, Flandria, Tyrol, Hannonia, Kyburg, Görcz és Gradiska grófja; a római szent birodalom, Burgau, Felső- és Alsó-Lausitz; Pont-ŕ-Mousson és Nomenum őrgrófja; Valdemont tartomány, Albimont, Zütphen, Sarverda, Salm és Falkenstein grófja; a vend őrgrófság és Mecheln ura stb.

Tudtul adjuk, hogy Mi folytonos szorgoskodástól vezettetve, semmit sem viselünk régibb idő óta atyai szivünkön, mint, hogy az Istentől nekünk alávetett népek s különösen kedvelt Magyarországunk biztosságban maradását, hasznát, gyarapodását s fényét előmozditsuk, növeljük, erőssé és tartóssá tegyük. Miután azonban örökölt trónunkra lépésünk kezdetétől fogva az ellenünk és mieink ellen dühöngő sulyos franczia háboru a legközelebbi veszedelmek elháritásával annyira elfoglalt bennünket, hogy e részben csak szivünk belső óhajtásaira voltunk korlátozva: most, midőn végre a jóságos Isten kegyelméből a háboru megszünt, ezen szakadatlan és sulyos gondoktól szabadulva, hogy lesujtott atyai szivünk minél előbb örvendhessen az óhajtott vigasznak, hallgatag atyai érzelmünknek azonnal szót kellett engednünk, és nem késedelmeztünk ott kezdeni meg a dolgot, a hol a régi hűségnek és az összeség boldogságát gondozó s az állam érdeke iránt mintegy örökségképen leszármazott áldozatkész közszellemnek legvilágosabb bizonyitékai már hajdan is láthatók valának; miért is kedvelt Magyarországunk karainak s rendeinek őseik méltó ivadékának egybehivására forditottuk mindenek előtt figyelmünket, bőségesen meg levén győződve, hogy a hűséggel és törvénynyel kormányzó koronás királyt az ő magyarjai nemcsak szeretik, hanem kitűzött czéljának elérésében mindenkor támogatják is. Annálfogva Magyarország karainak s rendeinek husvét utáni második vasárnapra, mely a most folyó esztendő Pünköst-hava második napjára esik, Pozsony szabad királyi városunkban országgyülést hirdettünk, melyen sok ideig királyi személyünkben is jelen voltunk, a fönt emlitett czélra vezető legalkalmasabb eszközökről tanácskozván. Mivel pedig a hosszan tartó háboru a közálladalom szükségleteit szaporitotta s egyszersmind a külső biztonságra nézve is további intézkedéseket kellett tenni: hű karaink és rendeink elé a tanácskozás legfőbb tárgyaképen azt terjesztettük, hogy a közvagyon elsőben is országgyülési határozattal szaporittatván, és igy az állam szükségletei födöztetvén, valamint a közbátorság is jobban megszilárdittatván, azokról, a mik kedvelt Magyarországunk belső boldogságát közelebb érintik, hathatósabban lehessen gondoskodni. Mikről, midőn a karok és rendek, velünk együtt, az emlitett czélból hosszasan és sokat tanácskoztak volna: végre hiveink, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes urak, s örökölt Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek többi karai és rendei, Felségünk elé terjesztettek és bemutattak bizonyos törvénycikkelyeket, melyeket ugyanazon országgyülésen közös értelemmel és szavazattal, s egyenlő és egyetértő akarattal, kegyelmes jóváhagyásunk hozzájárulásával végeztek, alázatosan kérvén Felségünket, hogy azon összes törvénycikkelyeket, s mindazt egyenkint, a mi bennök foglaltatik, helybenhagyottaknak, kedveseknek s elfogadottaknak vallván, legfelsőbb királyi hatalmunknál fogva elfogadni, helyeselni és megerősiteni, s ugy mi magunk megtartatni, mint minden mások által is, a kiket illet, megtartani kegyelmesen méltóztatnánk. Mely törvénycikkelyek sora ilyenképen van:

Előbeszéd

Azt az óhajtást és atyai szorgalmatoskodást, melyet II. Ferencz felséges császár és apostoli király, az 1792. évben szerencsésen megkezdett uralkodásának legkezdetén az ő örökölt országai s tartományainak, igy tehát örökölt Magyarországának is jóléte és boldogsága megszilárditására s öregbitésére kivánt irányozni, de a melyet a sulyos háboru gondjai valamennyire késleltetének s másfelé forditának, mindjárt a béke visszaállitása után azonnal fölvette, és kegyelmes királyi levelével az 1802. év Pünköst-hava 2-ik napján eső husvét utáni vasárnapra az országgyülést kegyelmesen egybehivni, és saját jelenlétével is megvigasztalni méltóztatott, arra hiván föl kiváltképen hüséges karai és rendei gondoskodását, hogy az ország boldogulására leginkább szükséges külső biztonság föntartásának leggyorsabb s leghathatósabb eszközei felől tanácskozzanak. Ez ügy letárgyalása után, midőn a többi országgyülési tanácskozások is közös szavazattal s egyetértéssel, Ő felsége jóváhagyásának is hozzájárulásával, befejeztettek: esedeznek a karok és rendek, hogy föntebb nevezett Ő felsége az alább megirt törvénycikkelyeket kegyelmesen elfogadni, királyi hatalmánál fogva megerősiteni s ugy Ő maga kegyesen megtartani, mint minden mások által is megtartatni méltóztassék.