1802. évi törvénycikkek

Befejezés

Mi tehát emlitett hiveinknek, az egyházi főrend, országzászlós, mágnás és nemes uraknak, s föntnevezett Magyarországunk és a hozzá kapcsolt részek többi karai és rendeinek alázatos esedezését s kérelmét jóságosan meghallgatván és kegyelmesen fogadván: a föntebb elősorolt összes törvénycikkelyeket, melyeket nekünk előlegesen bemutattak, ezen levelünkbe szóról-szóra beiktattattuk s beirattuk, és azokat s egyenkint minden bennök foglaltakat, helybenhagyottaknak, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, azokhoz kegyes királyi beleegyezésünket s jóváhagyásunkat adtuk, valamint királyi hatalmunknál fogva helybenhagytuk, elfogadtuk, helyeseltük és megerősitettük; biztositván az imént emlitett hűséges karokat és rendeket, hogy a föntebb beiktatott törvénycikkelyekben foglaltakat mindent, ugy mi magunk megtartandjuk, mint más bármely hiveink által is megtartatjuk; valamint hogy azokat a jelen levelünk erejével és bizonyságával elfogadjuk, helyeseljük, jóváhagyjuk és megerősitjük. Kelt őszintén szeretett hivünk, tekintetes és nagyságos erdődi gróf Pálffy Károly, Vöröskeő örökös ura, aranygyapjas s egyben Szent István apostoli király jeles rendjének nagykeresztes vitéze, pozsonyi gróf s az ugyanazon nevü vármegye örökös főispánja, ugyszintén pozsonyi királyi várunknak örökös főkapitánya, kamarásunk s valóságos belső államtanácsosunk, magyar főudvarmesterünk, valamint magyarországi udvari kanczelláriánk és a nevezett Szent István-rend kanczellárjának kezei által, Pozsony szabad királyi városunkban.

Mindszenthava harminczegyedik napján, az Urnak ezernyolczszázkettedik, római császárságunk, valamint Magyar-, Cseh- és többi országainkban való uralkodásunk tizenegyedik esztendejében. A főtisztelendő, tisztelendő Krisztusban tisztelt atyák, ugymint (az esztergomi érseki szék üresedésben levén): kollegrádi gróf Kollonich László, a kalocsai és bácsi kánonilag egyesitett főegyházak érseke; Bacsinszky András, görög szertartásu katholikus munkácsi; Kerticza Máté Ferencz, boszniai vagy diakovári és szerémi; Verhovácz Miksa, zágrábi; Fuchs Xav. Ferencz, nyitrai; gróf Révay János, szepesi; Darabant Ignácz, görög szert. katholikus nagyváradi; Jessik János, zengi és modrusi vagy corbáviai; Milassin Miklós, székesfehérvári; Bubanovich Sylvester, görög szert. kath. körösi; csikmindszenti Mártonffy József, erdélyi; a római szent egyház bibornoka és római szent birodalmi gróf Harrasi Hrzan Ferencz, szombathelyi; nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor, beszterczebányai; pókateleki Kondé Miklós, nagyváradi; Keőszeghy László, csanádi; Szányi Ferencz, rozsnyói; a váczi, egri, pécsi, győri és veszprémi székek üresedésében levén; Hodosi Pierer József, fölszentelt tinnini; Wilt József, fölszentelt belgrádi és szendrői; buzini gróf Keglevich Zsigmond, választott makariai; Petheő József, választott drivesztinai; báró Perényi Imre, választott baceni; Miklósy Ferencz, választott biduáni; Zábráczky József, választott vegliai; Mandich Antal, választott pristinai; Szabó András, választott novii; gróf Sauer Kajetán, választott arbei; Mitterbacher Dániel, választott skutarii; Hersching Dániel, választott sardicai, szentkirály-szabadgyai Rosos Pál, választott ansariai; nagyzalatnyai báró Fischer István, Bátskó örökös ura, választott dulcinói; bodonyi Bodonyi Sándor, választott scopiai; Zsolnay Dávid, választott dulmeni püspökök kormányozván szerencsésen Isten egyházait. Továbbá József, fenséges ausztriai főherherczeg ur, Magyarországunk nádora és királyi helytartónk; valamint a tekintes és nagyságos urak: szentiványi Szentiványi Ferencz országbiránk; monyorókereki gróf Erdődy János, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországunk bánja; korompai gróf Brunszvik József, tárnokmester; fönt emlitett erdődi gróf Pálffy Károly, főudvarmester; vásonkeői gróf Zichy Ferencz, pohárnok; gróf Batthyány József György, Német-Ujvár örökös ura, főasztalnok; gróf Nádasdy Mihály, Fogaras örökös ura, főlovászmester; sárvári és felsővidéki gróf Széchényi Ferencz, főkamarás; monyorókeréki gróf Erdődy József, főajtónálló mestereink Magyarországban; magyar nemes testőrségünk kapitánysága üresedésben levén; és föntemlitett erdődi gróf Pálffy Károly, pozsonyi gróf s többen tartván gyakran nevezett Magyarországunk vármegyeit és hivatalait.