1807. évi XXI. törvénycikk

az erdők föntartásáról

Hogy az erdők pusztitását, akár tékozlás okából, akár azért, mivel a tulajdonjog kétséges per vagy határvita alatt áll, vagy végül a közbirtoklási jog szabályozatlansága miatt történjék, az 1790/1:LVII. törvénycikk értelmében hathatósabban lehessen megakadályozni, a pusztitók ellen alkalmazandó zárlatra nézve, Ő szent felsége jóváhagyásával még a következők rendeltettek:

1. § Mihelyt azok, kiket a dolog tulajdoni vagy bármely törvényes czimen illet, az erdők pusztításáról a vármegyének jelentést tesznek: a vármegye a följelentés megvizsgálásának eszközlése végett bizottságot küld ki, mely megbizonyosodván a felől, hogy a bepanaszolt fél az erdő vágásában világosan tulment azon mértéken, melyet a sarjnövés okszerűen követel, vagy hogy a vágás a szükség világos esetén kivül oly időben és módon eszközöltetett, melynél fova a törzsek sarjadásának okvetlenül tönkre kell mennie, vagy ha a vágásnál a sarjadéknak a rendes módon való föntartásáról nem gondoskodtak, vagy végül, ha az erdőirtás oly helyen vétetett foganatba, a mely más használatra alkalmatlan, minélfogva letaroltatván, használhatatlanná válik: akkor az erdő további vágását, a pusztitókra megállapitott büntetés alatt, azonnal el fogja tiltani; a vármegyének pedig a legközelebb tartandó közgyülésen ugy a tapasztaltakról, mint a szükséghez képest alkalmazandó zárlatról, gondnok kirendeléséről, annak dijazásáról és hatásköréről, nemkülönben az erdőnek a zárlat ideje alatt megengedett vágásáról, meghallgatván erre nézve mind a panaszlókat és a panaszoltakat, mind egyes erdészeti szakértőket, valamint tekintetbe vevén az erdő évenkinti sarjadékát, minőségét s terjedelmét is, javaslatot terjeszt elé, melyhez képest a törvényhatóság a körülmények kivánalma szerint elrendeli a zárlatot, s azoknak, miket a bizottság jelentéséhez képest elrendelend, azonnal való foganatositásáról gondoskodik.

2. § Mivel a zárlat alá vett erdők a mérsékelt használat szine alatt, nem ritkán épen a zárlat idejében pusztulásnak indulnak: nehogy azután ez a használat, melyet általában biztos határokkal alig lehet szabályozni, a pusztitásra nyujtson alkalmat, határoztatik, hogy az erdő birtokosai közül egyiknek se legyen szabad fákat kivágni, hanem a tövényhatóságtól nyert utasitás szerint maga a zárgondnok végeztesse azt, a ki azután a tisztán egy uradalomhoz tartozó erdőkben a levágott fát a tulajdonos részére kiutalja; a több közbirtokos tulajdonában levő más erdőkben pedig, ha a birtokos társak között az arányosság kulcsára nézve semmi kétség nem forog fönn, a levágott fát ezen kulcs szerint megosztja; ha azonban semmi ilyen kulcs nem volt előbb, sem az iránt ideiglenesen, tudniillik az arányossági per befejezéseig, a birtokos társak egymás között meg nem egyeztek: a fát folyó áron eladja, s az abból bevett pénzt a zárlat alatt magánál őrizendi; a kik pedig a birtokos társak közül magukat fával kivánnák ellátni, ezeknek azt folyó áron kiszolgáltatja; árát azonban, ha csak önként nem akarnának fizetni, nem hajtja be tőlük, hanem kinek-kinek osztalékára előjegyzi s a zárlat végével mindegyiknek beszámítja. A hol végül tüzelésre alkalmas lehullott, szerte szórt és földön fekvő fa elegendő mennyiségben van: ezzel úgy a birtokos társak, mint a tisztán egy uradalom birtokosai is, a mondott használatra, főképen a meddig a megelőző pusztitás miatt az évenkinti vágatást nem lehet eszközölni, megelégedni tartoznak.

3. § Hogy pedig a zárlat megsértését jövőben annál bizonyosabban lehessen elháritni, határoztatik, hogy az ellene vétőkön annyiszor, a mennyiszer, a tiszti ügyész fölperessége mellett, a megyei törvényszék előtt 200 forint büntetés, mely két részben a vármegye szükségleteire, egy harmadrészben pedig a zárgondnoknak jár, azon felül vegyes közbirtokosságban az egyébként okozott károk, valamint a perre forditott vagy másként fölmerült költségek is, beleértve az ügyész tiszteletdiját, vétessenek meg; érintetlenül maradván az idegen erdő megtámadói ellen érvényben álló törvények rendelkezése.

4. § A gondnok pedig szigorú felelősség terhe alatt köteles mindenféle erdőkihágási esetet azonnal a törvényhatóságnak vagy a legközelebbi tisztviselőnek följelenteni: kinek jelentéséhez képest, előlegesen a megejtett vizsgálat alapján megbizonyosodván a kihágás felől, a törvényhatóság, a kisebb vagy nagyobb kárra való tekintet nélkül, elrendelendi a kihágó ellen a kiszabott büntetés megvételére az ügyészi keresetet: s nem áll jogában ezt a büntetést, vagy az annak behajtására irányzott keresetet elengednie.

5. § Ha azonban a kihágó nem adhatna saját vagyonából elégtételt, a tett minőségéhez képest fenyíttessék megfelelő büntetéssel: a tiszti ügyész pedig, nehogy a büntetlenség további kihágásokat szüljön, a pert egy év alatt tartozik befejezni.

6. § Hogy a kivágott, akár sarjadék tenyésztése czéljából erdészeti müvelés alá vett, akár zár alá vetett vagy vágási fordulók szerint használt erdőkben miképen legyen megengedhető a legeltetés: maga a törvényhatóság fogja meghatározni; és ha valaki a törvényhatóság által a legeltetés alól kivett és tilalmas évek alatt (mely dologra nézve az ujonnan vágott erdőkben az tekintendő szabályelvnek, hogy a tilalom ne terjedjen tovább, mint a mig a sarjak csucsai oly magasságot értek el s oly erősek, hogy a barmok nem legelhetik le) a tilalmas legeltetést szántszándékkkal megkisérlené: erdőpusztitás vétkét követi el és a föntebb emlitett büntetés alá esik. Ha azonban a marhák bemenetele nem rossz szándékból, hanem véletlenül történt: csupán a kárt és az azon helységben szokásos házi tilalom terhét téritendi meg.

7. § A hol a törvényhatóságok a kecskéket kártékonyaknak vélik: azok tartását elkobzás és a kár megtéritésének büntetése alatt tiltsák el.

8. § A zárlat addig tart, még a pusztitás oka megszünvén, hatósági határozattal föl nem oldatik, vagy arányositás esetében az az iránt inditott per be nem végződik.

9. § Erdő, cserjés, tüskés és füzes helyek nem szabályozott közbirtokában részes birtokos társak mindegyikének a jobb müvelés és föntartás czéljából is, a mit a vegyes használat miatt alig lehet elérni, szabadságában álland az erdők arányos fölosztása végett hatósági segítséget és zárlat elrendelését kivánnia; a mi az esetben, hacsak a birtokos társak közti előleges megegyezés és erdőszabályozás nem áll útjában, mindenkor elrendelendő.

10. § Nehogy azonban a közbirtokosságban azok, a kik a zárlatra okot nem adtak, annak terhétől az igazságon felül sujtassanak, szabadságukra hagyatik a többi közbirtokosoknak is osztályrészök arányos kihasitására mindjárt a zárlat elrendelése után pert inditaniok, mely hogy annál gyorsabb lefolyású legyen, a következők rendeltetnek:

11. § A fölperes, mindjárt a hogy a pert kezdeni szándékozik, a szóban forgó erdőt fölméresse, és a közbirtokosság közös költségére elkészitendő térképet a per kezdetén bemutatni törekedjék. Nehogy pedig annak elkészitése a birtokos társak által késleltetve legyen, a mondott czél előlegesen bejelentetvén, a vármegye közgyülésén: az eszközlendő fölmérés és térképelés minden háborgatását, az erőszakosságnak annyiszor, a mennyiszer a sértett fél fölperessége mellett kiszabandó büntetése alatt tilalmazni kell; és hogy azonközben is, mig a büntetés megvételére inditott per befejeztetnék, az ügy folyamata fenn ne akadjon, s hogy a fölmérést végrehajtani lehessen; folytatólagos ellenszegülés esetén a törvényhatóság a fölperes folyamodására, az ellenszegülő költségére, elegendő segitséget rendelend ki.

12. § Mivel a közbirtokosságban gyakran előadja magát az az eset, hogy a beltelki tényleges birtokoson kivül az erdő használatára mások is, részint osztály alkalmával kikötött fentartás, részint időközben keletkezett öröklés, részint végül a használat folytatott gyakorlata alapján, jogot formálnak: nehogy mindezek megidézése, midőn többnyire messze eső helyeken laknak és ismeretlenek, a perinditást akadályozza: elegendő lesz azokat, a kik köztudomás szerint a belteleknek vagy a per tárgyát képező erdőnek tényleges birtokában és használatában vannak, a törvények által előirt módon megidézni: a többiekre nézve pedig, a kik folytonos használatot nem gyakorolnak, sem a helységben lakozó emberök nincs, és azért ismeretlenek, az inditandó per határnapját a magyar királyi helytartó-tanács utján körlevélben kell kihirdetni, és azok az ilyen idézésre megjelenni kötelesek; szabad lesz mindazáltal nekik a per végleges befejezéseig bármikor a perbe avatkozniok és jogaikat védelmezniök. Ha azonban bármely ok miatt nem állottak perben, a végrehajtást ellenállással nem akadályozhatják. A birtoklásnak átruházás következtében való változása a folytatólagos idézés szükségét nem hozza magával; de az átruházó a változást a perben bejelenteni, a vevő pedig minden idézés nélkül a perbe lépni tartozik.

13. § Mivel a feleknek érdekökben áll, hogy az igy támasztott per minél gyorsabban bevégződjék: kötelesek az ezen perben eljáró felek nemcsak a némely törvényhatóságokban szokásos meghatározott törvénykezési időben, hanem az ország biróságainak egész törvénykezési szakában is eljárni, s nem szabad a kifogásokban két, érdemben három szóváltásnál, ezeknek semmisége alatt, többet használniok. A biró azonkivül, a hányszor szükségesnek látja, a feleletek adására végzésileg tüz ki határnapot.

14. § Fölebbezés a vármegyei törvényszékre birtokon belül, onnan azonban birtokon kivül engedtetik. Hogy pedig a felülvizsgálat mindenképen gyorsittassék, az eljáró alispán a per eldöntése után arról az első közgyülés alkalmával jelentést tesz a vármegyének; a vármegye pedig a legközelebbi törvényszéki ülésen soron kivül tárgyaltatja.

15. § Ezen per folyásának késleltetésére egyáltalában semmiféle parancs nem használható fel, nem véve ki még a halasztó parancsot sem; ide nem értve azonban a törvényhatóságtól előlegesen nyerendő fölvilágositás végett a nagyobb kanczelláriából kiadatni szokott parancsokat. Mivelhogy ugyanis itt csak a használat és gyümölcsszedés szabályozása van kérdésben, azonkivül hogy a perujitás utja érintetlen marad, rendkivüli orvoslatok szüksége egyáltalán nem forog fenn.

16. § Ezen törvény intézkedése nemcsak az ugyanazon területnek közbirtokosai közt közös erdőkre, hanem azokra is, melyek semmi közbenső határok által el nem válaszott több birtoknak közösségében állanak, kiterjedőnek nyilvánittatik, hacsak nem bizonyitják, hogy a határokra nézve vitás kérdés forog fönn, vagy gyakorlat által megerősitett határjáró levelet nem mutatnak föl.

17. § Nehogy a faanyagokból való épitkezések miatt az erdők pusztulásnak tétessenek ki; a jobbágyokat és zselléreket törvényhatósági közhatalommal kell arra szoritani, hogy jövőben mindenféle épületeket (a mocsaras és áradásnak kitett helyek kivételével) többé nem fából, hanem szilárd anyagokból, vagy legalább is nyers és égetett téglából, vagy végül sárból és vályogból készitsenek: különben a földes uraságok jövendőre azon kötelezettség alól, hogy épületfalak számára fát utalványozzanak, menteknek és föloldottaknak nyilvánittatnak.

18. § Nemkülönben egyszerüen tiltatik a jobbágyoknak, testi büntetés és a kár megtéritésének terhe alatt, földesurok határozott engedelme nélkül erdőket önkényesen kiirtaniok; azon hozzáadással, hogy ha ezt tenni próbálnák, azon területeket az uraság minden ellenszolgáltatás nélkül saját használatába viszszaveheti.

19. § A hol az arányosság a közbirtokosságban már be van hozva, s az erdőket mindamellett is a bennök fentartott közös legelő miatt, a mint növekedésük magával hozná, kivágni nem lehet: megengedtetik a birtokos társaknak, hogy mindegyik a maga részét, az érvényben levő használat vagy egyezség ellenére is, szakaszokra oszthassa, és a legeltetés alól, a mennyiben az a sarjadéknak ártalmas lenne, azon részben, mely kivágatott, vagy a sarjadék gondozása czéljából erdőmüvelés alá vétetett, a föntebb tett rendelkezés értelmében tilalmazhassa. Nehogy azonban az el nem pusztított területeken egy és ugyanazon időben minden előbb birt legelő használata elzárassék: ugy a szakaszok kijelölésében, mint a vágatásban is arra kell ügyelni, hogy egyszerre nagyobb térségre ne terjedjen a tilalom, mint a szükséges legelő használata megengedi, valamint arra is vigyázni kell, hogy a szabad és tiltott szakaszok közbe elegyitése miatt a legeltetés gyakorlatilag lehetetlenné ne váljék.