1812. évi I. törvénycikk

az ország által tett ajánlatról

A karok és rendek tettel is tanusitandók, hogy a hazának a királyi méltósággal összekapcsolt jólétének oltalmazására irányzott buzgalmok nem ernyedt el, és hogy az Ő szent felsége iránti hódolatuk soha semmi csapások között nem csökkenhet: minden ebből vonható következtetés vagy kötelezettség nélkül, ezuttal, a legközelebb mult viszontagságok miatt nem kevéssé gyengült mostani tehetségök mértékéhez képest, alattvalói hódolattal, az 1741:LXIII. törvénycikk biztositékai alatt, önként és jószántukból ajánlanak egy millió, az 1807:XXII. törvénycikkben megszabott mérték szerinti pozsonyi mérő rozsot, és egymillió ötszázezer mérő zabot, oly módon, hogy ezen ajánlott termények mennyiségét az ajánlók természetben szolgáltassák.

Mely ajánlat a karok és rendek által Ő szent felsége elé terjesztett módozat szerint, nevezett Ő szent felségétől kegyesen fogadtatván, ugyanazon karok és rendek határozták: hogy a föntérintett segedelem, az országgyülésből választott, esküvel kötött s Ő császári királyi fensége, az ország nádora elnöklete alatt összeülendő bizottság által a vármegyék, városok és a külön portákkal biró törvényhatóságok között minden tekintetben lelkiismeretesen fölosztatván, az egyes törvényhatóságok törvényes hatáskörükben, a jelen országgyülésen meghatározott elvek szerint, a segedelemből rájok eső mennyiséget szintén a saját kebelökből választandó bizottság utján minél előbb oszszák szét, s minden gonddal s a törvényhatóságokat megillető hatalommal legyenek rajta, hogy az ajánlat a kitüzött időn és megállapitott határnapokon belül haladéktalanul beszolgáltassék, hacsak a törvényes kötelezettség teljesitésének az 1715:VIII. törvénycikkben jelzett váratlan esete ez ajánlatnak további törlesztését ki nem zárná.

Nem kételkednek a karok és rendek, hogy minden honlakos a fejedelem iránti hüségéhez és hazaszeretetéhez képest, a maga kiszabandó jutalékát rendesen beszolgáltatandja. Ha mindazonáltal valaki a reá eső részt nem akarná leróni, határozták, hogy az olyantól az alispán, vagy a városokban és külön portákkal biró kerületekben az illetékes hatóság, a tiszti ügyész fölperessége mellett megidézvén és rövid uton meghallgatván a feleket, az 1796:II. törvénycikkben előirt módon tartozását megvegye.