1827. évi VIII. törvénycikk

a bizottsági rendszeres munkálatok további tárgyalása a legközelebbi országgyülésre halasztatik

Az 1790/1:LXVII. törvénycikk alapján kidolgozott rendszeres munkálatok tárgyalása, mint igen nagy jelentőségü és fontos következményekkel biró ügy, hosszabb tanácskozást igényelvén: a karok és rendek, Ő szent felsége kegyes jóváhagyásának hozzájárulásával, egy számos tagból álló bizottság kiküldését határozták el, mely albizottságokra oszolva, az emlitett munkálatokat birálja meg, a föntebb idézett 1790/1:LXVII. törvénycikk elvei szerint vegye tárgyalás alá s véleményét ugy maguk a bizottsági munkálatokra, valamint a tervezett törvénycikkekre vonatkozólag is, inditó okokkal támogatva, a következő országgyülésre nyujtsa be.

1. § Ez a bizottság Ő császári királyi fenségének, az ország nádorának vezetése alatt müködvén, Pesten fog ülésezni és Ő szent felsége kegyelmes rendeleteket méltóztatik kiadni, hogy az érintett munkálatok tárgyalásának czéljára tartozó ügyiratok, melyek azoknak elkészitése után jöttek közbe, vagy különben szükségeseknek találtatnának, föntebb nevezett Ő császári királyi fenségének megkeresésére, a kormányszékek levéltáraiból a bizottságnak kiadassanak.

2. § Az előbb emlitett bizottságba pedig a honlakos urak közül Ő szent felsége kegyes jóváhagyásának hozzájárulásával a következő egyének neveztetnek és rendeltetnek:

A főrendek táblája részéről: Rudnay Sándor, az ország herczegprimása, ugyanaz, ki az előző czikkelyben. - Wurum József, nyitrai püspök, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa. - Négyesi báró Szepessy Ignácz, a cs. és ap. kir. sz. f. val. bel. titk. tanácsosa, és pécsi püspök. - Kopátsy József, veszprémi püspök, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, a hétszemélyes tábla ülnöke és Magyarország fenséges királynéjának udvari kanczellárja. - Alagovits Sándor, választott rosoni püspök, bélai sz. Margit apátja, az apácza-vásárhelyi sz. Lambert prépostja, a zágrábi székesegyház kanonokja és nagyprépostja s auránai perjel, Ő cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa. - Horváth János, választott bosoni püspök, a rudinai sz. Mihály apátja, a veszprémi székesegyház kanonokja, a cs. és ap. kir. sz. f. s a m. kir. helytartó-tanács tanácsosa. - Cziráki és dienesfalvai gr. Cziráky Antal, ugyanaz, a ki a megelőző czikkelyben. - Vásáros-naményi báró Eötvös Ignácz, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és val. bel. titk. tanácsosa, magyar kir. főlovászmester és Abauj vármegye főispánja, Hont vármegyének pedig főispáni helytartója. - Illésházi gróf Illésházy István, Trencsén örökös ura, aranygyapjas vitéz, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása s val. bel. tit. tanácsosa, magy. kir. főasztalnok mester, Liptó- és Trencsén vármegyék örökös főispánja. - Végh István, ugyanaz, a ki a megelőző czikkelyben. - Felső- és alsó-surányi gróf Sigray József, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása, val. bel. tit. és a m. kir. helytartó-tanács tanácsosa, Somogy vármegye főispánja. - Fái Fáy Barnabás, a Sz. István ap. kir. jel. rendjének vitéze, a cs. és ap. kir. sz. f. udvari tanácsosa, Szabolcs vármegye főispánja, Ungnak pedig főispáni helytartója. - Báró Wenkheim József, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és Arad vármegye főispánja. - Ebeczki Tihanyi Tamás, a cs. és ap. kir. sz. f. udvari tanácsosa, a hétszemélyes tábla ülnöke és Tolna vármegye főispánja. - Lánczy József, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, a hétszemélyes tábla ülnöke és Békés vármegye főispánja. - Giczi és assakürti Ghyczy József, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, a hétszemélyes tábla ülnöke, Torontál vármegye főispánja. - Ürményi Ürményi Ferencz, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása, udvari tanácsosa, Fiume szabad kikötőváros és az egész magyar tengermellék kormányzója. Fiume és Buccari sz. tengeri kereskedő városok polgári kapitánya. - Gróf Batthyány Imre, Német-Ujvár örökös ura, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és tanácsosa, Zala vármegye főispáni helytartója és a hétszemélyes tábla ülnöke. - Buzini gróf Keglevich Gábor, a ki a megelőző czikkelyben. - Komori báró Bedekovics Lajos, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása, a kir. itélőtábla birója és Kőrös vármegye főispáni helytartója. - Széki gróf Teleki József, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és a kir. itélőtábla birója. - Medgyesi báró Mednyánszky Alajos, a cs. és kir. ap. sz. f. kamarása. - Galánthai gróf Fekete Ferencz, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása. - Tótprónai báró Prónay Sándor, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása. - Nagymihályi gróf Sztáray Albert, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása.

A karok táblája részéről: Székhelyi Majláth György, ugyanaz, a ki a megelőző czikkelyben.

A királyi táblától: Szentkirályi László mester, bori és borfeői Bory Miklós mester, a kik a megelőző czikkelyben. - Horgosi Kárász Miklós mester, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa és személynöki itélőmester. - Nyéki Németh Imre mester, a magyar királyi udvari kamara tanácsosa, kir. ügyigazgató és az ország szent koronájának ügyésze. - Benedekfalvai Luby Imre. - Visontai Kováts József, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa - és szirmai Szirmay Ádám, kir. itélőtáblai ülnökök.

Horvátország részéről: Kussevich József mester, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok és a bán itélőmestere. - Barlabassevetzi Osegovics István, a horvát itélőtábla ülnöke.

A tiszteletreméltó papságból: Jordánszky Elek, B. Sz. Szüzről nevezett szászvári apát, az esztergomi zöldmezei Sz. György prépostja, az esztergomi főegyház kanonokja s az esztergomi főkáptalan követe. - Csausz István, a ki a megelőző czikkelyben. - Frim János, az egri érseki egyház kanonokja s ugyanazon főkáptalan követe. - Palugyai és bodófalvi Palagyay Imre, ugyanaz, a ki föntebb. - Dresmitzer József, a győri székesegyház kanonokja és mosoni főesperes, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, a győri tankerület tanulmányi főigazgatja, ugyancsak a győri káptalannak követe.

Németh János, a cs. és ap. kir. sz. f. udvari tanácsosa s a hétszemélyes tábla ülnöke. - Komáromi Péter, a cs. és ap. kir. sz. f. s a kir. helytartó-tanács tanácsosa. - Sédeni Ambrózy Lajos, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és kir. helytartó-tanácsos. - Bernitzei Kmoskó Ágoston, a m. kir. udvari kamara tanácsosa. - A magy. kir. helytartótanács mellé rendelt tanulmányi bizottság.

A vármegyék részéről: Pécsujfalusi Péchy Imre, a hétszemélyes tábla ülnöke és Pest-, Pilis- és Solt tövényesen egyesült vármegyék követe. - Beleházai Bartal György, Pozsony vármegye első alispánja és követe. - Tótprónai Prónay János, Nógrád vármegye első aljegyzője és követe. - Nagypalugyai Plathy Mihály, Bars vármegye táblabirája és követe. - Radványi Radvánszky Antal, Zólyom vármegye helyettes alispánja és követe. - Neczpáli Justh Ferencz, Turócz vármegye első alispánja és követe. - Szmrecsányi Nep. János, Árva vármegye táblabirája és követe. - Pacséri Szucsics József, Bács vármegye első alispánja és követe. - Mezőszegedi Szegedy Ferencz, a cs. és ap. kir. sz. f. kamarása és Zala vármegye követe. - Sáardi Somsich Pongrácz, Somogy vármegye első alispánja és követe. - Bezerédi Bezerédy György, Veszprém vármegye főjegyzője és követe. - Szomori és szomodori Pázmándy Dénes, Komárom vármegye táblabirája és követe. - Kajdacsi Kajdacsy Antal, Baranya vármegye helyettes alispánja és követe. - Verebi Végh Ignácz, Fejér vármegye főjegyzője és követe. - Cserneki Markovics András, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, báni táblai ülnök és Pozsega vármegye követe. - Szallopek János, királyi udvarnok, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, Verőcze vármegye első alispánja és követe. - Szerencsy István, Ung vármegye főjegyzője és követe. - Márkusfalvai Máriássy István, a cs. és ap. kir. sz. f. tanácsosa, Kis-Honttal törvényesen egyesült Gömör vármegye első alispánja és követe. - Kis-csoltói Ragályi Tamás, Borsod vármegye táblabirája és követe. - Báró Orczy Lőrincz, Heves vármegye követe. - Báró Perényi Zsigmond, Bereg vármegye első alispánja és követe. - Rőth József, Csongrád vármegye táblabirája és követe. - Nyéky Mihály, Csanád vármegye főjegyzője és követe. - Cserneki és tarkeői gróf Desewffy József, Szabolcs vármegye táblabirája és követe. - Kászonyi Sándor, Torontál vármegye alispánja és követe. - Nagyzombori Sombory Imre, Bihar vármegye helyettes alispánja és követe. - Asztalos Pál, Máramaros vármegye táblabirája és követe. - Pacséri Császár Sándor, Temes vármegye főjegyzője és követe. - Jakabffy Simon, magy. kir. helytartó-tanácsos és Krassó vármegye követe. - Wachtler Bernát.

A szabad királyi városok részéről: Gyurikovits György, Pozsony, - Mukics Simon, Szabadka, - Fischer Károly, Kassa, - Nagy Benedek, Buda, - Wagner Ferencz, Sopron, - Gerliczy Ferencz, Károlyváros, - Adamich András Lajos, Fiume, - Komlósy Dániel, Debreczen, - Kritske József, Lőcse városok követei.

Ő császári királyi fenségének, a nádorispán urnak, épségben maradván azon joga, hogy az elhaltak vagy törvényesen akadályozottak helyébe, Ő felsége helybenhagyása alá másokat terjeszthessen.