1830. évi XV. törvénycikk

Gróf Bellegarde Henrik honfiuvá fogadtatik.

A kk. és rr., őszinte ragaszkodásukat tanusitandók Ő szent felsége, az ujonnan koronázott király iránt, gróf Bellegarde Henriket, most emlitett Ő felségének udvarmesterét, az arany gyapjas, valamint a Lipót császári rend nagykeresztes s a vaskorona első osztályának vitézét s kanczellárját, a Terézia rendnek pedig középkeresztesét stb., a cs. és ap. kir. sz. felség val. belső titkos tanácsosát s kamarását, állam- és értekezleti miniszterét, tábornagyot, és egy lovasezred másod tulajdonosát, mint a ki különben is jeles érdemeiről hires, valamint az ő törvényes utódait, önszántukból és közös szavazatukkal, dijfizetés nélkül, honfiuvá, vagyis Magyarország más valóságos és kétségbe nem vont tagjainak sorába, a császári-királyi felség beleegyezésének és kegyes jóváhagyásának hozzájárulásával fölvették.

Erős reménységgel bizván, hogy a nevezett gróf az ország hasznainak előbbvitelére s jogainak védelmére, az általa leteendő eskü értelmében is, igyekezetét és munkáját készséggel fogja ezután is szentelni.