1840. évi XLV. törvénycikk

a mostani országgyülése költségeinek szabad ajánláskép a nemesi rend által való viseléséről

1. § Ezen országgyülésnek az utóbbi országgyülés előtt különben a vármegyék házi pénztárai által viselni szokott minden költségeit a jelen országgyülés alatt is, és minden innen származtatandó következések nélkül, szabad ajánláskép, egyedül a nemesi rend és azok, kiket a törvény azon nevezet alá foglalva ért, fogják viselni; ez alól azokat sem vévén ki, kik vagy magok személyesen, vagy mások által vagynak ezen országgyülésen jelen, sőt még azokat sem, kik magok követségi tiszttel vagynak felruházva.

2. § Ugyanazon mostani országgyülési költségeket minden egyegy vármegye egyedül csak saját követei részükre fogja kiszolgáltatni; a napi fizetéseknek a közelebb mult országgyülésen meghatározva volt mennyisége a jelenvalóra is megállapíttatván.

3. § Ezen országgyülési költségeknek személyenkénti kivetés kulcsát és beszedése módját mindazáltal a vármegyék közönségei, és pedig akként rendelik el: hogy a személyenkénti kivetés elveit igazságosan, az egyarányuság alapjain fogják a végre meghitelt küldöttség előmunkálata mellett elhatározni, azokat pedig, kik az általuk meghatározott kivetés szerint a törvényhatóságok által kiszabandó határidő alatt eleget tenni nem akarnának, a fizetésre, ha tartozásuk 200 forintokat felül nem halad, szóbeli perek útján az 1836-dik évi XX-dik törvénycikkelyben kijelelt törvénykezési szabályok szerint, - ha pedig tartozásuk a 200 forint sommát felülhaladja, a megyéknek nem csak alispányai, hanem szolgabirái előtt is folytatható, irott ugyan, de minden esetre sommás perek útján fogják szorítani az utóbb említett sommás irott perekre nézve nyilván az rendeltetvén; hogy azok 6 hetek alatt okvetetlenül fejeztessenek be, s a végrehajtás azonnal eszközöltessék; a felebbvitel végre egyedül csak birtokon kivül engedtessék meg.

4. § Horvátországra is hasonlóúl kiterjesztetik ezen törvénynek rendelete; szabadon fenmaradván azon felosztásbeli mód, mellyel az említett Ország az ajánlások és segedelmek egyéb eseteiben is, közgyüléseiben ekkoráig élt. Egyébiránt a szabad kir. városokra és külön portákkal biró több törvényhatóságokra nézve saját követeik iránt, az eddig gyakorlott szokás meg fog tartatni.